Chris Potter: The Dreamer Is The Dream

A meglepetés esztétikája. Új lemezéről szólva ezt tartja a jazz legfőbb értékének a műfaj nagy hatású amerikai szaxofonosa. Egy generációval idősebb, hasonló tekintélyű kollégája, Michael Brecker harmincnyolc évesen jelentette meg első saját lemezét; Chris Potter huszonegy volt, amikor debütáló albuma napvilágot látott. Két évtized alatt szorgalmasan járta a mások és a maga útját, tizenöt önálló lemezt készített, további száz CD-n közreműködött, mire nemzedéke meghatározó szaxofonosaként a jazz meghatározó kiadója szerződtette. Harmadik ECM-CD-jét új együttessel rögzítette: a bőgőt a kortárs Joe Martin pengeti, a zongoránál a kubai születésű, a modern jazz és az avantgárd iránt elkötelezett David Virelles ül, az ütőhangszereket a poliritmikus játék fiatal mestere, Marcus Gilmore kezeli. Két nemzedék, régi és új társak a jazz első vonalából. Potter a hangszerparkját is bővítette, a tenor- és szopránszaxofonon kívül klarinét, basszusklarinét, fuvola és Ilimba is megszólal a felvételeken. Hat, egyenként nyolc-tíz percnyi időtartamú szerzemény, rendhagyó szerkezetű, feszes, de nyitottan építkező darabok, nem annyira önálló entitásként, mint személyes megnyilvánulások hordozóiként. Az izzó hőfokú improvizációk kompozíciós elemként funkcionálnak, a gesztusokat tördelt, erőteljes ritmusok mozgatják. Az inspirációk között Afrika, Latin-Amerika és India is megjelenik. A széles dinamikai skála a nyitó Heart in Hand lírai, balladai hangvételétől az Ilimba szilaj rögtönzésein át a Sonic Anomaly játékos lendületéig terjed. A zenét Potter átható szaxofonjátéka uralja: erőtől duzzadó, diadalmas hang, egy olyan muzsikus magasba hatoló kiáltása, aki teljesen egybe olvadt hangszerével.

4,5

(Gramofon, 2017/2)