Brad Mehldau: 10 Years Solo Live

Tíz ujj, tizenkilenc európai helyszín (köztük a budapesti Zeneakadémia), négy CD, harminckét szám, öt óra zene – az érett férfikorba lépett Brad Mehldau tíz év terméséből válogatott zongorajátékát kínálja az album. Merész kezdeményezés, elsősorban a kiadó részéről. Keith Jarrett Sun Bears Concerts című, tízlemezes (LP) tour de force-a adódik párhuzamként, és nem csak a vállalkozás nagyságrendjét tekintve. Ami a hangszeres képességeket illeti, Mehldau nem marad el a nagy elődtől. Technikája virtuóz, billentése könnyed, kezei egyenrangúan, olykor fordított állásban működtetik a billentyűket, tanúskodva képzettségéről és esztétikai érzékéről. Személyes vonzalmairól a műsorválasztás mond többet. A négy CD meghatározott szerkesztési elvek alapján, történetté rendezve sorakoztatja a felvételeket ezekkel a címekkel: Sötét/Világos (vagy: súlyos/könnyed), Koncert, Intermezzo/Visszatekintés, e-moll/E-dúr). A válogatásba mindössze hat saját szerzemény került be, ami arra utal, hogy Mehldau elsődlegesen hangszeres előadónak és nem zeneszerzőnek tartja magát. A feldolgozások között vannak örökzöldek, modern jazz-ikonok (Monk, Coltrane), popszámok (Beatles, Pink Floyd, Beach Boys, Nirvana), illetve klasszikus előzmények (Brahms) – ami a zenei horizont tágasságát jelzi. A vibrálóan színes előadásmód aláhúzza Mehldau helyét a magasan jegyzett zongoristák sorában. Alapvetően tonális felfogása, romantikus beállítottsága, játékának érzelmi töltése nyilvánvaló teszi, hogy az európai iskolán, és nem a fekete hagyományokon nevelkedett. Kivételes formakultúrája az előbbinek tulajdonítható, az érdesség hiánya az utóbbival magyarázható. A hallgatón múlik, hogy melyiket részesíti előnyben.

(Gramofon, 2016/2)