Blue Note All-Stars: Our Point of View

Vajon mi az értelme annak, hogy egy lemezkiadó összetrombitálja jeles, fiatal, amúgy különböző összefüggésekben és csoportosulásokban létező muzsikusait? A nevek felmutatásán túl mi lehet a közös munkálkodás célja? Valamiféle erő-demonstráció? Netán a nemzedéki kapcsolatok felmutatása? Éppen a Blue Note részéről, amely a piacilag versenyképesebb rhythm and blues és hip hop felkarolásával alig ad ki jazznek nevezhető lemezeket mostanában? Talán ezzel a dupla CD-vel akarja kijelölni a jazz új irányait? A neves kiadó fennállásának 70. évfordulóján, 2009-ben The Blue Note 7 névvel már összeállt hasonló csapat, amely a Mosaic címmel az 1960-as évek meghatározó előadóinak szerzeményeit szólaltatta meg saját változatban úgy, hogy a második lemezen az eredetiek is felhangoztak. Peter Bernstein, Bill Charlap, Ravi Coltrane, Lewis Nash, Nicholas Payton, Peter Washington és Steve Wilson után a 75. évfordulóra Lionel Loueke (gitár), Ambrose Akinmusire (trombita), Marcus Strickland (szaxofon), Kendrick Scott )dob), Robert Glasper (billentyűs hangszerek) és Derrick Hodge (bőgő, basszusgitár) részvételével jött létre az újabb elitalakulat. A koncepció is változott, a lemezeken két kivétellel a tagok új szerzeményei kaptak helyet. A történelmi kapcsolódás jegyében Wayne Shorter Whitch Hunt és Masqualero című, jazz-standarddá vált darabjai is megszólalnak, utóbbi a szerző és egy másik ikonikus Blue Note-sztár, Herbie Hancock közreműködésével. S hogy van-e új, sőt újabb a nap alatt? A kilencven perces anyag színes mintavételi lehetőséget kínál napjaink jazz-zenéjéről. Ami azt illeti, mélyreható változások történtek a ’60-as évek „blowing session”-jeinek olykor sablonos témák köré font improvizációs gyakorlata óta. A rögtönzés természetesen a mai jazznek is meghatározó sajátossága, de már nem feltétlenül a személyiség kitárulkozásának eszközeként, inkább kompozíciós elemként, a muzsikusok interakciójának hordozójaként. Az önálló gondolkodás nemcsak a hagyományos formákat elvető témákban, szerkesztési módokban, hangszeres letétekben, hanem Glasper révén elektronikus hangzásokban, Loueke gitározásával és énekével pedig etnozenei (afrikai) hatásokban is megnyilvánul. Gondolatgazdag, előremutató zene szól a korongokról, még ha a tagok összessége nem mindig szervesül is együttessé.

****

(Gramofon, 2018/1)