Hugues Mayot: L’arbre rouge

Bizonyára nyomós oka van annak, hogy a BMC kiadványai között kitüntetett helye van a francia jazz képviselőinek. Jobban kellene ismernünk a nagy ország jazzéletét ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni, milyen rendű és rangú muzsikusokat vesz pártfogásába a kiadó, ráadásul a Nemzeti Kulturális Alap anyagi támogatása nélkül. Hugues Mayot szaxofonos-klarinétosnak, aki egyebek között a Radiation 10 nevű csoport és a Magma együttes tagjaként, Marc Ducret és André Minville partnereként is ismert, ez a második lemeze, amelyet 2017-ben egy francia stúdióban vettek fel. Az együttes több tagja ilyen-olyan módon kötődik a BMC-hez, az előzmények ismeretében a hangszerösszetétel már nem is tekinthető különlegesnek. A kvintettben Theo Ceccaldi hegedül, Valentin Ceccaldi csellózik, Joachim Florent bőgőzik. Ütőhangszer nincs, van viszont fagott, amely köztudomásúan nem tartozik a jazz házi hangszerei közé. Szerepeltetésének oka nem az, hogy megszólaltatója Sophie Bernado, Mayot élettársa; a szimfonikus zenekarok nélkülözhetetlen instrumentuma a jazz és a kortárs zene kapcsolatát érzékelteti. Ez az elejétől a végéig megkomponált zene messze áll a jazz törzsvonalától, amely jószerivel csak Mayot szaxofonfrázisaiban és rögtönzéseiben jelenik meg. A többi hangszer, a kompozíciók és a hangszerelés inkább a klasszikus, még inkább a kortárs zenéhez kapcsolják a hat szerzeményt; más szóval a klasszikus zene és a jazz korántsem egyedülálló ötvözetével állunk szemben. Az amerikai eredetű jazz megszüntetve meghaladásának igénye elsősorban az Európa nyugati felében élő muzsikusokat készteti folyamatos útkeresésre. A L’arbre rouge jelentése magyarul Vörös fa, ami termékeny zöld gondolatokat indíthat el érzékeny fejekben, ahonnan már csak egy ugrás a klímaváltozás. Közelebb juthatunk a lényeghez, ha a repetitív zene erős hatására mutatunk rá a gondosan megmunkált, izgalmas hangszerelési megoldásokkal élő, a figyelmet ébren tartó, nagyszerű akusztikus hangzást nyújtó darabokban. A prímet érthetően a fúvós és vonós hangszerek viszik, de a zene egyaránt bővelkedik kiállásokban és polifonikus részekben. Remek hangszeresek alkotják az együttest, bármelyikük kiemelése a többiek rovására történhetne. Ha mégis, már csak az érdekesség okán, a fagott ritkaság számba menő szólamai külön érdemesek a figyelemre.

****

(Gramofon, 2019 ősz)