Nagy zenék nagyzenekarra

A repertoár-zenekarként és alkotóműhelyként is jeleskedő Modern Art Orchestra egyik tagja, Bacsó Kristóf szaxofonos, zeneszerző, hangszerelő műveit és a fiatal Varga Dániel szaxofonos kompozícióit játszotta február 16-án a Budapest Music Center koncerttermében.

A Fekete-Kovács Kornél művészeti irányításával működő MAO nem látszik kifogyni az új művek születését ösztönző ötletekből. Új kezdeményezésük az Artisjus által támogatott mesterkurzus sorozat, amelynek keretében szeptembertől májusig havonta egy-egy fiatal muzsikusnak adnak lehetőséget műhelymunkára és nyilvános bemutatkozásra. A pályázók közül ezúttal a grazi nemzetközi előadóművészeti egyetemen zeneszerzői tanulmányokat is folytatott Varga Dániel állhatott a színpadra. A fiatal altszaxofonosnak már van tapasztalata nagyobb létszámú formációkkal, tizennégy tagú Moped Loewen Jazz Rock Orchestra együttesével 2019-ben jelent meg négy felvétele.

A bemutatkozás nem zenével, hanem a róla készült rövid portréfilmmel kezdődött. Ezt követően a 19 tagú, fekete öltönyben muzsikáló MAO előadásában három szerzeménye hangzott fel, legnagyobb hatással az Ady Endre: Fel-foldobott kő című versére Szomorúan magyar címmel komponált, drámai hangvételű vokális darabja Harcsa Veronika szenvedélyes előadásában. Maga a szerző is közreműködött, beült a szaxofonkórusba, és lendületes szólójával személyes dimenziót adott egyik szerzeményének. Varga Dániel azon fiatal muzsikusok közé tartozik, akik vonzódnak a big band-hangzás gazdag lehetőségeihez. Máris értően bánik a hangszerekkel és hangszercsoportokkal, modern hangütésű, többféle hatást mutató zenéjében meghatározóak a jazzes hangsúlyeltolódások, de a kötött részek között teret enged a szabadabb játéknak is. Ifjonti hévvel tobzódik a tutti hangzásokban, kevéssé él dinamikai árnyalás és fokozás eszközével. Tehetséges muzsikusnak mutatkozik, aki elismerést érdemel azért, hogy a jazz magasiskoláját járva a vesződséges nagyzenekari komponálásra és hangszerelésre adja a fejét.

Az est második felében előtérben álló Bacsó Kristóf már minden iskolát kijárt, Budapesten, Párizsban és Bostonban tanult, 43 éves korában a magyar jazz középnemzedékének megbecsült, aktív személyisége. A saját nagyzenekari szerzeményeit tartalmazó Circular című, a MAO-val felvett CD-je 2014-ben jelent meg. Erről három, a zenekar által már többször játszott szám is felhangzott ebben a műsorban, így nyitányként a nagylélegzetű Lunar Dance is. Természetesen újabb szerzemények is sorra kerültek, köztük a Konrád Györgyre emlékező, A látogató című regényének címét viselő, komor hangvételű darab. Meghökkentő választásként Bágya András egykor népszerű táncdalszerző 1957-es Megáll az idő című slágerének gyökeresen áthangszerelt változata is elhangzott Szalóki Ágnes átélt tolmácsolásában. Az időnként jazzközegben is feltűnő énekesnő a következő számban is a színpadon maradt, hangja vokális szólamként illeszkedett a hangszerelésbe. (Meg kell jegyezni, hogy a terem hangzása nem volt tökéletes, a fúvósok tisztán szóltak, de ritmusszekció hangszerei egybemosódtak, és az énekesek hangja sem kellőképpen emelkedett ki az összhangzásból.)

(Fotók: Irk Réka)

Bacsó Kristóf nemcsak kijárta az iskolákat, hanem elsajátította és mesterien alkalmazza a big band-játék eszköztárát. Ez már nem Duke Ellington, nem Gil Evans, de nem is Sun Ra zenéje. Nincs benne szvinges alaplüktetés, hanem súlypontozó, tördelt ritmusok; nincsenek benne könnyen befogadható, megjegyezhető melódiák, hanem többrétegű, a fúvóskórusok egymásból építkező szólamaiból kibontakozó, olykor bonyolult témák, textúrák; és hiányzik belőle a tagadás lázadó, olykor ironikus formákat öltő szelleme is. Ízig-vérig modern, intellektuálisan és érzelmileg is fajsúlyos jazz ez, a nagyzenekari előadásmód teljes fegyverzetében. Bacsó nem riad vissza a jellegzetes, zengzetes big band-hangzáskép felmutatásától, de nem is azt tekinti végső céljának. Kezében a nagyzenekar nem csupán technikai apparátus, hanem gondolatainak és érzéseinek hordozója, közvetítője. Tisztában van azzal, hogy a csend a zajhoz képest nyeri el értelmét, és fordítva: szervesen, tiszta logikával építkező szerzeményei a dinamikai váltások, a meghangszerelt szólók és a kiállásos hangszerpárosítások (zongora-trombita, szaxofon-trombita) megragadó példái. Ehhez remek, összeszokott együttes és olyan kiváló szólisták álltak rendelkezésére, mint Fekete-Kovács Kornél (trombita, szárnykürt), Ávéd János (szaxofon), Komjáti Áron (gitár) és természetesen saját maga (szopránszaxofon).

Az este nagy sikerrel, viharos tapssal és ráadással zárult, jelezve, hogy a komoly tartalmakat hordozó, korszerű nyelvezetű nagyzenekari muzsika képes utat találni a közönséghez – ha ilyen színvonalon szólal meg.

https://magyarjazz.hu/koncertbeszamolok/428-nagy-zenek-nagyzenekarra