Kortársak kézfogása

Hosszú évekre tekint vissza a Vajdaságban élő Mezei Szilárd brácsás és az újabban Kínában tanító Ittzés Gergely fuvolista együttműködése. A két muzsikus Malina Ervin bőgőssel és Csík István dobossal 2013-ban rögzítette a Viharos csend című CD anyagát, amely 2019-ben jelent meg az angol FMR Records gondozásában. Ennek bemutatóját tartották január 8-án az Opus klubban.

Az 1974-ben született Mezei az európai improvizatív szcéna zeneszerzőként és hangszeresként egyaránt tisztelt muzsikusa, akinek tágas világába a jazz és a különféle népzenék épp úgy beletartoznak, mint a kortárs zene. Rendkívül termékeny szerző, katalógusa 54 CD-t számlál, ami egyedülálló teljesítmény a Kárpát-medencében. Az elsősorban klasszikus zenészként ismert, de a jazzben és az improvizatív zenében is járatos, 1969-es születésű Ittzés Gergely mesteri hangszeresként, zeneszerzőként és a fuvola korszerű módszertanának kidolgozójaként vívott ki komoly tekintélyt magának. A két muzsikus kapcsolatának alapját a kortárs zene és a szabad improvizáció iránti elkötelezettségük teremtette meg.

Minderre ékes példával szolgált koncertjük. Mezei két évtizede hozta létre trióját, együttműködésük nemcsak kiállta az idő próbáját, hanem kivételes összhangot teremtett játékukban. A lemezen és a koncerten Mezei öt, Ittzés két kompozíciója kapott helyet, a koncerten két további sarab is mesgszólalt. Vannak köztük játékos címűek, mint a Villanypásztor, az Egy átlagos tolóablak, a Nem szeretjük a fánkot, és akadnak fajsúlyosabb elnevezésűek is, mint a Vihar utáni csend, az Evilágon vagy a Malenkij robot. Mint Ittzés rövid összekötőszövegeiből kiderült, a címválasztás nem feltétlenül utal a darabok karakterére.

A mintegy kétórás, lelkes tapssal fogadott koncert a két szólista érdeklődésének megfelelően a magyar és keleties népzenei fogantatástól a jazzes hangzásokon át (Mezei) a kortárs kompozíciós zenéhez kötődő megoldásokig (Ittzés) sokféle eszközzel élt, és különböző irányokba mutatott. A termet megtöltő közönség nem a szó teljes értelmében vett szabad zenélés részese lehetett; szigorúan megkomponált darabok hangzottak fel, amelyekben azonban, olykor a témák felvezetésében is, fontos szerepet játszott a rögtönzés. A kötöttség és a szabadság perben állhat egymással, de itt harmonikus egységbe olvadt az előadásban, amit Mezei rezzenéstelen arccal előadott, mégis szuggesztív vonósjátéka és Ittzés stílusos közreműködése töltött meg feszültséggel. A hangszínbeli változatosságot a fuvola különböző válfajainak – alt- és basszusfuvola, piccoló – a számok karakteréhez igazodó, azt kidomborító használata is fokozta.

A muzsikusok kiemelkedő kvalitásai ellenére ez az este nem az egyéni teljesítményeket helyezte a középpontba. A hangszeres jelenlétek a kompozíciók hordozóiként nyerték el értelmüket, minden gesztus a közös zenélés szolgálatában állt. Az olykor két-három hangból álló, erőteljes ostinato ritmusokra épülő darabok természetesen közvetlenebb hatást váltottak ki, mint az elvontabb, intellektuálisabb fogalmazású szerzemények – a zene egyedi jellege és az előadásmód elmélyültsége azonban végig fogva tartotta a figyelmet. Csak üdvözölni lehet azt, hogy az Opus Jazzclub módszeresen teret ad a jazzhez olykor csak érintőlegesen kapcsolódó, szuverén zenei törekvéseknek és irányzatoknak.

https://magyarjazz.hu/koncertbeszamolok/380-kortarsak-kezfogasa