Az ÚTON végig kell menni

Negyven év központosított gyakorlata után, az országban az elsők között, 1989. március 15-én ÚTON címmel új, önálló hetilap jelent meg Debrecenben. A rendszerváltozásban, a plurális nyilvánosság létrejöttében élenjáró szerepet játszó orgánum megalakulásának körülményeit, történetét és tanulságait az alapítók, Görömbölyi László főszerkesztő, Dombrovszky Ádám és Turi Gábor szerkesztők idézték fel 2014-ben, a 25. évforduló alkalmából tartott kerekeasztal-beszélgetésen.

Görömbölyi László: 1988 nyarán Ádám kollégámmal rendszeresen részt vettünk a Hajdú-bihari Napló reggeli szerkesztőségi értekezletein. Ő a belpolitikai rovat megbízott vezetője volt, én a gazdasági rovatnál töltöttem be hasonló funkciót. A szemközti csemegében megittuk a szokásos kávénkat, amihez az esetek többségében csatlakozott az Egyetemi Élet akkori főszerkesztője, Turi Gábor is. Az egyetemről ismertük egymást, az újságírásban is párhuzamosan együtt dolgoztunk, és jó személyes kapcsolatban álltunk. A világ változásának ezer jelét érzékelt, és belső forrongás fűtött bennünket, hogy valamit tennünk kellene a helyzet megváltoztatásáért. A nyár közepe táján fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy indítsunk saját lapot. Az akkoriban formálódó, majd ’89. január 1-jén életbe lépett gazdaságit törvény lehetővé tette kft-k alapítását, ez adta hozzá a keretet.

Turi Gábor: Ezzel párhuzamosan én egy másik folyamatnak is részese lettem, ez pedig az ellenzéki politizálás volt. 1988 nyarán meghívást kaptam a második lakiteleki találkozóra, ahol beléptem az MDF-be. Szeptemberben tizenhat egyetemi tanár, író, pedagógus társaságában megalakítottuk az MDF debreceni csoportját. A jelenlévők engem választottak meg ideiglenes ügyvivőnek, ami gyökeres fordulatot hozott az életemben. Ma már világos, hogy a politizálást és az Úton létrehozását is a rendszerváltozás részének tekinthetjük. Nagy merészség volt részünkről a biztos helyett a bizonytalant választani. Egzisztenciális kockázatot vállaltunk azzal, hogy egy magánvállalkozásban induló lap alapítói lettünk.

Dombrovszky Ádám: Akkoriban kezdett kiszabadulni a szellem a palackból, s a nyolcvanas évek végén a megyei lapnál már egyre jobban lehetett feszegetni a kereteket. Így markánsabban foglalkozhattunk környezetvédelemmel, népesedéspolitikával, egészségüggyel, szegénységgel, határon túli magyarokkal, alternatív katonai szolgálattal és hasonló tabutémákkal. De még érezhetőek voltak a korlátok, ezért döntöttünk úgy, hogy a függetlenség útjára lépünk. 

alc: Sok tekintetben úttörő

GL: A hetvenes évek közepén kezdtük a pályát, jártunk Budapesten újságíró iskolába, komolyan vettük a szakmát, tudtuk, mi az újságírás funkciója, feladata. Például, hogy képet tartson a társadalom elé, feltárja a valóságot. 1988 nyarán már nagyon élessé vált a különbség a világ változása és annak sajtóbeli lecsapódása között. Felmértük, lépni kell ahhoz, hogy ezen változtatni tudjunk.

TG: Hogy mit hagytunk ott? Ironikusan mondom: én a törzsgárda jelvény tulajdonosa és a Hajdú-Bihar Megyei Lapkiadó Vállalat kiváló dolgozója voltam. A szocialista kultúráért kitüntetést is megkaptam, mert kolléganőm, akinek odaítélték, szülési szabadságra ment. De már egy ideje kiéleződtek politikai természetű konfliktusaim, emiatt 1986 májusában a vállalaton belül áthelyeztek az Egyetemi Élethez. Amelyet aztán a nyitott szemű diákmunkatársakkal erőteljesen kritikus hangvételű lappá formáltunk.

GL: Én elvégeztem a közgazdasági egyetemet is, voltak gazdasági ismereteim és kapcsolataim, így nekem jutott a gazdasági háttér, a kft. létrehozásának a feladata. Számításaink szerint tízmillió forintra volt szükség a lap indulásához. A gazdaságban hamarabb kezdődött a rendszerváltozás, ismertem progresszív gondolkodású gazdasági vezetőket, akiket megkerestem a tervvel. A kft-nek végül tizenöt tulajdonosa lett, köztük vállalatok, termelőszövetkezetek, egyéni vállalkozók, és mi is hozzájárultunk egy szerény üzletrésszel. A tízmillió helyett csak 7,3 milliós tőke jött össze, ennek ellenére az indulás mellett döntöttünk. Az Inform Stúdió a kft.-ként az elsők között alakult meg a megyében 1989. január 2-án.

TG: Laci lett a kiadó vezetője és a főszerkesztő, s mivel közülünk csak ő értett a számítógépekhez, rá hárult a nyomdai előkészítés feladata is. Mi Ádámmal szerkesztőként vettük ki részünket a munkából.

DÁ: Én teljes mellszélességgel a szakmával, a szerkesztéssel, az írással foglalkozhattam. Ha valaki utólag átnézi a másfél év példányait, tapasztalhatja: mindhármunknak nagyon fontos volt, hogy minden lapszámban valami markáns írással tegyük le a névjegyünket. A lap szerkesztése, megjelenése közös munka eredménye volt, amibe idővel fiatal, tehetséges kollégák is bekapcsolódtak.

GL: Magyarország első elektronikus szerkesztősége volt az ÚTON, akkor még gyerekcipőben járt ez a módszer. A Kinizsi Nyomda munkatársai az első szám megjelenése után bevallották, nem hittek abban, hogy sikerülni fog.

alc: Önálló vagy független?

TG: Ennek a vállalkozásnak az induláskor volt egy éthosza: a magunk – egyébként eléggé különböző – gondolatait akartuk érvényre juttatni, ami leginkább a szabadságvágyban testesült meg.

DÁ: A pártállami struktúrán kívül elsőként a nyugat-magyarországi, kissé bulváros Tér-Kép jelent meg. Hajdú-Biharban az első valóban önálló lap az ÚTON lett, és országszerte alakultak meg olyan orgánumok, mint a Bácskapocs, a Helyzet, a Hírnök, stb. Az ÚTON határozott közéleti és kulturális arcéllel lépett a nyilvánosság elé.

TG: A fejlécben az állt, hogy önálló társadalmi és politikai hetilap. Ebben az önálló az érdekes, mert általában a független meghatározás szokott szerepelni. Mi mindentől függetlenek voltunk, kivéve saját magunkat.

GL: Akkoriban a független jelző már kezdett lejáratódni. Igazolva láttuk, hogy helyes volt az önmeghatározásunk.

TG: A mi lelki szemeink előtt egy debreceni ÉS lebegett. Úgy véltük, ebben a régióban is adódhat annyi érdekesség és van annyi szellemi töltet, ami lehetővé teszi a jelenségek hasonlóan intellektuális feldolgozását.

DÁ: Újságírói pályám csúcsának gondolom azt a másfél évet, amit az ÚTON szerkesztőségében töltöttem. Itt érezhettem leginkább, hogy saját véleményemet kompromisszumok nélkül képviselhetem. Sajnos, ez az igazi függetlenség jelentette egyben gyengeségünket is. Senki nem állt mögöttünk, anyagilag is sebezhetők voltunk, s mivel a politikai pártok mindegyike hozzá lojális sajtót szeretett volna látni, magunkra maradtunk. Nem véletlen, hogy tétlenül nézték kimúlásunkat, s ma sem akad olyan politikai erő, amelyiknek akár a 25 éves jubileum alkalmából eszébe jutott volna megemlékezni a rendszerváltozás idején vállalt szerepünkről.

GL: Az ÚTON-t azért hoztuk létre, mert az gondoltuk, hogy kell egy fórum, ahol úgy lehet beszélni a világ dolgairól, ahogyan azok zajlanak. Az ÚTON megszületésével versenyhelyzet teremtődött a megyében.

DÁ: Felvállaltuk az alakuló ellenzéki pártokat, terjedelmes cikkekben mutattuk be programjukat, vezetőiket, rendszeresen közöltük híreiket, de mindegyiktől egyenlő távolságot igyekeztünk tartani. Mégis azt észleltük, hogy elsőként a megyei lapot keresték meg híreikkel. Ezt rossz néven vettük: azt vártuk, hogy hozzánk fordulnak, és mellénk állnak az új szerveződések.

GL: Az ÚTON legjobb időszakában 12 ezer példányban kelt el, aminek a felét Budapesten értékesítettük. A Napló példányszáma akkoriban 80-90 ezer volt.

alc: Az egyetem mint háttér

TG: Hogy mi adta nekünk az erőt és a bátorságot, már ami a szellemi tartalmakat és az erőt illeti? Mindenképpen az egyetem: már az első számban publikáltak az Egyetemi Élet korábbi diákmunkatársai, akik közül később többen csatlakoztak is a laphoz. Az egyetemi oktatók is szép számban írtak nekünk. E nélkül nehéz lett volna új szellemű lapot csinálni. Gyakorlatilag minden cikkben érződött a változtatás igénye. Magunkban azt mondtuk erre, hogy demokrácia. Egy gondolkodási folyamat eredményeként jutottunk el ide.

GL: Annak idején államosítani kellett volna a megyei lapokat, utána lehetett volna új tulajdonviszonyokat kialakítani. Ehelyett az MSZP jó pénzért olyan külföldi érdekeltségek kezébe adta ezeket az orgánumokat, amelyek hajlandók voltak bizonyos kötelezettségeket vállalni. Ezek közé tartozott – amiről senki nem beszélt –, hogy a lapkiadók igazgatóit, a főszerkesztőket és a vezető munkatársakat három évig meg kellett tartaniuk pozíciójukban.

DÁ: Az volt a célunk, hogy valamit felszabadítsunk, elindítsunk. Az Úton létrejötte fordulatot hozott a debreceni sajtóéletben. Ennek utólag is csak örülhetünk. Miként annak is, hogy hónapokkal utánunk Debreceni Krónika néven újabb rendszerváltó lap került a piacra.

TG: Kétségtelenül jó adag idealizmus volt bennünk, de az, amiért síkra szálltunk – legalábbis a demokrácia intézményes kereteit illetően – a szabad választásokkal megvalósult. Ugyanakkor csalódással töltött el az ÚTON példányszámának alakulása. Azok az évek nagy horderejű változások jegyében teltek, ami nem hozta magával az olvasói igények növekedését. A társadalom többsége passzivitásban élt, sokakat félelem bénított meg. Az ÚTON nagy reményekkel indult, de csalatkoznunk kellett az iránta megnyilvánuló érdeklődésben. Ez megviselt, és sokszor válságtudatot alakított ki bennünk. Végül az anyagi veszteségek vezettek a lap megszűnéséhez.

GL: A kft. másfél évig működött, 1990 nyarán jött el a pillanat, amikor tudtuk, hogy abba kell hagyni. Az akkoriban létrejött lapok közül egyik sem tudott egy évnél tovább fennmaradni, vagy ha igen, akkor csak úgy, hogy eladta magát valami jól menő vállalkozásnak, egyúttal felszámolva függetlenségét. Ezeknek az orgánumoknak ennyi volt a küldetésük: hozzájárultunk a rendszerváltozáshoz. Az ÚTON története akkor is véget ért volna, ha sokkal jobb anyagi feltételek között dolgozhatunk.

(2014)

Az ÚTON munkatársai a 10. évfordulón