Német jazz, magyar tárogató

Nyolcvan éves lett március 6-án Peter Brötzmann német szaxofonos, klarinétos, az európai free jazz vezéregyénisége. Neve nálunk is jól ismeret, többször megfordult magyarországi fesztiválokon, így a debreceni jazznapokon is. Bármerre jár, elementáris erejű játéka mindenütt hatása alá vonja a közönséget.

Nagy Attila és Peter Brötzmann Debrecenben

Akik éltek az 1980-as években, emlékezhetnek a kettészakadt Németországra, a szövetségire illetve a világtól elzárt népi demokratikusra, amelyek polgárai a Balatonnál gyűltek össze családi találkozókra. Hasonló történt a jazzben is azzal a különbséggel, hogy egyes keletnémet muzsikusok engedélyt kaptak a határátlépésre, és közösen játszhattak szabad mozgású nyugati kollégáikkal. Ilyen együttműködésre a debreceni fesztiválon is akadt példa, amelyre különös módon szép számban kaptak meghívást avantgárd művészek, hogy csak Alex von Schlippenbach zongorista, Albert Mangelsdorff harsonás, Theo Jörgensmann klarinétos, illetve Ernst-Ludwig Petrowski szaxofonos, Ulrich Gumpert zongorista és Uwe Kropinsky gitáros nevét említsük.

Érkeztek bár a határ innenső vagy túlsó oldaláról, a német muzsikusok formabontó, többnyire izgalmas előadásokkal tágították a szűkös horizontú magyar jazzkedvelők szemhatárát. A legemlékezetesebb esemény, nevezzük annak, 1980-ban történt, amikor a nyugati félteke képviseletében Brötzmann nemzetközi triója és Schlippenbach, NDK-s részről pedig Petrowski együttese feszült egymásnak az Aranybika szálló Bartók termében. Későre járt már, de a színpadról áradó energia és hangözön még a bóbiskolókat is kibillentette komfortzónájukból. Azokban, akik először szembesültek a free jazz mindent elsöprő lendületével, Brötzmann vulkánkitöréseivel, egy életre elraktározódott a hajnalba nyúló, egyszeri és megismételhetetlen koncert hangulata.

A történet ezzel nem ért véget, a szaxofonos 1984-ben nemzetközi együttesével tért vissza a debreceni Hódos csarnokba. Volt még egy fellépése később, 1987 táján, amikor emlékezet szerint a városi jazzklub meghívására Peter Kowald bőgőssel játszott a Kossuth egyetem klubházának alagsori termében. Ekkor már jó ismerősként köszöntöttük egymást. Az előzményeknek is része volt abban, hogy készséggel ráállt egy interjúra, amely a Nemzetközi Jazz Szövetség Jazz Fórum című, angol nyelvű magazinjában jelent meg 1988-ban (magyarul itt olvasható: http://turigabor.hu/node/515).

Kapcsolatunk 1984-re nyúlt vissza. A debreceni fesztiválon valami problémája támadt a szaxofonjával, és segítségemet kérte, hogy hangszerjavítót találjon. Nem sokkal azelőtt riportban mutattam be a megyei lapban a Zeneművészeti Főiskola hangszerjavító műhelyét és vezetőjét, a fiatal, de komoly szakismerettel rendelkező és régi hangszereket gyűjtő Nagy Attilát, aki örömmel fogadott bennünket. Brötzmann a javítás alatt érdeklődve szemlélte a falon sorakozó instrumentumokat. Figyelmét felkeltette egy addig csak hírből ismert barna fafúvós, a tárogató. Kezébe vette, próbálgatta. Másként szólt, mint amin addig játszott; tetszett neki a hangja. Némi töprengés után úgy döntött, hogy megvásárolja. Az üzlet hamar létrejött, legalább hasznát látta a tiszteletdíjként kapott, akkor még nem konvertibilis forintjainknak. Kis fényképezőgépemmel készítettem néhány kockát a látogatásról, ahogy magjavított szaxofonját és az egyik nagyméretű Stowasser tárogatót próbálgatja. Csak éppen a megvásárolt eszközről nem maradt fenn kép.

Az újabban Hungarikumnak nyilvánított, a szomszédos országok népzenéjében is használatos tárogató nem kifejezetten jazzre termett: egyedi, átható hangja képes érzelmeket kiváltani, de kevésbé hajlékony és színes, mint a szabad zene alaphangszerének számító szaxofoné. Brötzmann hatalmas életművében kiemelt helyet foglal el 14 Love Poems című lemeze (FMP 1060), amelyen először hangzik fel az új beszerzés. A nyitó Lonely Woman (Ornette Coleman) kivételével minden szám rögtönzött, és mindegyik más hangszeren szólal meg. A különféle szaxofonok és klarinétok között a tizedik darabban jut szerephez a tárogató – egyelőre a felső regiszterekben kóstolgatva a hangszer kifejezési lehetőségeit. Ha John Coltrane-nek volt „gyengéd” oldala, a Kenneth Patchen verseskönyve által ihletett lemez az örök lázadó, önmagát itt sem megtagadó Brötzmann portréját egy töprengő, érző, emelkedett művész vonásaival gazdagítja.

A debreceni jazznapokat 1984-ben június 28-július 1. között rendezték, a 14 Love Poems felvételei augusztus 21-22-23-án Berlinben készültek. A külföldre került magyar tárogató tehát másfél hónapnyi ismerkedés után már éles bevetésen szolgálta új gazdáját. A példa ragadósnak bizonyult, ma már több külföldi művész, többek között Joe Lovano és Charles Lloyd is használja a tárogatót. Az FMP kiadó 2004-ben tíz további darabbal bővítve CD-n is megjelentette a bakelit anyagát.   

A festőnek és grafikusnak tanult wuppertáli Peter Brötzmann civilben teljesen más, mint amilyennek a színpadról ismerhetjük: nyugodt, megfontolt, csendes beszédű ember. Így üdvözölt akkor is, amikor 29 év után 2016-ban újra találkoztunk az Újbuda fesztiválon. Mindenre emlékezett. Beszélgettünk kicsit a Mu Színház előterében, megajándékozott néhány új CD-vel, majd elköszönt, mert közeledett a kezdés időpontja. Én is elfoglaltam helyem a szaharai forróságú teremben. A színpadra állított asztalon már ott sorakoztak magával hozott hangszerei, köztük a Debrecenből ismert barna tárogató.

(magyarjazz.hu, 2021)

https://magyarjazz.hu/sorozatok/erinto/923-nemet-jazz-magyar-tarogato