Dalok együtt és egyedül
(TÖRÖK ZENE) Mit tudunk a török komponált zenéről? A kérdés költői: e nép zeneirodalma nem tartozik műveltségünk alappillérei közé. A hiányt pótolhatják azok a felvételek, amelyeket a Hungaroton újabban készített, s hozott forgalomba Magyarországon is. A. Adnan Saygun nagyszabású oratóriuma a 14. században élt legendás török költőnek, Yunus Emrének állít emléket. Címéül is a poéta nevét választotta. Az 1907-ben született komponista Párizsban tanult zeneszerzést, majd hazatérve a török zenetudomány és zeneszerzés vezető egyénisége lett. A török „ötök” egyikeként több szimfóniát, oratóriumot, operát, hangszeres művet alkotott. Az 1946-ban keletkezett Yunus Emre első nagyobb lélegzetű darabja, amely a kortárs zenei nyelvezetet ötvözi a hagyományos török zeneiséggel és szellemiséggel. A három nagyobb egységből álló oratórium a filozófia végső kérdéseire, az élet és a halál viszonyára keresi a választ. A versek metaforikus világa Saygun keze nyomán emelkedett tónusú, ünnepélyes, komor hangvételű zenei anyagban elevenedik meg. A német nyelven elhangzó mű előadói magyarok: a Budapesti Szimfonikus Zenekar, az MRTV énekkara, s a szólisták: Verebics Ibolya, Pánczél Éva, Korondi György, Blazsó Sándor. A hitelességről a török karmester, Hikmet Simsek gondoskodott. A négynyelvű kísérőfüzettel ellátott, kétlemezes, szép albumot Saygun öt dala egészíti ki Isin Güyer előadásában.
(STRAUSS) Nem a nemzeti önmegvalósítás, nem is az élet végső kérdéseire adandó válaszok keresése vezette a bécsi Strauss család komponista sarjainak kezét, amikor a 19. század közepén csúcspontjára juttatták a keringők, nyitányok, polkák sajátos bécsi műfaját. A világvárossá fejlődött birodalmi főváros polgársága tomboló lelkesedéssel fogadta ezt a könnyed, szórakoztató, de mégis igényességgel és műgonddal megformált muzsikát, amely a mai napig nem veszített népszerűségéből. Most autentikus előadásban hallgathatjuk az 1860-1880 között keletkezett kis darabokat: annak a Bécsi Strauss Együttesnek vehetjük kézbe lemezét, amely 1965-ben, ifj. JohannStrauss egykori híres zenekarának mintájára alakult azzal a céllal, hogy hangszerösszeállításában is hitelesen szólaltassa meg a Sraussok (Josef, Johann II. és Eduard) szerzeményeit. Tolmácsolásukban kedvesek, bájosak, lendületesen kellemesek a polkák és a keringők, annak bizonyságaként, hogy voltak körök, amelyekben a szórakoztató zene nem feltétlenül silány tömegárut takart.
(VASÁRNAPI ÚJSÁG) A legkedveltebb rádióműsorok egyike a Vasárnapi újság, amely jelentős szerepet vállalt az újabb kori magyar történelem eleddig méltatlanul elhallgatott epizódjainak feltárásában. A második világháborús visszaemlékezések megannyi személyes élményről és tragédiáról tudósítottak, kétségbe vonva a „bűnös nép” sokáig tudathasadáshoz vezető minősítésének érvényességét. A riportokat összekötő egykori nótákat, dalokat most önálló lemezen jelentette meg a Radioton olyan híres énekesek előadásában, mint Karády Katalin, László Imre, Kalmár Pál, Kelly Anna. Történelem alulnézetből – így is fogalmazhatnánk e honvágytól, szenvedéstől terhes zenés mellékletről szólva. A történelem forgószínpadára került kisemberek érzelmi és gondolati világa jelenik meg ezekben a dalokban – jellemezve a kort is, amely idegen országokba kényszerített oly sok magyar férfit 1940-45 között.
(KÁNYÁDI) Második önálló lemeze jelent meg az Erdélyben élő, nálunk is tisztelt költőnek, Kányádi Sándornak. Bár a felvételek 1986-ban készültek, adva volt az alkalom: a hatvanadik születésnap. Vannak vidékek – adta a címet a válogatásnak a költő (a ciklusokat most már a Csokonai Kiadónál megjelent Sörény és Koponya című kötetéből is ismerhetjük). Kányádinak e verseiben jószerivel egyetlen témája van: Erdély, az elnyomatás, a magyarság pusztulása. Hangja a tiltakozásé, a fájdalomé, s érezhetően jól tud bánni orgánumával. Előadói stílusa olyan, mint versei: szaggatott, távolságtartó, racionális. A hatás mégis döbbenetes. És megtisztító, amire ott és itt mindenkinek szüksége van.
(BINDER, DRESCH) Két név, tíz éve még egy zenekarban. A Binder együttes a hetvenes évek végén a legígéretesebb fiatal dzsesszegyüttesként indult, hogy aztán megtörjön az ív, s különváljon a kvartett két meghatározó egyénisége. Binder Károly azóta többnyire szólóban játszik, Dresch Mihály pedig zenekart szervezett maga köré. E tavaszon szinte egy időben jelent meg lemezük. A zongorista Binder Károly a stílusok sokféleségéhez vonzódik: játékában klasszikus zenei, dzsessz, sőt távol-keleti népzenei elemek keverednek, pontosabban egységesülnek érzékeny előadásban. Kontinentspiel című albuma ennek az eklektikának a jegyéhen fogant, inspiratív kalandra csábítva a hallgatót. Vele ellentétben Dresch „Dudás” Mihály szaxofonos a magyar népzenéhen találta meg kiinduló és viszonyítási pontját, ezen építi fel a szabad rögtönzéseknek tág teret engedő világát. Két muzsikus, kétfajta irányultsággal, egyaránt értékes eltökéltséggel és koncepciózussággal.
(DÉVAI NAGY KAMILLA) Ballagó évszakok címmel jelentkezett újabb lemezzel a csengőén tiszta hangú gitáros-énekes, Dévai Nagy Kamilla. Gyermekdalokat énekel, többnyire Kányádi Sándor verseit, többnyire saját megzenésítésében. Nehéz ma már újat hozni ebben a műfajban, s ő nem is tudja elkerülni a mesterkéltséget, a modorosságot: dalai kissé gyermekdedek, hiába hívta segítségül kíséretként a Kaláka együttest s egy általános iskola tanulóit. Az erőltetettség persze némiképp érthető: ezt a korosztályt manapság már igen nehéz megfogni ilyen zenékkel akkor, amikor tömegesen hódít köreikben Vincze Lilla és a Dolly Roll...
(KÉT HANG) E rovatban nem szokott szó esni külföldi átvételekről, ám nemrégiben feltűnt egy arc a képernyőn, amely megragadott. A misztikus nevű és zenéjű Tanita Tikaram egyik dala elütött az átlagtól: fanyar énekstílusával és az oboa szerepeltetésével egyéni hangnak tetszett, újdonságnak a szürke előadók tömegében. Lemeze ígéretes gyorsasággal került a magyar boltokba – hogy aztán a többi számból kiderüljön, Tanita sem több, mint kellemes, vonzó egyéniségű country-énekesnő. Vonzó egyéniség Katona Klári is, s nemkülönben jó énekesnő. Legújabb, Mozi című albuma mégis inkább bosszantó, mintsem érdeklődést keltő vállalkozás. Magyar pop „örökzöldeket” énekel rajta, főleg a régi barát, Presser Gábor dalait. Megnyugtató, hogy vannak régi barátok, de hiányoznak az új dalok. Annyira még nem lettek klasszikusok ezek a számok, hogy újra hallgassuk őket – mástól. Nem elég az egyéniség, nem elég a saját hang. Tanita jól „ki van találva”, s így volt egykor Klárika is. Csak hát dalok nélkül nem megy...
(Hajdú-bihari Napló, 1989)