Botrány nélkül

Utólagos megjegyzések egy beatkoncertről

Rendszeres és kedvelt vendég Debrecenben a Piramis együttes. Legutóbbi, április 2-i hangver­senyükre 2700 néző volt kíváncsi a Városi Sportcsarnokban. A várakozás a zenekar népszerű­ségén túl annak is szólt, hogy hamarosan megjelenő második nagylemezük anyagát mu­tatták be. Legalábbis úgy sejtettük, mert fi­gyelmünket ezúttal egyéb jelenségek kötötték le, amelyek alapján, a hasonló esetek elkerülé­se miatt, kívánatosnak látszik néhány tanulság levonása. Az est ugyanis ékes bizonyítéka volt annak, hogyan nem szabad beathangversenyt rendezni.

Az idősebbek még emlékezhetnek a hatvanasévek sokszor botrányokkal terhes koncertjeire, amikor rendőri segédlettel kellett a zene hatá­sára felszabadult indulatokat megfékezni. Aztán változtak az idők, a beat fokozatosan elveszí­tette korábbi hatását, s a hangversenyek fogad­tatása egyre kevésbé különbözött az operabe­mutatók közönségének szolid reagálásától. Is­mereteink szerint ma Magyarországon három együttes – a Piramis, a Skorpió és az Omega – zenéje tartal­maz olyan sokkoló mozzana­tokat, amelyek a hőskort felidézve, újfent lázba tudják hozni az elkényeztetett, elkényelmesedett fiatal közönséget. És a rendezőket.

Éppen a felgyülemlett tapasztalatok és a tö­megpszichózis ismeretében csodáljuk, hogy a debreceni rendező szervek ennyi idő alatt kép­telenek voltak megtanulni, hogyan kell ilyen­kor viselkedni. Bebizonyosodott ez már Suzy Quattro múlt nyári hangversenyén, s most is­mételten, a sportcsarnokban. Pedig a képlet vi­szonylag egyszerű: nem akkor kellene kapkodni és retorziót alkalmazni, amikor a baj megtörtént, hanem ésszerű intézkedésekkel elejét venni a rendbon­tásnak. Azaz a megfelelő feltételek biztosításával kizárni annak lehetőségét, hogy a berendezés épségének megőrzése érdekében közbe kelljen lépni, kiváltva így azok ellenér­zéseit is, akik mindaddig közömbösen viseltet­tek a rendezés fogyatékosságaival szemben.

De mi is történt a Piramis-koncerten? A ra­jongók, a megszállottak és mindazok, akik üvöl­tözésben, ugrálásban akarták kiélni elfojtott energiáikat, a játéktéren foglaltak helyet. Mi­helyt elkezdődött a koncert, úgy viselkedtek, ahogyan várni lehetett: egyetlen ugráló, ránga­tózó, si­koltozó tömeggé olvadtak, aminek, mint később kiderült, néhány szék is áldozatul esett.
Emiatt kellett kétszer is fenyegető kijelentések­kel megzavarni a műsort: hogy a székeket in­kább rendeltetésüknek megfelelően használják. Ezt lehetett volna megelőzni úgy, hogy vagy olyan székeket raknak oda, amelyek nem tör­nek össze, vagy egyáltalán nem tesznek be sem­mit. Ez kétségtelenül csökkentette volna a nye­reséget – amit az összetört székek ára amúgy is mérsékel – de szabad mozgásteret nyújtott vol­na azoknak a fiataloknak, akikből a zene tö­meges extázist váltott ki. Ez a beatkoncertek természetes velejárója – csakhogy észre kellene már venni, hogy egyébként teljesen ártalmat­lan: kimerül az ugrálásban, kiabálásban. (Ezlegyen a legnagyobb kár, amit ezek a fiatalok okoznak!)

Sajnos, a rendezők sokkal nagyobb kárt okoz­tak a fiataloknak azzal, hogy megzavarták fel­szabadult szórakozásukat. Legfeljebb egy úttö­rőtábor lakóival lehetne (de nem szabadna) meg­tenni azt, amit az Országos Rendezőirodaképviselője tett, kétszer is megszakítva a mű­sort. A színpadról intézett ultimátumot a kö­zönség egy részéhez: ha nem szállnak le a szé­kekről, beszünteti az előadást. Feltételezzük, hogy foglalkozásából következően nem először vesz részt hasonló rendezvényeken: előbb kel­lett volna hát gondolkoznia, hiszen az ORI fe­ladata is a hangverseny zavartalan feltételeinek biztosítása.

Sajnáljuk, hogy ezt az Express Utazási Iroda rendezése kapcsán kell elmondanunk, mert tud­juk, milyen nehézségek árán jöhetett létre ez a koncert. A hangversenyhez fűződő kel­le­metlen élmé­nyeinket csak tetézte, hogy végképp bebizonyo­sodott: a sportcsarnok csak befo­ga­dóképességéttekintve alkalmas beatkoncertek megtartására. Akusztikailag teljesen élvezhetet­len hangzást nyújt, a zene a kétezer torok állandó sikoltozá­sától és füttyszavától kisérve szinte elviselhe­tetlen zajtömegként zúdul a hallgatókra. Ami tulajdonképpen visszaélés azokkal szemben, akik nem a cirkusz, hanem a muzsika kedvé­ért váltották meg a borsos belépőjegyeket.
Ami a Piramis együttes játékát illeti, arról csak sejtéseink vannak: az említett bosszúságok miatt meglehetősen keveset hallottunk-észleltünk a zenéből. Értékelésére ezért a nagylemez megjelenése után térünk vissza.

(Hajdú-bihari Napló, 1978)