Három énekesnő (Lyna Nyberg, Judy Rafat, Carmen McRae)

 

A jelek szerint a jazzeneklés a nagy öregek (Ella Fitzgerald, Betty Carter, Carmen McRae) távoztával sem veszített után­pótlásából. Az utóbbi idők kíná­latából ezúttal három énekesnő három különböző stílust képvi­selő CD-jét mutatjuk be rova­tunkban.

Ami tíz éve még elképzelhetetlen volt, ma már valóság: a svéd jazzfclvételeknek is akadt forgalmazója Magyarországon. Az északi ország jazzélete ha­gyományosan a legerősebbek közé tartozik Európában; kérdés, hogy az amerikai jazz dominan­ciája mellett milyen piaca akad nálunk a skandináv lemezeknek. A vonzó külsejű Lina Nyberg igazi modern jelenség, s nem­csak énekesként, hanem szerző­ként, hangszerelökéni és szöveg­íróként is méltó a figyelemre. Open című CD-jének 14 számá­ból tízet ö maga írt, s ugyan ki lehetne hitelesebb tolmácsoló­ja saját szerzeményeinek? Poéti­kus hangütés, szerelmi konflik­tusok, elvágyódás jellemzik a le­mez alaphangulatát, s noha a középhangfekvésű előadó olykor a modorosságig menően bir­kózik a jazzénekes szerepével, a számok többségében képes hite­les érzelmeket közvetíteni. Eb­ben nagy segítségére voltak a ki­tűnő muzsikusok, mindenekelőtt a hangszerelő-tenorszaxofonos Joakim Milder, a zongorista Anders Persson és a kontinens egyik legkitűnőbb bőgőse, Palle Danielsson. Elsőrangú közremű­ködésük a hangszerek és az énekhang ritka harmonikus talál­kozásává avatja ezt az átgondolt, elmélyült zenét.

A szintén európai Judy Rafat Con Alma című CD-je merész kísérlet: tisztelgés a bebop egyik szülőatyja, a pár éve elhunyt Dizzy Gillespie emléke előtt. A trombitásnak 11 szerze­ménye hangzik lel a lemezen, legtöbbhöz maga Rafat írt meglehető­sen prózai szövegeket. A zenei környezet itt is meghatározóbb, mint az énekesi jelenlét: Kenny Barron és Mike Longo zongoris­ták. Frank Wess szaxofonos. Claudio Roditi trombitás, Rufus Reid bőgős és Ignacio Berroa dobos valódi sztárcsapatot alkot­nak, de ami ennél több, autenti­kusan idézik fel Gillespie vilá­gát. Rafat hangja azonban olva­dékonyan vékony, falzettje a magas fekvésben erőltetett, f'razírozása sem mindenben felel meg a vérbeli jazzénekléshez fű­ződő képzeteknek. Ugyan­akkor kétségtelen, érzi a stílust, a bo­nyolult témákban is együtt van a hangszerekkel, és még lendüle­tes, szöveg nélküli rögtönzések­re is vállalkozik. Ezek a képes­ségek teszik ezt a több vonatko­zásában nóvum CD-t tiszteletre méltó vállalkozássá.

A harmadik új CD felvétele éppen tíz esztendős: az időköz­ben elhunyt Carmen McRae 1989-ben rögzítette Kölnben a West-Deutsche Rundfunk rádió remek nagyzenekarával. A klasszikus big band-hangzás je­gyében fogant hangszerelés a bőgősként is ismert John Clayton munkája, aki minde­nekelőtt a dinamikai kontrasztokban rejlő lehetőségeket ak­názta ki. A sok harsány zenekari letétnek a koncertterem ugyan alkalmasabb köze­ge, mint egy szűkre méretezett szoba, de Clayton az intim kifejezésnek is teret adott. Amit a jazzeneklés lénye­géről valaha is tanítottak, azt a Dream of Life című CD-n Car­men McRae ötven percben be­mutatja: biztos harmóniaérzék, minden gesztus, frázis, hang pontos megformálása, a kifeje­zőeszközök tökéletes birtoklása, ugyanakkor a spontaneitás sza­bad érvényesülése. Az egyéni­ség nem lesz, hanem születik: McRae például jazzénekesnek született. 69 évesen is elbűvöli a hallgatót a szikár, mély hang mögött feltáruló érzelemgazdag­sággal. Olyan varázs ez, amit még az utókor üzleties világát jelző, giccses CD-borító (rózsa­színű virágszirom) sem tud sem­missé tenni.

(Napi Magyarország, 1999)