Három énekesnő (Lyna Nyberg, Judy Rafat, Carmen McRae)
A jelek szerint a jazzeneklés a nagy öregek (Ella Fitzgerald, Betty Carter, Carmen McRae) távoztával sem veszített utánpótlásából. Az utóbbi idők kínálatából ezúttal három énekesnő három különböző stílust képviselő CD-jét mutatjuk be rovatunkban.
Ami tíz éve még elképzelhetetlen volt, ma már valóság: a svéd jazzfclvételeknek is akadt forgalmazója Magyarországon. Az északi ország jazzélete hagyományosan a legerősebbek közé tartozik Európában; kérdés, hogy az amerikai jazz dominanciája mellett milyen piaca akad nálunk a skandináv lemezeknek. A vonzó külsejű Lina Nyberg igazi modern jelenség, s nemcsak énekesként, hanem szerzőként, hangszerelökéni és szövegíróként is méltó a figyelemre. Open című CD-jének 14 számából tízet ö maga írt, s ugyan ki lehetne hitelesebb tolmácsolója saját szerzeményeinek? Poétikus hangütés, szerelmi konfliktusok, elvágyódás jellemzik a lemez alaphangulatát, s noha a középhangfekvésű előadó olykor a modorosságig menően birkózik a jazzénekes szerepével, a számok többségében képes hiteles érzelmeket közvetíteni. Ebben nagy segítségére voltak a kitűnő muzsikusok, mindenekelőtt a hangszerelő-tenorszaxofonos Joakim Milder, a zongorista Anders Persson és a kontinens egyik legkitűnőbb bőgőse, Palle Danielsson. Elsőrangú közreműködésük a hangszerek és az énekhang ritka harmonikus találkozásává avatja ezt az átgondolt, elmélyült zenét.
A szintén európai Judy Rafat Con Alma című CD-je merész kísérlet: tisztelgés a bebop egyik szülőatyja, a pár éve elhunyt Dizzy Gillespie emléke előtt. A trombitásnak 11 szerzeménye hangzik lel a lemezen, legtöbbhöz maga Rafat írt meglehetősen prózai szövegeket. A zenei környezet itt is meghatározóbb, mint az énekesi jelenlét: Kenny Barron és Mike Longo zongoristák. Frank Wess szaxofonos. Claudio Roditi trombitás, Rufus Reid bőgős és Ignacio Berroa dobos valódi sztárcsapatot alkotnak, de ami ennél több, autentikusan idézik fel Gillespie világát. Rafat hangja azonban olvadékonyan vékony, falzettje a magas fekvésben erőltetett, f'razírozása sem mindenben felel meg a vérbeli jazzénekléshez fűződő képzeteknek. Ugyanakkor kétségtelen, érzi a stílust, a bonyolult témákban is együtt van a hangszerekkel, és még lendületes, szöveg nélküli rögtönzésekre is vállalkozik. Ezek a képességek teszik ezt a több vonatkozásában nóvum CD-t tiszteletre méltó vállalkozássá.
A harmadik új CD felvétele éppen tíz esztendős: az időközben elhunyt Carmen McRae 1989-ben rögzítette Kölnben a West-Deutsche Rundfunk rádió remek nagyzenekarával. A klasszikus big band-hangzás jegyében fogant hangszerelés a bőgősként is ismert John Clayton munkája, aki mindenekelőtt a dinamikai kontrasztokban rejlő lehetőségeket aknázta ki. A sok harsány zenekari letétnek a koncertterem ugyan alkalmasabb közege, mint egy szűkre méretezett szoba, de Clayton az intim kifejezésnek is teret adott. Amit a jazzeneklés lényegéről valaha is tanítottak, azt a Dream of Life című CD-n Carmen McRae ötven percben bemutatja: biztos harmóniaérzék, minden gesztus, frázis, hang pontos megformálása, a kifejezőeszközök tökéletes birtoklása, ugyanakkor a spontaneitás szabad érvényesülése. Az egyéniség nem lesz, hanem születik: McRae például jazzénekesnek született. 69 évesen is elbűvöli a hallgatót a szikár, mély hang mögött feltáruló érzelemgazdagsággal. Olyan varázs ez, amit még az utókor üzleties világát jelző, giccses CD-borító (rózsaszínű virágszirom) sem tud semmissé tenni.
(Napi Magyarország, 1999)