Hol a csészénk? (Henry Threadgill)

A borító szűkszavú. A közreműködők neve s egy vers (?). A szerző Henry Threadgill. A név azonos, mégsem az néz velünk szembe, aki a chicagói AACM kortárs (jazz)zenei társulásból nőtte ki magát, akit az Air, a New Air és a Henry Threadgill Sextet révén  isme­rünk, s akit a Down Beat kritikusai rendre az év legjobb zeneszerzőjévé választanak. Lefoj­tott, feszült je­lenlét, a hagyományok öntörvényű vállalása, precíz logika, szögletes dallam­vezetés, merész harmóniakezelés, szabad, közös rögtönzések, egyéni, rekedtes szaxofonhang – ilyennek is­mertük Henry Threadgillt. Ez azonban itt a Columbia Henry Threadgillje, aki 1995-ben stílust váltott, s második lemezén, "Mozdulj"! elnevezésű zenekara élén, azt kér­dezi: Hol a csészéd?

Well, ez az objektum fontos tárgy, reggeli és vacsora esetén szinte nélkülözhetetlen. Va­lóban: hol a csészénk? Volt egykor a szaxofon-bőgő-dob trió, később a szaxofon-trombita-harsona-cselló-bőgő-dobok szextet. Mi van ma az asztalon? Szaxofon/fuvola, tangóhar­mo­nika, gitár, basszusgitár, dob. Parlando tangóharmonika-bevezetések, pulzáló ritmikai alapok fölött hosszan kitartott hangokból épülő, Ronald Shannon Jackson és Paul Motian kompo­zíciós technikáját idéző polifonikus témabemutatások és -lezárások, lassú kibontakozások, rockos gitárszólók és a szaxofonos-fuvolista éles hangú, drámai improvizációi. Hol a csé­szénk? Keretbe foglalt cirkuszizene- és reggae-imitáció (100 Year Old Game), ismétlődő motívumokból kiinduló légies elmélkedés (Where's Your Cup?, Feels Like It), templomi hangulatot keltő harmóniumfutamokat követő kihajózás a rock felségvizeire (And This), nagyívű, komor téma tördelt ritmikájú, apokaliptikus kiterjesztése (The Flew) és végezetül megkapó, bensőséges vallomások sora (Go To Far).

Threadgill korábbi munkáit gyakran a haláltudat, az elmúlással való szembenézés kény­szere hatotta át. A Where's Your Cup? sem nélkülözi az egyetemességnek ezt a dimen­zióját, atmoszférája komor, már-már fenyegető (ami különösen a nagyszerű Tony Cedras ünne­pélyes, olykor himnikus harmonika- és harmóniumjátékában, valamint az altszaxofon fel­kavaró szólóiban nyilvánul meg). A szerző ismét rendhagyó hangszerösszetételt választott, érzékelhetően a textúrákra és a mögöttes érzelmi tartományokra összpontosított. A lemez fordulópont pályáján: a (rock)gitár és a basszusgitár szerepeltetésével korábbi, avantgárd indíttatásának hátat fordítva olyan zenét hozott létre, amely végzetszerűsége ellenére for­mailag kötött, áttekinthető szerkezetű, alapvetően tonális, s ily módon a századvég igényes, de fogyasztható jazz-nyelvezetébe illeszkedik. Hogy a hasonlatnál maradjunk: a teát cukorral és citrommal ízesítette. A frissítő nedűt nálunk így kedvelik többen, de megjegyzendő: akadnak olyanok, akik az eredeti, tiszta aromát részesítik előnyben. Hol a csészénk?

Where´s Your Cup?

Henry Threadgill – altszaxofon, fuvola, Brandon Ross – elektromos és klasszikus gitár, Tony Cedras – tangóharmonika, harmónium, Stomu Takeishi – öthúros basszusgitár, J. T. Lewis – dob

****

(Gramofon, 1997/3)