Improvizációk áramlása (Kevin Eubanks, Bob James)
A hatvanas évek elszigetelődésbe torkolló avantgárd irányzataira válaszként létrejövő, a dzsesszt a ritmikus közzenék felé nyitó dzsessz-rock irányzat a nyolcvanas évek elejére kifulladt. A popularitás iránti igény azonban időtlen, a törekvés jegyében pop-dzsessz, illetve fúziós zene elnevezéssel a mai napig lemezek százai születnek. Vannak dzsesszmuzsikusok (például Herbie Hancock vagy John McLaughlin), akik fontosnak tartják, hogy szélesebb közönséghez jussanak: el zenéjükkel, ezért mindkét parton fenntartanak hídfőállásokat, de akadnak olyanok is, akik időnként kedvet kapnak arra, hogy az egyik világból kirándulást tegyenek a másikba.
Már-már elveszni látszott a dzsessz számára az 1983-ban Guitarist című lemezével debütált Kevin Eubanks gitáros, ám az utóbbi években, megelégelve a pop-dzsessz kötöttségeit, igazi dzsesszfelvételekkel örvendeztette meg a hangszer kedvelőit. Ebben szerepet játszott az is, hogy 1991-ben lemezkiadót váltott, a fúziós GRP-tól átigazolt a patinás Blue Note-hoz, és 1991-ben ott megjelent, Turning Point című lemeze már jelezte a stiláris módosulást. Legújabb, Live at Bradley's című albuma egy 1994-ben rögzített, de csak most kiadott New York-i koncertet örökít meg, amelyen Eubanks partnerei a 80-as években feltűnt James Williams zongorista és a Branford Marsalis korábbi bőgőse, Robert Hurst voltak. A dob nélküli trió hangvétele visszafogott, meghitt, lírai árnyalatokban gazdag. A klubhangulat átüt a felvételen, a fesztelen helyzet jobbnál jobb improvizációra ösztönzi a muzsikusokat. Eubanks sokoldalúsága a lassúbb felvételek (Sometimes I Feel) érzelemdús előadásában éppúgy megmutatkozik, mint a gyors tempójú, lendületesen swingelő darabok virtuóz tolmácsolásában. A dzsessz főáramába (main strearn) illeszkedő lemez nem anyagának újszerűségével, hanem a három, egymást érző és inspriáló muzsikus remek játékával szerez kellemes meglepetést a hallgatónak (Blue Note - EMI).
Ha Eubanks a könnyebb ellenállás irányából evez vissza a dzsessz vizeire, a pop-dzsessz ismert képviselője, Bob James zongorista váratlan kitérő, egy dzsesszlemez (Straight Up) elkészítése után tért meg kedves környezetébe. A pályáját 1965-ben avantgárd lemezzel (Explosions) kezdő James a hetvenes években a könnyed, szórakoztató dzsesszlemezekre szakosodott CTI cég fő hangszerelőjévé vált, s ezt a vonalat folytatta később a CBS-nél is, ahol feledhető lemezek sorozatát jelentette meg. Új, Joined at the Hip című CD-jé-nek felvételein fő partnere Kirk Whalum szaxofonos, a szerzemények többségét is ők jegyzik. Pop, rock, funky, reggae, blues, és némi klasszikus zene ötvöződik bennük a dzsessz elemeivel, számonként változó arányban. Könnyen befogadható, populáris zene ez, amely nem mentes ugyan a stílusra jellemző előre gyártott elemektől, ezeket azonban visszafogottan, ízléssel alkalmazza, és a kereteket igyekszik egyéni karakterrel kitölteni. A két szólista egymásra talált: Whalum tenorjának visszafogottan szenvedélyes szólamai alá puha szőnyeget terítenek James szintetizátorjainak elektromos hangzásai. (Warner)
(Új Magyarország, 1997)