Kibontakozások (Joe Lovano,Michelle Rosewoman, Terence Blanchard)
Joe Lovano nevével nehezen barátkozik meg a dzsesszvilág. A kritikusok ugyan elismerik, a közönség egy részes is tiszteli, de népszerűsége mégis elmarad szakmai sikereitől. A clevelandi születésű szaxofonos kétségtelenül nem könnyű eset: zenéje leginkább annyira az agynak szól, mint a szívnek, és egyáltalán nem áll tőle távol az avantgárd kísérletezés sem. Érdeklődése sokirányú, amit az „52nd Street Themes” című lemeze is bizonyít. A zenébe emelt New York-i utca az ötvenes években a dzsessz, mindenekelőtt az új stílus, a bebop központja volt megannyi klubjával. A múlt előtt tiszteletét teszi Lovano a korong tizenhárom számával, amelyek szerzői között Tadd Demaron épp úgy megtalálható, mint Thelonious Monk vagy Miles Davis. Az anyag mégsem bebop repríz: főhajtás, de mai fejjel és perspektívával. Kilenc tagú zenekar szólaltatja meg az egykor maga is az 52. utcában tevékenykedő Willie „Lion” Smith hangszereléseit, ami változatos, sokszínű hangzást tesz lehetővé. A kitűnő lemez Joe Lovano pályafutásának izgalmas állomása.
Michele Rosewoman nevét ugyancsak jobban ismeri a szakma, mint a nagyközönség. Pedig Rosewomannek eddig már hét önálló lemeze jelent meg, az utolsó „Guardians of the Light” (A fény őrzői) címmel. A zongorista Quintessence nevű együttesével a New York-i Sweet Basil klubban rögzítette a kilenc rövidebb-hosszabb számot, kettő kivételével saját szerzeményeit. Nyitottság és dinamizmus – talán ez a két minőség jellemzi legjobban Rosewoman zenei határokat nem ismerő irányultságát, amely az afrikai hatásoktól a szabad zenélés formabontó megoldásaiig terjed. Erőteljes közlésvágy és kísérletező szellem hatja át a felvételeket, az összecsiszolt együttes különösen Craig Handy, illetve Steve Wilson szaxofonosok jóvoltából izgalmas zenével rukkol elő. Rosewoman lemeze újabb fontos állomás az önálló hang megtalálásának útján. (Enja)
Terence Blanchard esete eltér a két előzőtől: népszerűsége magasabbra ível, mint szakmai elismertsége. A Wynton Marsalis árnyékában felnőtt New Orleans-i trombitás hajlított frazírozásával, édeskés trombitahangjával saját hangzást alakított ki, ami intimitásával, érzelmi töltésével azonnal utat talál a hallgatóhoz. „Wondering Moon” (Vándorhold) című CD-je a korábbiakhoz hasonló érzelmes utazás. Csaknem mindegyik szám szerzője a trombitás, a változó felállású előadói gárda legbiztosabb pontja Dave Holland bőgős. Lassú tempók, meditatív hangulat, kitűnő szólók tennék emlékezetessé a lemezt, ha a 75 percnyi anyag egy idő után nem válna kissé fárasztóvá.
(Magyar Nemzet, 2001)