Litánia (Tomasz Stanko)
Gondolta volna-e valaki a hatvanas évek közepén, hogy a lengyel Tomasz Stanko egyszer egy német kiadó sztárja lesz? És megfordult-e bárki fejében, hogy a trombitás muzsikustársa, Krzysztof Komeda szerzeményeinek szenteli majd egyik lemezét? Nos, itt a bizonyság a kezünkben. Német-lengyel-svéd-norvég együttműködés eredménye az album, amely a modern lengyel jazz úttörő muzsikusának állít emléket. Hogy ki volt Komeda, arról az utóbbi két évtizedben felnőtt korosztálynak nem sok fogalma lehet. Polgári foglalkozását tekintve orvos, valójában zongorista, zeneszerző, aki rövid, 38 évnyire szabott élete során (balesetben hunyt el Amerikában) mintegy negyven filmhez írt zenét, köztük Roman Polanski Kés a vízben és Rosemary gyermeke című munkáihoz. Játékát nem sok felvétel őrzi, legjelentősebb munkája a Polish Jazz sorozatban 1965-ben rögzített Astigmatic, amelyen Tomas Stanko (trombita), Zbygniew Namyslowski (altszaxofon), Günther Lenz (bőgő) és Rune Carlsson (dob) voltak a partnerei.
Komeda indulásakor az avantgárd jazz vonulatához kapcsolódott, s miként a fenti névsor mutatja, muzsikustársait sem csak honfitársai közül választotta. A hatvanas évektől kezdődően igen aktív lengyel-skandináv útvonalon bejárta Koppenhága, Stockholm, Oslo jazzklubjait, gyakran játszott skandináv zenészekkel, például a kitűnő svéd tenorossal, Bernt Rosengrennel, aki 1961-ben a Kés a vízben szaxofonszólóit megszólaltatta, s aki – mintegy a történeti folytonosságot képviselve – három évtized múltán ismét felsorakozott Komeda zászlaja alá. Megkapó vállalkozás. Nemcsak Rosengren, hanem elsődlegesen Stanko , illetve az ECM munkáját irányító Manfred Eicher részéről. Azzal, hogy világ jazzéletében számottevő szerepet betöltő lemezkiadó kiterjesztette horizontját a jeles lengyel komponistára, nemcsak életművének megismertetéséhez járul hozzá, hanem a kelet- és nyugat-európai jazzéletet mindmáig elválasztó falból is kiemelt egy téglát.
A lemez címe jelképes, a szó kettős értelmében is. Utal az ünnepélyes, panaszos alaphangulatra, amely olykor misztikus, sőt kozmikus dimenziókba emelkedik. Komeda szerzeményei, akár a hosszú, könyörgő imák, gyakran élnek az ismétlés, a motivikus fejlesztés eszközeivel. Együttesei számára írt, hosszan kitartott hangokból építkező darabjai vázlatosak, mégis feszes szerkezetűek, mint a folyókon átívelő hidak. Felfogásában a hangszerszólók újfajta funkciót kapnak: nemcsak kitöltik a megkomponált részek közötti szabad tereket, hanem szerves kapcsolatot teremtenek a pillérek között. Komeda zenéje egyszerre hagyományőrző és újító, kortársi hangzású és szlávosan romantikus, drámai fogantatású és lírai hangulatokba oldódó. A Litánia tíz számából mindössze kettő a hosszabb lélegzetű: a John Coltrane-nek ajánlott 22 perces Night-time, Daytime Requiem és a svéd Svante Foerster kültőnek címzett 11 perces Svantetic; a többi egy-egy szemlélődő téma vagy balladisztikus hangulat rövid foglalata.
A dallamhajlításokkal gyakran élő, intenzív, nyílt trombitahangjával az előadást meghatározó Stanko elsőrangú partnereket választott a lemez felvételéhez. A skandináv muzsikusok fegyelmezetten szabad, polifonikus játékmódja tökéletesen illeszkedik Komeda világába. A darabok csiszoltabb előadásban, kimunkáltabb hangszeres közreműködéssel szólalnak meg, mint a szerző egykori lemezein. A különbség a zongorajátékban a legfeltűnőbb: Komeda absztrakt, szikár billentyűvezetésével szemben Stenson cizellált harmóniái a klasszikus szépségeszményt képviselik. Ez a változat legalább annyira a kiadóé (ECM-hangzás), mint a muzsikusoké, Stanko nem véletlenül jegyzi meg a borítón: reméli, a szerző nem tiltakozna a feldolgozás ellen. A lemez mai hallgatója semmiképpen sem: felkavarja a Tomasz Stanko Septet mélyen átélt, himnikus zenéje. (ECM)
Litania
Tomasz Stanko – trombita, Bernt Rosengren – tenorszaxofon, Joakim Milder – tenor- és szopránszaxofon, Bobo Stenson – zongora, Palle Danielsson – bőgő, John Christensen – dob, Terje Rypdal – gitár
(Gramofon, 1997/9)