Magyar klarinétos német földön (Dudás Lajos)

Min múlik egy jazzmuzsikus evilági dicsősége? Tehetségen? Szorgalmon? Ügyességen? Kap­csolatokon? Vagy mindegyiken?

Az 1941-ben született, 1973 óta Németországban élő Dudás Lajos klarinétos még egy szempontot említhetene önironikusan: a műfaji kizárólagosságot. Ez ugyanis belőle hiányzik. Szívéhez a jazz, a kompozíciós zene, a rock és a népzene is közel áll, és előadóművészként, zeneszerzőként kifejezett élvezetét leli abban, hogy egyik stílusból a másikba lép át, zavarba ejtve és folyamatos bizonytalanságban tartva a közönséget, a menedzsereket és a kritikusokat. Tisztában van azzal, hogy próteuszi magatartása behatárolja érvényesülésének lehetőségeit, és azzal is számolt, hogy ebben sem az ügyesség, sem a kapcsolatok nem lehetnek a segítségére.

Neve Magyarországon elsősorban jazzmuzsikusként ismert, habár nem igazán vett részt a hazai jazzéletben. A Jazzoktatási és Kutatási Alapítvány által gondozott Pannon Jazz illetve Pannon Classic sorozatokban egy jazz- és két kortárszenei CD-je is megjelent, és könyv is méltatta munkásságát a ’90-es években, de ez kevés volt az áttöréshez. Főleg úgy, hogy a jazzben is a nehezebb utat választotta: nem a ’70-es években divatos jazz-rock szárnyain igye­kezett magasba emelkedni, hanem jó ideig csak szűk réteg számára értelmezhető avantgárd nyelven szólalt meg. A megalkuvásmentes szabadságot zenetanári egzisztenciája biztosította számára. Kis létszámú együttesekkel készített lemezei a kortárs kamarazenével mutattak ro­konságot, s ha szélesebb közönség érdeklődésére nem számíthatott is, szakmai elismerésként könyvelhette el a monacói jazz-zeneszerző verseny első díját. Az évtizedek során olyan neves muzsikusok voltak partnerei, mint Albert Mangelsdorff harsonás, Barbara Dennerlein orgo­nista, Karl Berger vibrafonos, illetve az ugyancsak expatriált magyarok, Zoller Attila gitáros és Tommy Vig vibrafonos. Az utóbbi időben Philip van Endert gitáros a legfontosabb társa.

Így érkezett el 70. születésnapjához, ami alkalmat kínált arra, hogy afféle számvetésként ismét hozzáférhetővé tegye életművének kiemelkedő darabjait. Az „50 Years With Jazz­clarinet” című dupla CD (Jazzsick Records) éppen annyira sokszínű, mint amilyen Dudás Lajos pályája. A huszonöt szerzemény felét ő jegyzi, a többin játékostársai vagy a jazz klasszikus komponistái osztoznak, de néhány Bach-feldolgozás is helyet kapott köztük. Az első korong főleg avantgárd korszakából merít, a második az 1990 táján bekövetkezett váltás óta – amikor közérthetőbb, melodikusabb eszközökkel kezdett élni – követi irányultságának alakulását.

Nem tételes leltár ez a lemez: stiláris eklektikájával egy nagyívű életút jellegzetességeit tárja a hallgató elé. Van arra példa a jazz történetében, hogy lázadó attitűddel fellépő mu­zsikusok (Archie Shepp, Pharoah Sanders, Charlie Haden) pályája a gyökerekhez visszanyúló fordulattal konzervatívnak tetsző irányt vesz. Dudás Lajos esetében van valami, ami szilárdan képviseli az állandóságot az időben. Kezében hangszere minden zenei környezetben mesteri módon, gazdag érzelmi és hangulati skálán, egyéni tónussal szólal meg. Személyében a jazzklarinét európai rangú művészét tisztelhetjük, aki nagyobb megbecsülést érdemelne honi földön is.

(Magyar Nemzet, 2012)