Marylin Mazur: Elixir

Marylin Mazur kiváló dobos, sőt ütőhangszeres, játszott Miles Davis fúziós együttesében, majd másfél évtizedig Jan Garbarek zenekarában, de egy ideje más ambíciói is vannak: zeneszerzőként tételezi magát. Összegyűjtött a világ minden részéről több tonna ütőhangszert, csörgőt, harangot, kolompot, fémeszközt, maga mellé gyűjtött hasonló gondolkodású muzsikusokat, és elkezdett koncertezni, lemezeket kiadni. Miért is ne, ha van rá közönség és kiadó. Mint az ECM, amely elhitte, és másokkal is el akarja hitetni azt, hogy zene szól az Elixir néven forgalomba hozott korongról. Huszonegy rövid, egy-három perces „darab” tölti meg a barázdákat, felén Mazur maga csal ki hangokat a tetemes hangszerpark választott egyedeiből, a másik felén Garbarek csatlakozik hozzá partnerként. Minimalista „kompo­zí­ciók”, játék és variációk hangokra, hangszínekre, ritmusokra, kulturális együtthatásokra. Gyermeteg, patetikus világkép a természetelvűség és a megértés jegyében olyan címekkel és alkotóelemekkel, mint Örömének, Harang-festmény, Hegyi lélegzet, Napszellem, Totemtánc, Anyadob. Egy érdemleges zenedarab szólórészeként bármelyikük kaphatna funkciót, de itt nem bizonyulnak többnek feledhető fragmentumoknál. Nem sok színt visz a képbe Garbarek közreműködése, aki tenor- és szpránszaxofonon, illetve fuvolán szólaltatja meg korábbi lemezeiről ismerős, többnyire indiai ihletésű, játékos vagy mély értelműnek sejttetett, melodikus tématöredékeit és azok variációit, amelyek aztán nem vezetnek sehova. Ez itt a nagy világzenei katyvasz, valószínűleg végpont a jazz-szempontból jobb napokat megélt ECM történetében. Bizony, mondom néktek: aki mindenről, mindenkihez akar szólni, nem szól az semmiről, senkihez.

* *

(Gramofon, 2008/2)