Miles Davis fiatalon
A CD megjelenése forradalmi változást hozott az archív, sokszor a lemeztársaságok raktáraiban heverő hanganyagok tervszerű újrakiadásában. Korábban elképzelhetetlennek számított, hogy a dzsessz jeles előadóinak felvételei hat-, nyolc- vagy tízlemezes dobozokban összegyűjtve jelenjenek meg, a lézerlemezek korában ez már természetesnek hat. Az amerikai Mosaic Records kezdte el jó másfél évtizeddel ezelőtt a kifejezetten gyűjtőknek szánt, egy adott korszak termését egybegyűjtő, 4-10 lemezes anyagok kiadását, s jóllehet a sorozat CD-változattal bűvölve ma is folytatódik, a többi lemezcég is újabb és újabb gyűjteményekkel jelentkezik a versenyben. A Sony/Columbia nemrég hat CD-n hozta forgalomba Miles Davis trombitás és Gil Evans hangszerelő kiadatlan részletekkel bővített, klasszikus nagyzenekari felvételeit, és ugyanennyi ezüstlemezt vett igénybe annak a három Davis-koncertnek az anyaga, amelyet a hatvanas évek közepén rögzítettek a Plugged Nickels klubban. Ezek az albumok Magyarországon is kaphatók, csakúgy, mint a Complete Blue Note and Capitol Recordings című válogatás, amely négy különböző, korábban külön-külön megjelent CD-t (Birth of the Cool, Miles Davis Volume 1, Volume 2 és Cannonball Adderly Somethin Els) kínál egy dobozban.
Miles Davis élete nagyobb részében a CBS majd a Warner céghez kötődött, indulása éveiben azonban több kiadónál megfordult. Ez a négy CD időben kilenc évet fog át 1949-től 1958-ig. Az első, történelmi jelentőségű Birth of the Cool (A cool születése) felvételei 1949-ben és 1950-ben készültek a Capitol cég számára, kilenctagú együttessel. A bebop stílus energiáktól duzzadó lendületének, nyughatatlan közlésvágyának hátat fordító trombitás és a tizenkét számmal új, visszafogott, szemlélődő, az áttört zenekari hangszerelések és a rögtönzések kifinomult egységét megteremtő új előadói stílus alapjait rakta le. Az 1989-ben megjelent CD nem a lemezen megismert számozást követi, de nem is kronologikus rendben építkezik. A kiadó eddig ismeretlen szempontokat talált a szerkesztéshez, kár, hogy ebbe nem avatja be a zene hallgatóit.
A trombitás az ötvenes évek elején súlyos személyi válságon esett át, mint oly sok dzsesszmuzsikus, a kábítószer rabja lett, amitől csak óriási erőfeszítéssel tudott megszabadulni. A cool stílusban tett kitérő után a Volume 1 és 2 felvételei némi visszatérést mutatnak a bebop-korszak formanyelvéhez, jóllehet a hangzás megfontoltabb, letisztultabb. Korábban a két különálló lemezen a három év alatt (1952, 1953, 1954), változó zenekari összetételben rögzített darabok vegyesen sorakoztak; a Blue Note szerkesztői a két CD-n a felvételek időpontját tették meg a válogatás alapelvének, így az első, 1988-ban kiadott CD-n 1952-es szextett- és az 1954-es kvartettdarabok kapnak helyet (két, korábban nem publikált számmal), a második, 1990-ben megjelent CD-re pedig a teljes 1953-as anyag került. Davis olyan partnerekkel játszik, mint J. J. Johnson (harsona), Jackie McLean (szaxofon), Horace Silver (zongora), Oscar Pertiford és Percy Heath (bőgő), Kenny Clarké és Art Blakey (dob). Vérbeli dzsessz ez, amelyben a témák mint az improvizációk keretei érdekesek, a hangsúly a muzsikusok szólóira kerül, s nekik volt miről beszélniük a régi, szép időkben.
Davis önállóan nem készített több felvételt a Blue Note számára, a dobozban található negyedik CD-t mégis ugyanez a kiadó jegyzi. A jeles altszaxofonos, Cannonball Adderly Something Else (Valami más) című remek lemezéről van szó, amely vélhetően nem pusztán a trombitás jelenléte, hanem kimagasló teljesítménye révén került be az összeállításba. Valamennyi anyag közül ez az 1958-as anyag jelent meg először, még 1986-ban a technológia hőskorában, CD-n. Ez teszi teljessé az amerikai préselésű lemezekből álló, 1993-as keltezésű albumot, és vele a húszas-harmincas éveiben járó, nagy kiteljesedés előtt álló Miles Davis portréját.
(Napi Magyarország, 1998)