Miles Davis fiatalon

 

A CD megjelenése forradalmi változást hozott az archív, sokszor a lemeztársaságok raktá­raiban heverő hanganyagok tervszerű újrakiadásában. Korábban elképzelhetetlennek számí­tott, hogy a dzsessz jeles előadóinak felvételei hat-, nyolc- vagy tízlemezes dobozokban összegyűjtve jelenjenek meg, a lézerlemezek korában ez már természetesnek hat. Az amerikai Mosaic Records kezdte el jó másfél évtizeddel ezelőtt a kifejezetten gyűjtőknek szánt, egy adott korszak termését egybegyűjtő, 4-10 lemezes anyagok kiadását, s jóllehet a sorozat CD-változattal bűvölve ma is folytatódik, a többi lemezcég is újabb és újabb gyűjteményekkel jelentkezik a versenyben. A Sony/Columbia nemrég hat CD-n hozta forgalomba Miles Davis trombitás és Gil Evans hangszerelő kiadatlan részletekkel bővített, klasszikus nagyzenekari felvételeit, és ugyanennyi ezüstlemezt vett igénybe annak a három Davis-koncertnek az anyaga, amelyet a hatvanas évek közepén rögzítettek a Plugged Nickels klubban. Ezek az albumok Magyarországon is kaphatók, csakúgy, mint a Complete Blue Note and Capitol Recordings című válogatás, amely négy különböző, korábban külön-külön megjelent CD-t (Birth of the Cool, Miles Davis Volume 1, Volume 2 és Cannonball Adderly Somethin Els) kínál egy dobozban.

Miles Davis élete nagyobb részében a CBS majd a Warner céghez kötődött, indulása évei­ben azonban több kiadónál megfordult. Ez a négy CD időben kilenc évet fog át 1949-től 1958-ig. Az első, történelmi jelentőségű Birth of the Cool (A cool születése) felvételei 1949-ben és 1950-ben készültek a Capitol cég számára, kilenctagú együttessel. A bebop stílus energiáktól duzzadó lendületének, nyughatatlan közlésvágyának hátat fordító trombitás és a tizenkét számmal új, visszafogott, szemlélődő, az áttört zenekari hangszerelések és a rögtön­zések kifinomult egységét megteremtő új előadói stílus alapjait rakta le. Az 1989-ben meg­jelent CD nem a lemezen megismert számozást követi, de nem is kronologikus rendben épít­kezik. A kiadó eddig ismeretlen szempontokat talált a szerkesztéshez, kár, hogy ebbe nem avatja be a zene hallgatóit.

A trombitás az ötvenes évek elején súlyos személyi válságon esett át, mint oly sok dzsessz­muzsikus, a kábítószer rabja lett, amitől csak óriási erőfeszítéssel tudott megszaba­dulni. A cool stílusban tett kitérő után a Volume 1 és 2 felvételei némi visszatérést mutatnak a bebop-korszak formanyelvéhez, jóllehet a hangzás megfontoltabb, letisztultabb. Korábban a két kü­lönálló lemezen a három év alatt (1952, 1953, 1954), változó zenekari összetételben rögzített darabok vegyesen sorakoztak; a Blue Note szerkesztői a két CD-n a felvételek időpontját tet­ték meg a válogatás alapelvének, így az első, 1988-ban kiadott CD-n 1952-es szextett- és az 1954-es kvartettdarabok kapnak helyet (két, korábban nem publikált számmal), a második, 1990-ben megjelent CD-re pedig a teljes 1953-as anyag került. Davis olyan partnerekkel ját­szik, mint J. J. Johnson (harsona), Jackie McLean (szaxofon), Horace Silver (zongora), Oscar Pertiford és Percy Heath (bőgő), Kenny Clarké és Art Blakey (dob). Vérbeli dzsessz ez, amelyben a témák mint az improvizációk keretei érdekesek, a hangsúly a muzsikusok szólóira kerül, s nekik volt miről beszélniük a régi, szép időkben.

Davis önállóan nem készített több felvételt a Blue Note számára, a dobozban található ne­gyedik CD-t mégis ugyanez a kiadó jegyzi. A jeles altszaxofonos, Cannonball Adderly Some­thing Else (Valami más) című remek lemezéről van szó, amely vélhetően nem pusztán a trom­bitás jelenléte, hanem kimagasló teljesítménye révén került be az összeállításba. Valamennyi anyag közül ez az 1958-as anyag jelent meg először, még 1986-ban a technológia hőskorában, CD-n. Ez teszi teljessé az amerikai préselésű lemezekből álló, 1993-as keltezésű albumot, és vele a húszas-harmincas éveiben járó, nagy kiteljesedés előtt álló Miles Davis portréját.

(Napi Magyarország, 1998)