Miles Davis-John Coltrane: The Complete Columbia Recordings 1955-61

(A leltárnak.) 6 CD díszkiadásban, 60 stúdió- és koncertelvétel, köztük 18 eddig kiadatlan (ebből 14 teljes) felvétel, másfél óra ismeretlen zene, 116 oldal, fényképekkel gazdagon illusztrált szöveg Jimmy Cobb, George Avakian, Michael Cuscuna, Bob Blumenthal, Bob Belden visszaemlékezéseivel és esszéivel, részletes diszkográfia, 20 bites technika, újra­kevert anyag. A lemezek, amelyeken a felvételek többsége eredetileg vagy utóbb meg­jelent: Round About Midnight, Milestones, Kind of Blue, Jazz Track, Someday My Prince Will Come, Miles and Monk at newport, Jazz at the Plaza, Circle in the Round.

(A gyűjtőknek.) A Columbia kiadó exkluzív Miles Davis-sorozatának újabb darabját az eddigieknek megfelelően az elkötelezett híveknek szánta, hiszen hol az a halandó, aki képtelen létezni a Two Bass Hit öt, vagy az Ah-Leu-Cha négy változata nélkül. A Davis-gyűjtő egyik szeme most is nevet, hiszen kincset rejt a piros fémdoboz, a másik azonban sír, mert mi történjék a jó öreg bakelitlemezekkel. Az albumok szerinti csoportosítás helyett ezek a CD-k is a felvételek időbeli sorrendjét követik, a kiadvánnyal ilyenformán új opusra tesz szert a hallgató. A zsebe bánja, de nincs más választása, M. D. Nevű feno­ménból csak egyet tart számon a zenetörténet.

(A hallójáratoknak.) Hol a végpont? Szó ami szó, a Columbia nem mindig lehetett büszke hangmérnökeire: a hangzás olykor fedett volt, az arányok torzak, a bőgősök mintha túl hosszú cigarettaszünetet tartottak volna. Ez az új korszak hajnala: az ezüst­korongokon a kép kitisztul, a hangszerek hangjukon szólnak, a szordínós trombita mély rezonanciákat keltve szárnyal a levegőben, több monofelvétel sztereóban élvezhető. Technikailag ugrásszerű az előrelépés, a félhold fakó fényével teszi egyenlővé a régi vágású lemezek auráját. 

(A filoszoknak.) Különös, átmeneti korszak Davis életében. 1953-ban St. Louisban, szülei házában kedődött, ahol két hétre bezárta magát a szobájába, és un. hideg pulyka módszerel megszabadult a kábítószerfüggőségtől. Túlélte. Fizikai állapota, ajaktartása helyreállt, és amikor visszatért New Yorkba, új fejezetet nyitott a jazz történetében. Kérdés, mi történik, ha Sonny Rollins nem költözik át Chicagóba. Akkor ma másról szólnak az annalesek, más kvintett alakul meg, s ki tudja, John Coltrane milyen pályát fut be. A történtek pikantériája, hogy Davist 1955-ben kényszerű szerződés kötötte a Prestige kiadóhoz. A szabadulás útját keresve eljutott a Columbiához, s egy ideig párhuzamosan készített felvételeket a két cég részére. A Prestige nem járt rosszul, hiszen a Cookin', Workin', Relaxin', Steamin' című klasszis albumok eme időszak termékei. A  Columbia is nyert a váltáson, magnói október 26-án rögzítették az első számokat, amelyek a másik szerződés lejártával 1957-ben a Round About Midnight című lemezen jelentek meg. Davis változó összetételű együtteseivel 1955-61 között összesen 11 alkalommal vonult a Columbia stúdióiba, a felvételek jó része ebben az időszakban, a többi a későbbi években került lemezre, de akadt olyan is, amelyiket 1988-ban ismerhetett meg a közönség.

A hat CD-t kitevő zenei anyag következetesen magas színvonala feledtetni látszik a tényt, hogy a kvintet majd a szextet létezését állandó fluktuáció kísérte. Davis többször feloszlatta, majd újraalakította együtteseit, a tagok jöttek-mentek, Rollins is időről időre feltűnt. A se vele, se nélküle állapot jellemezte a magát egy ideig a kábítószerrel eljegyző  Coltrane-hez fűződő kapcsolatát is. A Columbia – okkal – a sztárként bevezetett trom­bitás és a feltörekvő szaxofonos együttműködését választotta a gyűjteményes album rendezőelvéül. Kettőjük zsenije is kevés lett volna azonban a dicsőséghez, ha nem akadnak olyan társaik, mint Cannonball Adderly (altszaxofon), Hank Mobley (tenorszaxofon), Red Garland, Bill Evans és Wynton Kelly (zongora), Paul Chambers (bőgő), Philly Jo Jones és Jimmy Cobb (dob). S ha másra nem hivatkozunk, mint az All Blues vagy a So What felvételére, már érzékeltettük azokat a csúcsokat, amelyekre az együttes a hat év alatt feljutott.

(Kitérő. A kísérletező hajlamú Davis együttműködése ebben az időszakban kezdődik Gil Evans hangszerelővel. Első közös albumuk, a Miles Ahead rögzítésének éve 1957, ezt követi a klasszikussá vált Porgy and Bess és a Sketches of Spain, amelyeken Davis magányos szólistaként a nagyzenekari hagzással kísérletezve ismét új irány felé nyitott.)

(A zenetörténészeknek.) Ezek a lemezek nemcsak minőségi, hanem stílusbeli szem­pontok alapján is fontos fejlődési szakaszt jelölnek Davis pályáján. Az első felvételek  – Two Bass Hit, Ah-Leu-Cha, Little Melonae, Budo – a bop repertoárjából valók, és sajátos értelmezésben szólalnak meg. A témák között helyet kaptak még jazz-örökzöldek (All of You, Stella by Starlight, Green Dolphyn Street, Bye Bye Blackbird), kortársak szerzeményei (Round About Midnight, Straight No Chaser) és Davis saját darabjai (Milestones, All Blues). A váltás, a blues-alapú és modális (harmóniák helyett skálákra rögtönző) játékmód először a Milestones c. lemezen jelenik meg, s a Kind of Blue albumon jut csúcspontra. Érdekes, hogy a ma már mérföldkőnek tartott lemez megjelenésekor nem váltott ki különösebb megrázkódtatást: a kortársak értékelték kvalitásait, de a modális játék úttörő jellegét méltányló felismerés csak lassan nyert teret. Amerikában a felvétel negyvenedik évfordulóján cikkek, tanulmányok méltatták a zene korszakos jelentőségét, sőt könyv jelent meg e lemez elő- és utóéletéről.

(A hallgatóknak.) Ami a papírforma szerint tűz és víz ellentétének tetszett, a való­ság­ban harmonikusan kiegészítette egymást. Davis éneklő, áttetsző tónusával, lírai, vissza­fogott, mégis lendületesen swingelő szólóival drámai kontrasztot alkotnak Coltrane gejzírszerűen kitörő, metszően éles hangon megszólaló rögtönzései. A "kevesebb több" és a "több jobb" feszültsége egyensúlyt teremt, a zene hol szelíd folyóként, hol kavargó zuhatagként árad, magával ragadja, olykor ellazítja, máskor himnikus magasságokba emeli az embert. Garner bop-alapú játéka, Evans harmóniailag kifinomult zongorázása, Adderly indaszerűen tekergő improvizációi, Chambers érzéssel pengetett bőgőhangjai, Jones és Cobb dinamikai szélsőségei további színekkel árnyalják a ma is frissen ható, ihletett előadásmódot. Igazi, kristálytiszta jazz. Az alapanyag kötelező hallgatmány a Davis-tanszakon; kérdés, hogy kinek van szüksége 90 percnyi alternatív felvételre, sokadik mutációra. Módszertani lábjegyzet: tempóban, hangütésben, improvizációban minden változat különbözik az előzőtől Nem jobb, nem rosszabb – más. A kor parancsa: áldozzunk a másság kultuszának.

(Gramofon, 2000)