Miles és Trane
Kettős évfordulóra emlékezünk 2001-ben: 75 éve, 1926. május 25-én született és tíz esztendeje, 1991. szeptember 28-án halt meg Miles Davis, a jazz széles körben ismert, legnagyobb hatású trombitása. Hatalmas, impozáns életművet hozott létre, amely azonban a mai napig megosztja a műfaj kedvelőit: azok, akik a jazz-rock stílus előtti, klasszikus Davisre esküsznek, nem tudják elfogadni a populáris zene felé nyitó utolsó korszakát, s akik az utóbbi révén kerültek kapcsolatba vele, az előbbivel nem tudnak mit kezdeni. Az ellentmondás Davis művészi felfogásában gyökerezik. Olyan muzsikus volt, aki sohasem hátra, hanem mindig előre tekintett, és meg volt győződve arról, hogy ez a zenei előadási gyakorlat csak akkor őrizheti meg érvényességét, ha nem szakad el a kor közzenei nyelvezetétől.
Hogy igaza volt-e vagy sem, azt majd az utókor eldönti – élhetnénk az ilyenkor bevált formulával –, csak hát az utókor mi vagyunk, és nehezünkre esik a döntés. Inkább ajánljunk az olvasó figyelmébe az életművet áttekintő dupla CD-t, hozza meg ki-ki a magáét, ha már elkerülhetetlen. Az első válogatás az életmű 1955-61 közötti időszakából, Davis talán legjobb, John Coltrane szaxofonossal (aki ugyancsak az idén lett volna 75 éves) alakított együttesének felvételeiből. A Columbia kiadó által rögzített teljes anyag hatlemezes dobozban jelent meg, ennek java került The Best of Miles Davis and John Coltrane címmel ízelítőként piacra. A kilenc szám apostboptól a modális zenéig ívelő, klasszikus értékű muzsika, sokak számára mindmáig az igazi, tiszta dzsessz archetípusa.Davis lírai trombitahangját termékenyítően ellenpontozta Coltrane robbanékony tenorszaxofonozása: nincs olyan gyűjtemény, amelyben ennek a lemeznek helye ne volna.
A másik lemez ritka vállalkozás. Élete során Davis több lemezkiadónál is megfordult, emiatt mindeddig nem készült olyan válogatás, amely teljes muzsikusi pályafutásáról nyújtott volna áttekintést. A jég a 75. évforduló alkalmából megtört, a kiadók összefogásának eredménye a The Essential Miles Davis című dupla CD. Az persze, hogy a több száz órányi felvételből melyek a legfontosabbak, nehezen eldönthető. Az anyag negyven év keresztmetszetét nyújtja, a Charlie Parkerrel 1946-ban készített Now's the Time-mal kezdődően az 1986-os Portia című felvételig. Képviselve van rajta Davis minden jelentős korszaka: a bop, a cool, a hard bop, a modális, a nagyzenekarí modern absztrakt és végül a jazz-rock.
Folyamatában nézve elképesztő az a változtatási és megújulási képesség, amivel Davis új utakat választott a maga, és jelölt ki a jazz számára. Nincs még egy muzsikus, aki akkora távolságot járt volna be, mint ő. Akadtak nála technikásabb trombitások, fontosabb zeneszerzők, rokonszenvesebb zenekarvezetők, de senki nem tudta azt, amit ő: katalizátorként maga köré vonni tehetséges fiatal muzsikus irányt mutatni nekik, és saját elképzeléseinek szolgálatába állítva kihozni belőlük képességeik javát. Mindehhez társult utolérhetetlenül lírai trombitahangja, amely a modern kor emberének magányát visszhangozta a francia egzisztencialistákat is elbűvölő hatással. Ez az a hang, amely stílusoktól függetlenül biztosíthatja Miles Davis zenéjének érvényességét a következő 75 évre is.
(Magyar Nemzet, 2001)