Monk with Coltrane at Carnegie Hall

Ritka leletre bukkant a washingtoni Kongresszusi Könyvtár egyik kutatója 2005. januárjában: az Amerikai Hangja adásának több ezer órás anyagában rátalált a Thelonious Monk-John Coltrane Quartet 1957. november 29-én, a New York-i Carnegie Hallban rögzített kon­certjének felvételére. A modern jazz két óriása 1957. júliusától mintegy fél éven át muzsikált a Five Spot elnevezésű klubban, de a mindkettejük számára felszabadító találkozásról eddig mindössze három stúdió-, illetve egy évvel később a helyszínen gyenge technikával készült koncertfelvétel volt forgalomban. A feledésbe merült jótékonysági jazzkoncerten olyan neves muzsikusok léptek fel, mint Billie Holiday, Dizzy Gillespie, Ray Charles, Chet Baker és a Zoot Sims Quartet. A most előkerült anyag nemcsak zenetörténeti értéke, hanem kitűnő hangminősége miatt is becses kincs az utókor számára.

Kritikus időszak volt ez a két muzsikus életében. A Miles Davis együtteséből kábító­szerezés miatt távozni kényszerült Coltrane ekkor szabadult meg pusztító szenvedélyétől, a szerek használata miatt hat évre eltiltott Monk pedig ebben az esztendőben kapta vissza fellépési engedélyét. A bebop stílus kimunkálásában vezető szerepet játszó zongorista és a tehetséges, de még nem kiforrott hangú szaxofonos együttműködése nem indult zökkenő­mentesen. Monk szaggatott ritmikájú, különös logikájú szerzeményei kemény próba elé állították Coltrane-t, aki rendkívüli igyekezettel próbált beilleszkedni a mester világába. A Carnegie Hall kétszer 25 percnyi koncertje azt mutatja, hogy ennél jóval több történt: a szaxofonos nemcsak megtalálta helyét Monk univerzumában, hanem későbbi profetikus elhivatottságát előrevetítő játékával tágította is annak határait.

Két örökzöld kivételével Monk szerzeményei hangoztak el a koncerten. Az Ahmed Abdul-Malik bőgőssel és Shadow Wilsonnal kiegészülő kvartett olyan klasszikussá vált darabokat szólaltatott meg, mint az a Monk’s Mood, az Evidence, a Crepuscule with Nelly, a Nutty, a Blue Monk és az Epistrophy – utóbbit két változatban. Az összeszokott együttes játékában tisztán érzékelhető, hogy nemcsak a zongorista gyakorolt befolyást partnerére, hanem Coltrane erőtől duzzadó, sebes folyású, „hangfüggönyök”-ből építkező szólói is ihletően hatottak Monkra, aki váratlan fordulatokkal teli, izgalmas zenei párbeszédet folytatott fiatal társával. Ez az este a kettejüké volt, a ritmusszekció kísérő szerepre szorítkozott. A koncert érdekes kontrasztot is kínál: az első rész feszesebb, kontrolláltabb játékát az éjfél után kezdődő második részben oldottabb, lazább előadásmód követte, amelyben szabadabb tér jutott az improvizációknak.

*****

(Gramofon, 2005/4)