Nagy pillanatok (Chet Baker, Oscar Peterson)
Az igazi lemezgyűjtők általában idegenkednek a válogatásoktól, igaz, a „Best of” összeállításokat nem is nekik, hanem a kevésbé vájt fülű hallgatóknak szánják a kiadók. Mégis, előfordulhatnak esetek, amikor a vegyes lemezek önálló jelentőségre tesznek szert, amint azt az alábbi két CD példázza.
Chet Baker trombitás, az ötvenes évek cool stílusának legendás képviselője a dzsessz legjobban dokumentált előadói közé tartozik. Jóllehet pályafutására a kábítószer-függőség nyomta rá a bélyegét, s emiatt karrierje majdnem derékba tört a hatvanas években. Az 1988-ban, 59 éves korában bekövetkezett rejtélyes halálát megelőző másfél évtizedben népszerűsége ismét felfelé ívelt, s lírai trombitahangját, melankolikus énekét hanglemezek tucatjai őrizték meg. A holland Timeless kiadónál 1983-88 között megjelent nyolc lemezről (köztük a Mister B., a C. B. Sings Again, az As Time Goes By, a Heartbreak, a Live in Rosenheim címűekről) nyújt válogatást a World Wide Jazz márkanévvel megjelent Great Moments with Chet Baker (C. B. nagy pillanatai) című CD. Az összeállítás hézagpótló vállalkozás: átfogó keresztmetszetet nyújt a muzsikusnak erről a korszakáról. Baker ezekben az években technikailag már nem közelítette meg fiatalkori önmagát (ezért is került koncertjein előtérbe az ének), előadásmódjának érzelmi telítettsége és őszintesége azonban kárpótol hangszeres hiányosságaiért. Duóban, trióban és kvartettben (a Heartbreak c. lemezhez utólag vonóskíséretet társítottak) halljuk az énekes-trombitást olyan zongoristákkal, mint Kirk Lightsey, Harold Danko, Michael Graillier, illetve olyan gitárossal, mint Philip Catherine. Kár, hogy a színes válogatás az eredeti albumok címének felsorolásán kívül semmilyen diszkográfiai adattal nem segíti a hallgató tájékozódását (WWJ).
Egészen másfajta elgondolás hívta életre a Verve kiadó Ultimate (Alapvető...) sorozatát. Kitűnő ötletként a dzsessz nagy hangszereseinek és énekeseinek felvételeiből az utódok válogatták ki a számukra legkedvesebb darabokat, az így összeállított CD-k tehát kettős portrék. Néhány párosítás a sorozatból: Clifford Brown (trombitás) – Nicholas Payton, Ella Fitzgerald (énekes) – Joe Williams, Wes Montgomery (gitáros) – George Benson, Bud Powell (zongorista) – Chick Corea, Sarah Vaughan (énekes) – Dee Dee Bridgewater, Lester Young (szaxofonos) – Wayne Shorter. Az albumok sorában különös hely illeti meg Oscar Peterson zongoristáét, hiszen az ő felvételeiből az egykori partner, Ray Brown válogatott.
A nagyszerű bőgős kizárólag olyan darabokat javasolt a CD-re, amelyeken ő maga is szerepel, de ennyi részrehajlás megengedhető neki, annál is inkább, mert az a trió (Ed Thigpen dobossal), illetve kvartett (Herb Ellis gitárossal) elismerten Peterson legjobb korszakát jegyezte. A zongorista és a bőgős 1950-ben kezdődött kapcsolata másfél évtizedet, a CD azonban ennél szűkebb időszakot (1956-1964) fog át. Peterson ideálja Nat King Cole és Art Tatum triója volt, saját együttesében azonban nagyobb, szólókban kiteljesedő szerepet szánt a bőgőnek. Brown szerint az együttes legjobb formáját a koncertek felvillanyozó légkörében nyújtotta, nem csoda, ha a The London House Sessions és az általa abszolút csúcsnak tartott At the Stratford Shakespeare Festival című lemezekről több szám is a CD-re került. A stúdióalbumok közül a The Trio, a Very Tall, a The Jazz Soul of O. P, a West Side Story, az O. P. Trio + 1 címűekből ad ízelítőt ez a valóban alapvető és fölöttébb élvezetes válogatás. (Verve)
(Napi Magyarország, 1998)