Ritmus az egész világ (Poncho Sanchez, McCoy Tyner, Pharoah Sanders)

A kontinensek zenéje különböző hullámokban volt hatással a jazz fejlődésére. A hatvanas évek kísérletező korszaka után napjainkban ismét a jazz és más, elsősorban latin zenék intenzív találkozásának idejét éljük, amit három újabb CD is bizonyít.

A Carl Tjader vibrafonos együttesében a hetvenes években nevet szerzett, 48 éves  Poncho Sanchez kongás a salsa és a jazz keresztezésének szenteli munkásságát. Igen termékeny, aktívan koncertező muzsikus, már több, mint egy tucat CD-je jelent meg a Concord Picante márkanév alatt. E sorba illeszkedik a "Freedom Sound" című korong, amely Sanchez rendes együttesének tagjain kívül két sztárvendéget is felvonultat. Az Amerika nyugati partján különösen népszerű Jazz Crusaders együttesből négy számban közreműködik és erősíti a latin eredetű zene improvizatív jellegét Wilton Felder szaxofonos és Wayne Henderson harsonás. A repertoárba is bekerült a Crusaders egykori nagy sikereiből néhány. Melodikus, kidolgozott hangszerelésű, ritmikailag sokszínű, elhivatott zene szól a stílusnak jó reklámot csináló CD-ről, amelyről okkal jegyzi meg az ajánlást író Bill Cosby: ha ez az első Poncho Sanchez-lemezünk, jobb, ha más elfoglaltság után nézünk. Biztosak lehetünk abban, nem azt javasolja a népszerű fekete komikus, hogy tűzoltókészülék-ellenőrnek álljunk. (Concord)

McCoy Tyner, a jazz-zongorázás történetének egyik legnagyobb alakja szintén régóta vonzódik az afro-kubán zenéhez. Első, kifejezetten a latin-zenének szentelt lemezét La Leyenda de la Hora címmel 1981-ben készítette, utóbb pedig latin profilú kisegyüttessel járta a világot. Legfrisebb, "McCoy Tyner and the Latin All-Stars" című lemeze a latin zene és a jazz igazi nagyágyúit vonultatja fel, így Johnny Almendra, Ignacio Berroa és Giovanni Hidalgo ütőhangszereseket, Gary Bartz szaxofonost, Steve Turré harsonást és Dave Valentin fuvolást. Ellentétben Sanchezzel, Tyner a jazz felől közelít a latin zenéhez, annak elemeit ötvözi saját stílusának jegyeivel. A CD számainak sorrendje is ezt az utat követi, az erőteljes jazzes indítást követően az utolsó kompozíciók egyértelműen a latin zene világába vezetik a hallgatót. Mint minden nagy muzsikusnak Tynernek is különleges képessége van ahhoz, hogy egy stílust önmagán túlmutató, mélyebb jelentéssel ruházzon fel. A hangszerelési ötletek burjánzása, a zene érzelemgazdagsága, Tyner magával ragadó perkusszív játéka és az erőteljes szólók a zongorista kiemelkedő lemezévé avatják az új opust. (Telarc Jazz)

John Coltrane hatvanas évekbeli legendás együttesében rövid ideig Tynernek is partnere volt a free jazz egyik előharcosa, Pharoah Sanders. A kitűnő tenorszaxofonos kezdeti avant­gárd korszakát maga mögött hagyva hard bop majd main stream jazzt kezdett játszani, leg­utóbbi, "Save Our Children" című CD-jén pedig a "világzene" koncepció jegyében az afrikai és a távolkeleti (japán, indiai) zenék, illetve az elektronikus hangzás világába kóstol bele. Már a hangszerösszetétel szokatlan: harmónium, orgona, szintetizátorok, ütőhangszerek és emberi hang alkotják azt a ritmikai és hangzásalapot, amely fölött a nagy ívű dallamok és a hangszeres rögtönzések Sanders tenor- és szopránszaxofonján kibontakoznak. Sanders ma is megejtő ben­sőségességgel képes hangszerén megszólalni, az eklektikus, olykor mesterkélt és a soft (lágy) jazz behízelgő hangütését idéző anyagból azonban hiányzik az elementáris közlésvágy, ami a szaxofonos legjobb lemezeit áthatotta. Az album producere a rock populárisabb hangzásának és a jazz nyersebb kifejezésmódjának ötvözésében figyelemre méltó eredményeket elért Bill Laswell volt. (Verve) 

(Napi Magyarország, 1999)