Satchmo (What a Wonderful World)

Érdekes játékot folytat a magyar „hanglemezbehozatatal” a jazzkedvelőkkel: időről-időre nyakon önti őket Louis Armstrong, Ella Fitzgerald, Count Basie, Duke Ellington felvételeivel, miközben a jazztörténet újabb korszakai mintha nem léteznének az importőrök számára.

Illetve, most már azért akadnak kivételek. Valamilyen úton-módon, 500 forintos áron az üzletekbe került két tucat lemez, zömmel az amerikai Verve cég kiadványai, amelyek már újabb korszakokból, az ötvenes, hatvanas évekből is ízelítőt kínálnak. Úgymint, olyanok felvételei is megtalálhatók köztük, mint Stan Getz, Bill Evans – sőt, Keith Jarrett 1985-ből. Azért persze akad bőven Basie- és Armstrong-korong is a csomagban, hogy ne érhesse szó a ház elejét. Rá­adásul ezzel egyidőben a Hungaroton licencátvételként piacra dobta Armstrong What a Won­derful World című lemezét (szintén Verve-kiadás).

Milyen csodálatos a világ! – dörmögi jól ismert, rekedtes hangján Satchmo ez utóbbi korong címadó dalában. Hát igen, neki valóban csodálatos volt: istenadta tehetsége, meleg, egyszerű, emberbarát életszemlélete igazgatta lépteit egész életében. Különös jelenség ő a muzsikusok világában: nemcsak a New Orleans-i stílust kedvelők, de a legvadabb avant­gar­disták is elismeréssel adóznak páratlan előadóművészetének. Ez az összeállítás kifejezetten népszerű slágereket, úgynevezett örökzöldeket és néhány bluest tartalmaz, tehát nem az „igazi" Armstrong mutatkozik meg benne. Illetve, legyünk pontosak: a trombitás akkor is igazi volt, amikor könnyed dalocskákat, zeneileg alig értékelhető darabokat játszott: mindenen átsütött varázsos egyénisége, eredendő muzikalitása, művészi tartása. Itt többet énekel, mint fúj, de azért azok sem csalatkoznak, akik trombitajátékának hódolói. A koncertfelvételek hűségesen idézik meg azt a színpadi légkört, amivel ez a szeretnivaló zenész estéről-estére elbűvölte publikumát.

(ÚTON, 1989)