Skót ősz (Ray Galeto, Carole Kidd, Martin Taylor, Tommy Smith)
Szép ősz van Budapesten és Pécsett, szép skót ősz. A sárguló falevelek a British Council jóvoltából elhozták a jelenkori skót kultúra üzenetét is. Mit mond ez a magyaroknak? Mindenekelőtt azt, hogy a skótok számára a kultúra fontos, mint nekünk (volna): a nemzeti önazonosság megőrzésének legfőbb eszköze. A skótok legalább annyira nem számítanak a jazz őshonos nemzetének, mint a magyarok, de ez nem tartja őket vissza attól, hogy a huszadik század támogatandó művészi megnyilatkozásaként értékeljék. Tudják, hogy a jazz rétegzene, de azzal is tisztában vannak, hogy a minőség mindig szűk körben hat. A kis lemezkiadó, a híres audiofil lemezjátszó nevét viselő Linn, a skót jazzművészet fontos műhelye. Muzsikusaik nem mindegyike skót származású, de, hogy Marshall McLuhan híres mondását parafráljuk, a környezet maga az üzenet.
Itt van mindjárt az olasz származású Ray Gelato tenorszaxofonos-énekes és az ő "jazzóriásai". Full Flavour (Igazi aroma) című CD-jén olyan zenét játszik, ami a magyar jazzben soha nem létezett: Louis Prima cizellált, jazzes táncritmusait és Domenico Modugno slágerzenéjét ötvözi Charlie Ventura vagy Illinois Jacquet öblös tenorhangjával. Van ebben minden: blues, New Orleans, tangó, boogie, esztrád, swing és sok-sok ének. Gelato gyújtó egyéniség lehet a színpadon, hangulatteremtő képessége a barázdákon is átsüt.
Egészen más világba visz Carole Kidd énekes két utóbbi, Crazy for Gershwin (Megőrülök Gershwinért), illetve That`s Me (Ez vagyok én) című CD-jén. Kidd hangja nem vetekedik az operaénekesekével, ráadásul a felsőbb regiszterekben elvékonyodik, de kiejtése, hangsúlyozása hajlékony, illúziókeltően illeszkedik a hagyományos jazzéneklés általános képzetébe. Azokon a felvételein, amelyeken az érzékeny billentésű fiatal skót zongorista, David Newton triója kíséri, elsőrangú középutas jazzt hallhatunk. Sajnos azonban ő sem tudott ellenállni a kísértésnek: mindkét anyagban helyet kaptak vonóskíséretű, lágyabb, édeskésebb darabok is, amelyekben Carole Kidd az amerikai típusú szórakoztató zene sekélyesebb vizeire kalandozik.
A Skóciában élő Martin Taylor gitáros Spirit of Django (Django szelleme) című CD-jén a néhai belga cigány gitárosnak állít emléket. Taylor a 80-as években többször játszott Django Reinhardt egykori partnerével, Stephane Grappelli hegedűssel, a vonzalomnak tehát személyes háttere is van. Lemezén kerülni akarta a híres Hot Club de France jellegzetes, három gitár, hegedű, bőgő összeállítását, ehelyett annak bemutatására vállalkozott, hogyan szólna ma Django zenéje. Nos, a hangütés könnyedebb, oldottabb, a tangóharmonika alkalmazásával párizsiasabb, a szaxofonéval pedig modernebb jelleget kap. Tylor nemzedéke (1956-os születésű) legjobb gitárosainak egyike, dallamvezetése, intonációja kristálytiszta. Itt Django sűrű, többujjas technikájával szemben egyujjas játékmódot alkalmaz. CD-je 1994-ben a gitárkategóriában elnyerte a British Telecom Brit Jazzdíját.
Ha megnevezni akarnánk a jelen skót jazzmuzsikusát, kockázat nélkül Tommy Smith tenorszaxofonos nevét említhetnénk. A 28 éves, máris jelentős karriert maga mögött tudó Smith 1984-ben edinburghi csodagyerekként került a jazz mekkájába, az amerikai Berklee jazziskolába. Itt találkozott Terje Gewelt norvég bőgőssel, Ian Froman amerikai dobossal (akik az óta is partnerei), valamint Gárdonyi László zongoristával, akikkel bemutatkozó lemezét készítette. A tehetséges fiatalemberre felfigyelt a Blue Note lemezcég, és világsztárokkal összehozva őt, három lemezt is készített vele. Már ezeken is megmutatkoztak Smith erényei – kifinomult, egyéni szaxofonhangzás, zeneszerzői kvalitások –, azonban igazi kiteljesedését honfi- és nemzedéktársaival történt találkozása hozta el. Paris című, akkori lakhelye előtt tisztelgő 1992-es lemezének szólistája ugyanaz a Guy Barker trombitás és Julian Argüelles szaxofonos volt, akikkel 1995-ben kiadott Misty Morning No Time (Borús reggel, rohanás) című CD-jét rögzítette.
A Misty Morning-on Smith visszatalált saját hazájához és kultúrájához. A 14 darabból álló, lazán összefüggő szvitet Norman McCaig skót költő versei ihlették, a zene jellegét a költemények érzelmi és gondolati töltése határozza meg. A lendületes post-bop zenekari nyitástól az Erik Satie-, Prokofjev- és skót népzenei hatásokat mutató, gyakran pasztellszínekkel élő megoldásokig változatos érzelmi skálát jár be. A szextet formáció manapság ugyancsak ritka, Smith hangszerelései azonban a polifónia megannyi eszközével aknázzák ki a hangszerösszetételben rejlő lehetőségeket. A lemez példája a mai fiatal nyugati jazznemzedékre jellemző tudatosságnak, amely a technikai felkészültséget, mint minimumot, a mondanivaló kifejezésének rendeli alá. Smith tenorjának hangja néha Jan Garbarekét idézi, megközelítése azonban kevésbé szemlélődő, hanem a lírai betétekben is energikusan ritmikus. Meglehet, Tommy Smith a kivételek sorát gyarapítja: próféta lesz a saját hazájában.
(Magyar Nemzet, 1995)