Steve Kuhn: Mostly Coltrane
Megejtően szép lemez. Ritkán adatik meg, hogy ezt a minősítést jazzprodukcióval kapcsolatban használjuk, de Steve Kuhn tisztelgése egykori partnere, John Coltrane előtt annyira szívből jövő, hogy emelkedetté, magasztossá teszi az album minden hangját. Az igazi kvartett kialakulása előtt, 1960 első három hónapjában Kuhn volt a Miles Davis kvintettjéből önálló útra lépő szaxofonos zongoristája, és ez az idő olyan mély nyomot hagyott benne, hogy fél évszázad múltán, másokhoz hasonlóan, ő is késztetést érzett a főhajtásra. Állandó triójához (David Finck – bőgő, Joey Baron – dob) társul hívta a Coltrane utáni nemzedék kiemelkedő szaxofonosát, Joe Lovanot, és ezzel a kvartettel rögzítette a lemez 13 kompozícióját. Két standard és egy saját darab kivételével valamennyi Coltrane szerzeménye, köztük olyan ismert témák, mint a Central Park West, a Song of Praise, a Crescent, illetve utóbb napvilágra kerültek, mint a Configuration és a Spiritual. Ha van zongorista, akinek világa távol áll az őt Coltrane zenekaraiban követő McCoy Tyner robosztus, illetve Alice Coltrane avantgárd jétákától, akkor az impresszionista/modernista Steve Kuhn az. Lemeze mégis attól szuverén alkotás, hogy nem a néhai muzsikus megidézésére vállalkozott – arra hiába törekedne bárki is –, hanem a benne élő Coltrane-t mutatja fel a hallgatónak Lovano a zseniális közreműködésével. A post-boptól a szabad zenélésig eljutó szaxofonos pályáját végig kísérő anyag desztillált szépség: hiányzik belőle Coltrane kozmikus útkeresésének extatikus energiája; a visszafogott, tökéletes öszzhangot mutató játékban ugyanakkor felragyog az, ami után a korán elhunyt nagy előd egész életében vágyakozott: a belső béke. Becses kincs.
*****
(Gramofon, 2009/3)