Szirénhangok (Nancy Wilson, Shirley Horn, Helen Eriksen)
A dzsessz sok minden mellett abban is különbözik a rockzenétől, hogy elsősorban hangszeres muzsika. A kölcsönhatás azonban erőteljes: a legnagyobb énekesek úgy bánnak a hangjukkal, mint hangszerrel, míg vannak hangszeresek, akiknek technikájára az énekesek előadásmódja gyakorol hatást. A szemlénkben szereplő három új CD a vokális dzsessz sokszínűségét példázva három különböző alkatú és stílusú énekesnő műhelyébe ad bepillantást.
Az idén hetvenéves Nancy Wilson nevét nem mindegyik dzsesszlexikon tartja számon. Termékeny életútja során ugyanis hol a pop, hol a dzsessz vizeire kalandozott. A hagyományos standard repertoáron túl előszeretettel tűzte műsorára a kor divatos zenés játékainak betétdalait, énekstílusában is egyesítette a-pop, a blues és a dzsessz iskoláit. A dzsessz szempontjából legfigyelemreméltóbb korszaka a hatvanas és a hetvenes években a Capitol céghez fűződik, amikor olyan muzsikusok voltak a partnerei, mint az őt felfedező Cannonball Adderly, aztán George Shearing, Hank Jones, Ben Webster, továbbá a hangszerelő Billy May, Oliver Nelson, Jimmy Jones és Gerald Wilson nagyzenekarai. A The Best Of Nancy Wilson (N. W. legjobb felvételei) sorozat darabjaként megjelent, The Jazz And Blues Sessions (Dzsessz-és bluesfelvételek) című lemeze ebből az időszakból ad reprezentatív áttekintést. A16 lemezről válogatott 18 szám az énekesnőt sokoldalú, hangszínekben gazdag, érzelmes, de nem érzelgős előadónak mutatja, akinek a válogatás alapján dzsessz jelentős énekesei között van a helye. (Capitol)
Miles Davis nagy csodálója volt a ma 73 éves Shirley Hornnak, aki második fénykorát éli az utóbbi évtizedben. A magát zongorán, többnyire elsőrangú partnerek társaságában kísérő énekes sorozatban jelenteti meg színvonalas, bensőséges hangvételű lemezeit, amelyeknek központi témája általában a szerelem. Nem véletlen, hogy legújabb opusának címe is erre utal: Loving You (Szeretlek). A borítón elegáns dámaként megjelenő Horn csupa lassú, balladisztikus, vallomásos számból állította össze lemezének anyagát. Előadásmódjában sok az elbeszélő elem, egyenletesen intenzív dinamikájú énekében kerüli a vibrátót, a technikai csillogással szemben érezhetően többre tartja a személyesség varázsát. Az érzéki, kifinomult belső világot elénk táró lemez azért is érdemes figyelmünkre, mert a delejesen puritán hangszerelésnek elkészítésében jelentős szerepet játszott egy bizonyos George Mesterhazy, aki a billentyűs hangszereket és a gitárt is kezeli. (Verve)
Hangvételben, attitűdben, előadásmódban mintha fényévnyi távolság választaná el a két idősebb énekesnőt a húszas évei elején járó norvég Helen Eriksentől. Standards című lemeze a nagy hírű amerikai Blue Note cég EMI norvég leányvállalatának gondozásában jelent meg, ami szenzáció a dzsessz világában. Diplomatikusan fogalmazva Eriksen hangja korlátozott terjedelmű, hangszerkezelése (szaxofonokon játszik) képzésre szorul. És mégis: ez a ma fiatal nemzedékének a hangja. A hip-hop ritmikájának és a dzsessz improvizatív jellegének egyesítése nem új találmányba legsikeresebb példa erre Guru: Jazzmatazz című lemeze volt. A keményen megütött, hipnotikusan ismétlődő négynegyedes ritmusalap fölött megszólaló vékony, kissé affektáló hang, a számok között bejátszott, klubhangulatot idéző dzsessz-szólók az ezredvég szülöttének távolságtartó, tétova, a magány és a helykeresés üzeneteit hordozó megnyilvánulásai. Valami történik előttünk, aminek hallatán már a dzsessz ortodox hívei sem sokáig dughatják homokba a fejüket. (Blue Note)
(Új Magyarország, 1997)