Ulrich Drechsler Cello Quartet: Concinnity
Az összetétel egyedülálló: basszusklarinét, két cselló, dob. Senki nem kísérletezett eddig ezzel a formációval, míg a németként Bécsben élő Drechsler új hangzásokat keresve egymás mellé nem állította kedvenc hangszereit. Így alakult meg és jelentette meg első lemezét 2010-ben a csellókvartett. A lemez címe ritka angol szó: a részek harmonikus illeszkedését jelenti. A különleges projektjeivel a bécsi zenei szcéna figyelemre méltó kísérletezőjeként számon tartott muzsikus ezzel nemcsak a ritka hangszerpárosításra, hanem a zenei anyag sokféleségére is utalt. Skandináv, keleti, rock- és klasszikus zenei hatások olykor egy számon belül érvényesülnek, és időnként a jazz is bekukkant az ablakon. Kezünkben egy újabb, műfajok felett álló, eklektikus európai lemez, amely saját jazzgondolkodását illetően eléggé elbizonytalanítja a recenzenst. Hogyan, milyen mérce alapján közelítsen hozzá? A jazz és a blues felől? Vagy az európai zenei hagyományokat szem előtt tartva? Milyen értékrend alapján minősítse? Lehetséges-e, hogy meghatározottságait félre téve engedje magához a zenét? A basszusklarinét Eric Dolphy révén belé ivódott hangjait, a cselló Ron Carter által kimunkált szólamait? Van tizenegy, különböző zsánerű, világos szerkezetű, a rögtönzésnek is teret nyitó kompozíció, amelyben szólistaként a basszusklarinét viszi a prímet. Drechsler minden regiszterben kifejezően kezeli hangszerét, a lassú, meditatív számokban érzelmileg is hatása alá vonja a hallgatót. Jörg Mikula dobos régi társa, a két csellista – Christof Unterberger és a koszovói Rina Kacinari – azonban a klasszikus zene világából érkezett. Figyelmünket leköti az eseménydús zene, kérdéseinkre mégsem kapunk megnyugtató választ.
3,5
(Gramofon, 2011/4)