Utak az időben (John Coltrane, Sam Rivers, Pat Metheny)
Hogy melyik muzsikusból lesz klasszikus, az rendszerint halála után derül ki. John Coltrane, a modern jazz egyik újítója már rövid életében kivívta a szakma és a közönség elismerését, de akkor még aligha volt sejthető, hogy úttalan utakra csábító kísérletező kedve a jazz legnagyobbjai között jelöli ki a helyét. Kiadói, a Prestige, az Atlantic és az Impulse újabban reprezentatív albumokban jelentették meg összes felvételét, s időről időre piacra kerülnek válogatások, amelyek egy-egy korszakára nyitnak ablakot. A The Very Best Of John Coltrane című CD a Coltrane-Tyner-Garrison-Jones összetételű klasszikus kvartett megalakulása előtti időszakból, az 1959-60-ban készült, a Giant Steps, a Coltrane Jazz, a My Favorite Things, a Coltrane Plays The Blues, valamint a Coltrane's Sound c. lemezeken kiadott felvételekből választott ki tizenegyet. Coltrane ebben az időben saját lemezei, illetve a Miles Davis-kvintettel készített felvételei révén már a fiatal tenorszaxofonos nemzedék kiemelkedő alakjának számított. Egyéni hangjának megtalálásában a nagy ugrást a Giant Steps c. albuma hozta el, amelyen először mutatkozott meg teljes vértezettségében átható, erőteljes szaxofontónusa, briliáns technikai képzettsége és kiapadhatatlan ötletgazdagsága. Ez és a következő hónapokban rögzített lemezei a jazz klasszikus alkotásainalt számítanak, minden gyűjteményben helyük van. A válogatás szükségképpen csak ízelítőt adhat Coltrane eme alkotói szakaszából. Arra azonban alkalmas, hogy a zenéjével most ismerkedők szembesüljenek energiáinak .szüntelen áradásával.
Az 1926-os születésű, 1967-ben meghalt Coltrane-nál négy évvel fiatalabb, ugyancsak szaxofonos Sam Rivers ma is aktív, sőt másodvirágzását éli. A New York-i avantgárd egykori meghatározó személyisége pár éve Floridába költözött, tavaly az RCA kiadóhoz szerződött, s az új műhelyben a Rivbea All-Star nagyzenekarral készült Inspiration c. CD-jét mindjárt Grammy-díjra jelölték a kritikusok. Rivers elsősorban zeneszerzőként jegyzi a lemezt, az elhangzó hét kompozíció három évtizedet fog át. Előadási idejük egyenként mintegy ötven perc volna, de az időbeli kötöttség miatt ez a lemezen 8-13 percre csökkent. Rivers rendhagyó, esetenként meghökkentő zenei és hangszerelési megoldásokkal él: van, ahol szerzeményeit egy akkord pernutációira, van, ahol a dallam, s van, ahol hangszínek, atonális textúrák változataira, egymással kontrasztáló ütembeosztásokra építi. A megkomponált részek hullámszerűen szabad hangszereszólókba torkollanak, amelyeket kiváló improvizatív muzsikusok sora (Steve Coleman, Greg Osby, Chico Freeman, Gary Thomas, Hamiett Bluiett, Ray Anderson, Baikida Carott, Bob Stewart) ad elő. A nem könnyen befogadható, de minden percében izgalmas zene annak bizonysága, hogy vannak muzsikusok, akik nem öregszenek, hanem érnek az idővel.
Ha a mai jazznek vannak sztárjai, a 46 éves Pat Metheny közéjük tartozik. Az elektronikus és akusztikus hangzás melodikus ötvözetét megteremtő, lenyűgöző improvizációs készséggel megáldott gitáros együttesével sorozatban kiadott lemezei mellett időnként más muzsikusokkal készített felvételekkel is jelentkezik. Trió 99-00 című CD-jén a Brad Mehldau együtteséből ismert Larry Grenadier bőgős, valamint Bill Stewart dobos a partnerei. A tematika a jazzörökzöldektől a modern jazzkompozíciókon át a country ihletésű, balladákig terjed, a gitár hangja ezúttal is bódítóan kellemes, a trió játéka energiával teli. Mégis, a lemez inkább arra példa, hogy még egy ilyen tehetségű muzsikus sem képes minden megnyilatkozásával alátámasztani a tételt: van új a nap alatt.
(Magyar Nemzet, 2000)