Népzene gyertyafénynél (Karikás együttes)
A kicsinyke színpad előtt égő gyertyák, a színpad oldalán négyzet alakú fekete tábla, rajta tizenegyszer tizenegy gyertya. Fekete nadrágban, bő ujjú ingben nesztelenül megjelennek a zenészek, s a lángok fényénél játszani kezdenek. A debreceni Karikás népzenei együttes bemutatkozó koncertjét tartja a Kodály teremben.
Két énekes lány, négy muzsikus fiú, két táncos legény. Kommentár nincs, eligazítást a meghívó ad az együttes csillagfényes műsorára invitálva, melyben „különféle erdélyi és magyarországi dallamokat, régiesen vagy saját átfogalmazásban, táncokkal frissítve mutatnak be”. Kedves szöveg és kedves a hangulat, ami mindjárt a műsor elején létrejön. Egymást követik a számok, tematikailag az évszakok természetes váltakozásának megfelelően, s mihamar kiderül, hogy mire valók a táblára erősített gyertyák: csillagképek formálódnak lángjukból, Papp Gábor művészettörténész kutatásainak példái nyomán. Időnként megjelennek a táncosok, s a zene folyamata ilyenkor bravúros lépésvariációk látványával egészül ki. Az egyórás összeállítás végén hosszú taps és két ráadás, a legjobb számokból.
Négy évvel ezelőtt fiatal értelmiségiek alakították meg az együttest, de jelenlegi felállásukban csak egy éve muzsikálnak együtt. Hivatásos zenész csak egy akad köztük ma is: Rőmer Ottó, aki a Délibáb együttesből kilépve csatlakozott a Karikáshoz. A többiek orvosok, mérnökök, technikusok, főiskolások: Hegedűs Csaba (brácsa, koboz), Juhász Erika (ének), Tóthné Dénes Anikó (ének, gordon), Eszményi István (klarinét, furulya, brácsa), Tóth Gábor (bőgő). Táncházakban, kisebb műsorokkal már régóta szerepelnek a megye különböző településein, de összefüggő, koncepciózus programmal először mutatkoznak be a debreceni közönségnek. (A táncosok – Tóth Ottó és Kozma László – ebből az alkalomból csatlakoztak hozzájuk.)
Eredeti, autentikus zeneszámok és feldolgozások váltják egymást az összeállításban. Több tájegység zenéjét véljük felismerni köztük a Dunántúltól Székig, s a törekvés a sokféleségre mind nyilvánvalóbb. Az eredeti zenével a táncokat kísérik: az önálló énekes és hangszeres részek saját „átfogalmazásra” vallanak. A népzenei mozgalomból és a Délibáb egykori műsorából ismert és ritkábban hallott dallamok egyaránt felhangzanak, néha az eredetitől eltérő szöveggel. A hangszerelést alighanem a tagok egyéni képességeihez igazították, s nem véletlen, hogy lendületes játékával, virtuóz díszítéseivel a kitűnő stílusérzékű hegedűs, Rőmer Ottó viszi a prímet: ő profi muzsikus a javából. Becsülettel helytállnak a kíséretben társai is, de önálló vagy ellenszólamokra rajta kívül csak a klarinétos vállalkozik. A két lány feltűnően jó stílusban, igazán népi hangvételben énekel, hajlításaik illúziókeltőek; kár, hogy a szöveget néha nem értjük. A táncosok előadása rusztikus hatást kelt.
Letűnt idők muzsikájából a mai hallgatók füléhez szólóvá akarják alakítani a népzenét a Karikás együttes tagjai. Szükség van erre? Ők állítják: igen. Kompozícióikban, műsoruk felépítésében a népi muzsika ősi, puritán univerzalitását saját érzéseiken, ízlésükön átszűrve mutatják fel közönségüknek. Egyszerűen, a természetesség ígéretével; és ugyanakkor szilárd tartással, vállalva a popularitás kihívásait is. Amatőrökként – profi színvonalra törekedve.
(Hajdú-bihari Napló, 1983)