A másság azonossága (Makám)

(A Makám ideje)

A cím ezúttal kissé megtévesztő: a Makám együttes Divert Time Into... (szó)játékos című CD-je nem jazz. Pontosabban: nem csak jazz. Még pontosabban: jazz is. A legpontosabban: világzene. Az 1984 óta létező Makám dacol a korral. Nem (poszt)modernkedik, nem lebont, hanem építkezik. Építőanyagaik között olyanok találhatók, mint a ritmikai aszimmetria, az indiai klasszikus zene metrikus strukturái, a perzsa-arab dallamkészletek, a relatív tizenkét fokúság, a repetitív jelleg, a hoketus-elv és a modern jazz. A habarcs pedig, amely ezt a sokféleséget összetartja és egységbe foglalja – hogy haladjunk a korral: szintetizálja – nem más, mint a muzsikusok egyénisége, zenei érzéke.

A világzene nem Tinódi Lantos Sebestyén, de nem is Erkel Ferenc korának találmánya. A kommunikáció, a különböző kultúrák érintkezésének, egymásra hatásának lehetőségét a huszadik század második fele hozta el. Ez a változás kisebbfajta tudati forradalommal ért fel, hiszen elérhetővé, bejárhatóvá tette azokat a tartományokat, amelyek azelőtt távolinak, egzo­tikusnak számítottak. A világzene egyúttal – hogy nagyon benne legyünk a korban – a másság elismerésének és tiszteletének megnyilatkozása, hiszen az alkotó kilép saját meg­határozó ze­nei kereteiből ahhoz, hogy más zenei világokat magába szívjon. Ez tudatosságot feltételez; kérdés, hogy a folyamat hogyan és mikor jut el az ösztönösségnek arra a fokára, amely a szintézist a lélegzetvétel természetességével teremti meg.

A Makámban különböző zenei hátterű muzsikusok találkoztak. Vannak köztük klasszikus képzettségűek, mások a folklór ismeretével jöttek, s akadnak olyanok is, akik a jazzben jeles­kednek. A csoport a különböző korok, népek zenéjében fellelhető közöset, az eltérő zenei esz­közök együttes alkalmazhatóságát kívánja bemutatni az új minőség teremtésének remé­nyé­ben. Mi lehet a közös ebben a sokféleségben? Talán a zenéhez, a zenei kifejezéshez fűződő bensőséges kapcsolat. A birtokba vétel és az azonosulás öröme. A felfedezés és az újat teremtés ihlete. A tudatos és a tudatalatti termékeny együttműködése.

A Makám zenéje megkomponált (valamennyi darab Krulik Zoltán gitáros szerzeménye), ilyen értelemben időtlenített, de teret enged a rögtönzésnek, tehát a pillanat hatásának is. A kötöttség és a szabadság viszonya az európai klasszikus zenét kivéve minden zene alap­kérdése. Az improvizáció nemcsak a jazz velejárója; bőven élnek vele népzenék, s alkal­man­ként a kortárs zene is. A Makám improvizációi nem a jazz hangsúlyeltolásaira, hanem osti­nato basszusmenetekre és a beemelt etnikai zenék aszimmetrikus ritmusaira épülnek. A rög­tönzés különleges képességeket kíván, s a Makám rendelkezik ilyen muzsi­kusokkal. Szaxo­fon, oboa, kaval – jazz, klasszikus zene, folklór. Három szuverén világ, itt mégis egységet alkotnak. Grencsó István személyében kitűnő jazz-szólista csatlakozott az együtteshez, de nagyszerű társa oboán Juhász Endre, míg Thurnay Balázs kavalozása az egzotikumot, Krulik Zoltán disszonáns gitárakkordjai a huszadik századot hozzák a hang­zásba.

Ez a zene nem erőszakos: a lassú építkezés, a távlatos kibontakozás zenéje. Cizellált szerkesztés, artisztikus előadásmód és a keleti zenék önmagukba visszatérő variációsorait idéző, szemlélődő karakter jellemzi. Az esztétizáló hajlam persze azzal a veszéllyel jár, hogy a kifinomultság finomkodásba vált, az életesség helyébe mesterkéltség lép. A Makám tagjai jó érzékkel állnak meg a határon. Világokat elegyítenek, miközben kultúrát teremtenek: a nyitottság kultúráját. Ez az un. világzene legnagyobb problémája. A kategerizálásra hajlamos hallgató zavarba jön az egymástól különböző, mégis együttesen jelentkező eredők értel­mezésekor. Hogyan kerül egy kalap alá a kelta zene, a jazz és a relatív tizenkét fokúság? Ki ebben, ki abban utazik, ki meg nem megy sehová. Túl sok a kötelező tananyag, a kulturális kényszer ezen a földön, hogysem bárki könnyedén képes volna függetlenedni a beprog­ramo­zott utasításoktól, és a maga közvetlenségében hagyni hatni a zenét, az ismeretlen hang­folyamot. A keleti bölcsek tudtak valamit, amit a Nyugat azóta is hasztalanul keres. A Makám tagjai közel kerültek a megoldáshoz: számukra a világzene már nem a másság, hanem az azonosság megtestesülése. (Fragile)

Divert Time Into...

Bencze László – nagybőgő, marimba, Borlai Gergő – dob, ütőhangszerek, Czakó Péter – basszusgitár, Grencsó István – szoprán- és altszaxofon, Juhász Endre – oboa, Krulik Zoltán – 12 húros gitár, Roland W 30, Szőke Szabolcs – gadulka, kalimba, Thurnay Balázs – kaval

(Film, Színház, Muzsika, 1996)