Gadó Gábor Quartet: Psyché

Gadó Gábor kultúrlény: témáit, inspirációit leginkább műveltséget igénylő forrásokból meríti. A Psyché címeinek megfejtéséhez görög és angol szótárra van szükség; előbbi viszonylag ritkán található meg a háztartásokban. Gond van akkor, ha a zene befogadásához kódfejtő esz­közök kellenek. Gadó zenéjéről könnyebb megmondani, mi nem, mint azt, hogy mi is valójában. De nem biztos, hogy bármit is mondani kell. Ez a zene elsődlegesen érzelmi hatásra törekszik: lassú építkezése, szabálytalan szerkezete, ereszkedő vagy emelkedő dallam­fordulatai, drámai (olykor melodrámai) fokozásai, ciklikusan következő témavariációi, hir­telen váltásai nem a jazz hagyományos ismérvei szerint szerveződnek. Témák, harmóniák, dallamok csak eszközök a mögöttes, zenén túli, egyénileg értelmezendő tartalmak közvetí­tésére. A költői, olykor misztikus hangvételű, feltételezhetően a klasszikus görög kultúra és népzene által ihletett szerzemények sajátos aurával bírnak, s többnyire elkerülik az esztéti­zálás csapdáit. Gadó megragadóan szép témái néhány számban kibővített hangszeres össze­állításban (harsona, hegedű, klarinét) szólalnak meg. A látszólag szigorúan rögzített kompo­zíciós keretek valójában nagymértékben építenek a muzsikusok egyéni közreműkö­désére, s Gadó állandó együttesében remek (kollektív) szólista képességű társakat – Matthieu Donarier – szaxofon, Sébastien Boisseau – bőgő, Joe Quitzke – dob) tudhat maga mellett. A zene­szerző-gitáros csak egyszer vállalkozik hosszabb rögtönzésre; tremolós akkordvezetéssel, effektusokkal operáló jelenléte mégis alapvetően meghatározza a zene jellegét és folyamát. Fizikailag és psychésen egyaránt.

****

(Gramofon, 2005/3)