Három meg négy (Trio Midnight)
A vonós kamarahangzás és az improvizatív jazz szólóhangszereinek vagy ritmusszekciójának a párosítása a jazz története során sokakat foglalkoztatott, hogy csak Stan Getz nagyszerű Focus, vagy legújabban Daniel Schnyder Tarantula és Lee Konitz Strings for Holiday című lemezeire utaljunk. A műfaji határok tágításának igénye természetesen a másik oldalon is jelentkezik, amint azt a Kronos vonósnégyes vagy a Balanescu kvartett jazzfeldolgozásai bizonyítják.
Oláh Kálmán, a fiatal magyar jazznemzedék nagy tehetségű tagja, mindjárt második lemezén a klasszikus kompozíciós technika és a jazz formai jegyeinek ötvözésével kísérletezik. A vállalkozás meglepő, az eredmény felől nézve azonban igazolt: a zongorista-zeneszerző azzal a szándékkal hatolt be egyszerre két világba, hogy abból egy harmadikat, a sajátját teremtse meg. A lemez hat kompozíciójából hármat szerzőként jegyez, a hangszerelés teljesen az ő munkája. Oláh nem avantgárd: harmonikus témavezetésben, tagolt formákban, világosan áttekinthető, szilárd szerkezetekben, gondolkodik; nem tagad, hanem állít, nem lebont, hanem építkezik. Lemezének leginkább megragadó jellegzetessége a szerzemények logikája, belső kohéziója; az a meleg, méltóságteljes nyugalom (szeretet?), ami a hallgatóra is átragad. Kezei nyomán a vonósnégyes, az európai klasszikus-zene sajátos formációja nem csak a hangzást gazdagítja, hanem olyan kompozíciós és hangszeres megoldásokat tesz lehetővé, amelyek kitágítják az ízig-vérig jazz-szerzemények interpretációs határait.
Oláh, a hangszerelő igen változatosan keveri a színeket. Van, ahol a trió és a vonósnégyes játéka szorosan egymásba olvad (Sentimental Voices, Invitation), másutt egymást váltó funkciókat töltenek be (Expected and Found), a vonósnégyes olykor polifonikusan árnyalja a témát vagy felerősíti a zongoraszóló csúcspontjait (Waltz for Dexter). Ez utóbbi, kontrasztosan építkező darab első tételét a vonósnégyes önállóan szólaltatja meg, míg a második tételben a trió játéka a meghatározó. A legmodernebb hangzással a vonósnégyes bartóki hangzatokat idéző harmóniái révén Thelonious Monk Round Midnight című szerzeményének előadásában találkozunk. A játék kötött és improvizatív részei közötti átmenetek kifinomult zenei érzékre és ízlésre vallanak, s az, ahogyan a témákból, az átkötésekből a szólók kibontakoznak, a jazzhagyomány – vagy mondjuk így: a main stream jazznyelvezet – anyanyelvi szintű ismeretéről tanúskodik.
Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a Trio Midnight a magyar jazz világszínvonalú együttesévé érett. A tagok szellemi, zenei összeszokottsága és kreatív muzikalitása a lemez minden pillanatát áthatja, és az Invitation lenyűgöző swingjében éri el csúcspontját. Balázs Elemér végig visszafogottan, a zene iránti alázattal kezeli dobjait. Egri János szinte eszményi (és remekül rögzített) bőgőhangja kitűnő tempóérzékkel és fejlett improvizációs készséggel párosul. Teljesítménye nagyban hozzájárul a felvétel sikeréhez. Oláh Kálmán magával ragadó zongorajátéka úgy intenzív, hogy közben megőrzi melodikusságát és könnyed játékosságát. Az Oszecsinszky vonósnégyes affinitását, beleérző képességét jelzi, hogy a klasszikuszenészeknek olykor gondot okozó off-beates hangsúlyeltolások akadályain olyan természetességgel lendülnek túl, mintha jazzmuzsikusok volnának.
Trio Midnight with Strings
Oláh Kálmán – zongora, Egri János – bőgő, Balázs Elemér – dob, Oszecsinszky vonósnégyes
(Gramofon, 1997)