Tizenegy (Tin-Tin)

Egy cím, amelynek magyarul és angolul is van jelentése. A kettősség nem véletlenszerű: az immár trió formában létező Tin-Tin új lemezén tizenegy szám kapott helyet, s a címadó 11/8-os metrumban hangzik fel. A tin-tin hangutánzó szó, a ritmus fontosságát hangsúlyozza, és arra az időre emlékeztet, amikor még a húros hangszereket is ütéssel szólaltatták meg. Mindebből már az együttes eddigi működését nem ismerők is sejthetik, hogy a Tin-Tin un. világzenét játszik, azaz dallamfordulataiban, harmóniakészletében, a páratlan ütemek használatában, szerkesztésmódjában, hangszerparkjában különböző népzenékből merít, s ezt ötvözi az ezredvég európai zeneiségével és az amerikai jazzt idéző rögtönzési gyakorlattal.

A népzenei ("etno"-) hatások mindenekelőtt a hangszerekben válnak nyilvánvalóvá, hi­szen olyan instrumentumokkal (anklung, kaval, ektar, gadulka, kalimba, shang, tabla) talál­kozunk, amelyeknek az átlagos magyar zenehallgató a hírét sem hallotta. A hangszerek lelő­helye a Balkántól Afrikán át a Közel- és Távol-Keletig húzódik, s a földrajzi meghatáro­zottság egyúttal a hangzás kiterjesztésének szándékát is jelzi, hiszen másként szólal meg az európai kultúrkörben ismert spanyolgitár, és másként annak arab változata, az ud. Az egzotikum azonban a Tin-Tin zenéjében nem közönségcsalogató külsődlegesség, hanem az Európán kívüli kultúrák zenefelfogásának megismerésére, megértésére és beépítésére irányuló szándékot jelzi. A bolgár, a görög, az arab, az indonéz és más népzenei motívumok jelenléte valóban globális jelleget ad a lemeznek.

A trió szerzeményei, még ha akadnak is köztük könnyedebb hangvételű, dúdolható té­mák, koncepciózus, elmélyült zenei műhely termékei. A világos, áttekinthető szerkezetekben nagy hangsúly kerül a hangszerek által nyújtotta hangzási lehetőségek kiaknázására, s ami ezzel együtt jár, a kifejezés intenzitására. A dallamok variatív fejlesztése, a párhuzamos szó­lamvezetés, a fokozások és az oldások arányos rendje, a hangmagasságban és feszültségben is emelkedő zárlatok az Eleven jellegzetes zenei fordulatai közé tartoznak. A Tin-Tin képzett muzsikusai visszafogottan élnek eszközeikkel, a harsánysággal és az erő felmutatásával szem­ben előnyben részesítik az ember benső zeneiségéből következő megnyilatkozások érzelmi dimenzionáltságát. A több mint hetven perces anyagot ez óvja meg a monotóniától. A szin­tézis sikeres, a különböző zenei kultúrákból merített elemek az együttes játék során többnyire harmonikus egységbe olvadnak.

A hangszerek sajátosságaiból eredően a harmóniai és ritmikai alapokat a leggyakrabban Juhász Gábor gitárja szolgáltatja, de ő is ugyanúgy vállalkozik szólókra, mint Monori András kavalon vagy Szőke Szabolcs gadulkán. Szalai Péter, az állandó vendég, néhány számban csatlakozik a trióhoz. Ez a zene, amelyet valami éteri szépség hat át, mindenekelőtt a medi­tációt szolgálja. Figyelni kell rá.

Eleven

Juhász Gábor – gitár, ud, anklung; Monori András – kaval, shang, sansa, gitár, nay, doromb; Szőke Szabolcs – gadulka, kalimba, ektar, bambuszcitera, anklung + Szalai Péter – tabla, kalimba, harangok, csőrúd

****

(Gramofon, 1997/6)