Törvényen kívül (Bop Art Orchestra, Szekszárdi Jazz Kvartett, Brass Age, Szabó Sándor)

Lazulnak a kulturális életet bénító béklyók; az öntevékenység, a vállalkozó kedv a megszorító pénzügyi szabályozás ellenére is mindinkább utat tör magának. Nincs ez másként a jazzben sem. Ez az előadási gyakorlat nem a jogaiért, hanem a létéért küzd. Éppen ezért érdemelnek figyelmet az olyan kezdeményezések, amelyek nem a "hivatalos" csatornákon keresik a meg­valósulást. Nemrég megtört a sokáig egyeduralkodó állami hanglemezkiadás monopóliuma, üzleti alapon szerveződött magánvállalkozások jöttek létre, és kulturális intézmények is áldoznak lemezek megjelentetésére. Vajon mi minden szárad az állami hanglemezgyártás "lelkén" az elmúlt évek, évtizedek kiadatlan felvételei, megörökítetlen, végleg elveszett zenei értékei miatt?

Az utóbbi időkben évente 3-4 jazzlemez jelent meg Magyarországon. Nem csoda, ha azok, akik nincsenek a kiválasztottak között, önálló lehetőségeket igyekeznek keresni maguknak. A budapesti Malecz Attila és a Bop Art elnevezésű zenekar például a Baranya megyei Műve­lődési Központ révén jutott hanglemezhez. Nem minden előzmény nélkül, hiszen a pécsi intézmény több jazzkiadványt segített már megjelenéshez, s évek óta rendezője a sikondai jazztábornak. Ott készült az az élőfelvétel is, amely Pannonton márkanévvel került forga­lomba. Az Aquarium a fúziós irányzathoz tartozik, meghatározóak benne a rock elemei. A zenekar Dés László szaxofonszólistával több európai versenyen ért el helyezést. Itt a szaxo­fonos nélkül a kompozíciós megoldások kerültek előtérbe, a romantikus hangvételű anyagot a szintetizátorok és a gitár uralja. (Ugyanez a kiadó jelentette meg Binder Károly és Szabó Sándor kazettáját is.)

Kevesen tudják, hogy az ország legrégibb vidéki jazzegyüttese Szekszárdon működik. Orvosok, mérnökök alkotják a Szekszárdi Jazz Kvartettet, amely csak a tagok foglalkozását tekintve amatőr. Példaképük a Modern Jazz Quartet, ehhez a stíluseszményhez évtizedek óta hű a szekszárdi csapat. Kulturált, harmonikus kamarazenét játszanak, a csiszolt kollektív játék belső feszültségét Kelemen Endre vibrafonos és Hulin István zongorista pezsgő szólói terem­tik meg. Igazi lokálpatrióta tett volt a Babits Mihály Művelődési Központtól a lemez meg­jelentetése; az eredmény bizonyítja, hogy a város okkal büszke fiaira.

Csak annyiban illeszkedik a sorba a következő nagylemez, hogy ez sem a Hungaroton gondozásában látott napvilágot. A Hungaropop kisszövetkezet jóvoltából jelenhetett meg a budapesti Brass Age szextet első lemeze. Az együttes magja, a No-Spa 1986-ban élen végzett a Magyar Rádió jazzversenyén. A Tones című album igazolta a bizalmat: kevés ilyen egységes, kimunkált hangzású felvétel készült valaha is Magyarországon ebben a műfajban. A zenekar stílusa modern main stream, amit Farkas Mihály billentyűs tiszta vonalvezetésű kompozíciói és a fúvósokat előtérbe helyező hangszerelései tesznek egyénivé. Profi zene, profi előadókkal (szólisták: Czvikovszky Gábor trombita, Gőz László harsona, Héder Imre szaxofon). Kifogás legfeljebb amiatt érheti, hogy a szerzemények hasonlósága miatt kissé egyhangúra sikeredett a rokonszenves album zenéje.

Aki nem lehet próféta a saját hazájában, az máshol keresi a boldogulást. Erre kényszerült Szabó Sándor törökszentmiklósi gitáros, akinek, miközben itthon esélye sem volt a lemez­készítésre, külföldön (Angliában) két albuma is megjelent. Az egyiket a belga Gilbert Isbin gitárossal rögzítette Major Balázs ütőhangszeres kíséretével a HWYL kiadó számára, a má­sikat az ismert londoni Leo Records hozta forgalomba (közreműködött Major Balázs és Bagi László). Szabó "kívülről" került be a zenei életbe, s a meditatív (elsősorban indiai) zene, a magyar zene és az improvizatív jazz szintézisének megteremtésén munkálkodik. Saját készí­tésű, tíz- és tizenhat húros hangszerein (a gitárvinán) immár egyéni hangon szólal meg. Hogy a Leo Records felfigyelt rá, abban lehetnek a "kelet-európaiság"-ban rejlő üzleti megfon­to­lások. De hogy olyan előadóra esett a választásuk, aki nem kész mintákat másol, hanem a saját útját igyekszik járni, az nem lehet véletlen. Azt jelzi: a kifelé haladó utak is előbb befelé vezetnek.

(Magyar Nemzet, 1989)