A források vidékén (Hungarian Gypsy Ragtime, Olu Dara)
A századforduló Amerikájában, kultúrák összeütközéséből született meg a dzsessz, amelynek első, archaikus változata, a New Orleans-i zene a fekete blues, a spirituálé, a ragtime, a francia katonazene, az európai harmóniák és az afrikai ritmusok egymásra hatásából formálódott ki. Híre a tengerjáró hajók és a fonográfhengerek révén már a század első évtizedeiben eljutott Európába is. Magyarországon, pontosabban az Osztrák-Magyar Monarchiában, a szalonzenét játszó cigányzenekaroknak fontos részük volt az új zenék terjesztésében. Ennek emlékét őrzi meg és teszi hozzáférhetővé tizenhét, 1905-19 között készült felvételen a mai hallgató számára a Hungarian Gypsy Ragtime című CD.
Ha ezt a lemezt meghallgatná egy fekete dzsesszmuzsikus, ugyancsak elcsodálkozna. Először azon, hogy ezek a korai szinkópált zenék (cake walk, ragtime, one step, two step, foxtrott, shimmy) szinte megszületésükkel egy időben a Kárpát-medencében is megszólaltak; másodszor azon, hogy velük kapcsolatban a dzsessz elnevezés felmerülhet. Ezekben az egykor divatos tánczenékben ugyanis csak igen-igen halvány nyomokban fedezhetők fel azok a sajátos ritmikai és harmóniai fordulatok, amelyek később a dzsesszt jellemezték. Mint távoli rokonok, természetesen besorolhatók a kor amerikai eredetű, szórakoztató muzsikáinak népes családjába, és az is kétségtelen, hogy előadásukkal a cigányzenekarok úttörő szerepet játszottak, és befolyásolták a szalonok és vendéglők közönségének zenei ízlését. Ám ez a kezdetleges hangminőségű, amerikai és európai, sőt magyar szerzőktől származó felvételeket tartalmazó CD inkább a zenetörténet egy korszakának dokumentumaként a gyűjtők, mintsem az élvezhető zenei csemegékre vadászó átlaghallgató figyelmére érdemes. Simon Géza Gábor hézagpótló válogatásában a legtöbb felvételen az ünnepelt prímás, Berkes Béla zenekarának előadásában hallhatjuk a régi darabokat. (Pannon Jazz)
A dzsessz másik alkotóeleme, a blues kap központi helyet a sokoldalú, avantgárd zenei környezetben is gyakran feltűnő amerikai Olu Dara trombitás In the World – From Natchez to New York (A világon - Natcheztől New Yorkig) című CD-jén. Ez a lemez megkapó bizonyítéka annak, hogy milyen erősen éhek a hagyományok a fekete amerikaiak közösségében. A századelő „békebeli" vidéki életének rekvizitumai, az utca, a ház, a barátok, a nők emléke, a finom vacsorák, a friss gyümölcsök illata éppúgy benne van ebben a többnyire tizenkét ütemű zenében, mint a porban, esőben vándorló egykori vak gitáros-énekesek panaszos hangja és a mai nagyváros emberének rezignált világérzete. Dara használja ugyan a trombitáját is, de elsősorban szerzőként és énekesként, illetve néhány számban gitárosként jelenik meg a lemezen. A tizenegy dal különböző módokon közelít a blueshoz: vannak hangvételükben archaizálok (Zora, Father Blues), és vannak közvetlenül a mai fekete folkzenére (rap) rímelőek (Jungle Jay). Születhetett volna ebből látványos, de semmitmondó történelmi pannó, s hogy mégsem ilyennel, hanem korokon és stílusokon átívelő, jelentéses zenével van találkozásunk, abban döntő része van az előadásmód személyességének és hitelességének. A blues mindig is a belső érzések kifejezése volt, nem tűri a mesterkéltséget, az őszintétlenséget. Olu Dara szemérmesen méltóságteljes zenéjében egy igaz muzsikus teszi a hallgató elé a lelkét. (Warner)
(Napi Magyarország, 1998)