Havannától Szarvasig (Gonzalo Rubalcaba, Dél-alföldi Szaxofonegyüttes)
Kuba jókora távolságra van Magyarországtól, a közbeékelődött víztömeg miatt gyalog nem is közelíthető meg, ráadásul ott még mindig a „szocializmust" építik. Ennek ellenére a jazzkedvelők régóta tudatában vannak annak, hogy a szigetország nemcsak a cukornád és a havannai szivar miatt érdemes a figyelemre. A swinget majd a bebopot megtermékenyítő kubai ütőhangszeresektől (Chano Pozo, Machito, Tito Puente) a nyolcvanas években feltűnt virtuóz hangszeresekig (Arturo Sandoval, Paquito D'Rivera) hosszan sorolható azoknak a kubai muzsikusoknak a névsora, akik az afro-kubai zene világából érkezve hatást gyakoroltak a jazz fejlődésére.
Gonzalo Rubalcaba zongorista, akit ma a legnagyobb sztárok között jegyeznek, szintén megjárta a maga útját, el kellett hagynia hazáját ahhoz, hogy a jazz világában érvényesülhessen. Első nemzetközi sikerét Charlie Haden bőgős triójával 1990-ben aratta, amelynek nyomán a híres Blue Note lemeztársaság szerződtette. Legújabb CD-je a The Trio címet kapta, ami az amerikai jazzre jellemző szólista-kísérők kettősségével szemben három muzsikus szoros együttműködésére utal. A zongoratrió reneszánsza a 90-es évek új jelensége, ami mindenekelőtt a másik új Blue Note-os sztár, Jacky Terrasson, illetve Brad Mehldau működésében jut érvényre. Latin háttere ellenére Rubalcaba ezen a lemezen tisztán jazzt játszik, a választott műsor a harmincas-negyvenes évek örökzöldjeitől a bebopon át a modern jazzig terjed. Az eredet azonban mellékes, a témák csak kiindulópontul szolgálnak. Rubalcaba minden darabot a saját képére formál. Nem véletlen, hogy ütőhangszeres partnerül a modern fúziós dobjáték meghatározó személyiségét, Dennis Chamberst választotta, s a bőgős Brian Bomberg játékfelfogása sem a main stream vonalba illeszkedik. A hagyománytisztelet és az újszerű megközelítés termékeny ellentéte legszemléletesebben a Caravan feldolgozásában mutatkozik meg, amelyben a játékosok úgy szedik darabjaira és fejlesztik tovább az unalomig ismert témát, hogy mindig visszatérnek a forráshoz. Rubalcaba könnyed billentésű, rendkívül muzikális zongorista, improvizációi szabadon szárnyalnak, olyan kötetlenséggel cikáznak a harmóniák között és fölött, amitől a klasszikus iskolázottságú zenészeknek égnek állhat a hajuk. Ennek a kitűnő triólemeznek helye van minden, a 90-es évek fontos megnyilatkozásait dokumentáló gyűjteményben. (Somethin Else/Blue Note)
Miközben Magyarországon hagyományosan majdnem minden muzsikus arra törekszik, hogy az éppen uralkodó amerikai jazzvonalat kövesse, előlépett egy zenekar, amelyik tüntetőleg magyar nevet választott magának. A Dél-alföldi Szaxofonegyüttes (tagjai Szentesről, Szarvasról, Zentáról, Szegedről és Tótkomlósról származnak) az Esthajnal című CD-je tanúsága szerint zenei programjában is magyar. Számaik nem népdalfeldolgozások, hanem a magyar és a délszláv népzenében gyökerező, annak elemeit (pentatónia, parlando-rubato) alkalmazó, azokat a jazz improvizatív technikájával, kiejtésével és ritmusaival ötvöző önálló kompozíciók. Az indíttatást a címek – Sirató, Új Tánc?, Fekete Kata, Verbunk és silladri, Fecske – is jelzik, a folk ihletésű témák rendre a három fúvós (szoprán-, alt-, tenor-, baritonszaxofon, kaval, nádsíp, különböző csövek) többszólamú játékában bontakoznak ki. Bár a szólisták (akik közül a legtehetségesebbnek Szokolay Dongó Balázs mutatkozik) gyakran élnek a szabad (free) játék eszközeivel (Metropolis Shaman Song), zenéjük alapvetően strukturált és harmóniailag körülhatárolt világba viszi a hallgatót. (Külön említést érdemel a CD nyers kartonból készült, stílusos borítója, amelynek artisztikumához sajnos nem ér fel a felvétel technikai minősége).
A lemez megjelenése óta a csapatban a bőgős és a dobos helyére a Dresch-együttesből ismert Benkó Róbert és Geröly Tamás lépett, amivel a ritmusszekció jelentősen megerősödött. A Dél-alföldi szaxofonegyüttest zenei világa a Szabados György nevével jelzett iskolához kapcsolja, s ha a jazztáborban akadnak is olyanok, akik megkérdőjelezik eme irányzat jazz-voltát, a muzsika szakrális eredetét és küldetését vallók örömmel nyugtázhatják, hogy az improvizatív magyar zene új, erős színnel gazdagodott. (Szerzői kiadás/Rana in Fabula)
(Napi Magyarország, 1998)