Latin ritmusok (Astor Piazzola, Snétberger Ferenc)

A jazz és a latin zene kapcsolata évszázados múltra tekint vissza. A rumba ritmusai már a kezdet kezdetén, a New Orleans-i dalokban megjelentek, a jazz-zene feltalálását magáénak tudó Jelly Roll Morton pedig a tangó elemeit építette be zenéjébe, csakúgy, mint a híres blues-szerző W.C. Handy, aki a Memphis Blues és St. Louis Blues c. szerzeményeiben hasonló rit­must használt. A latin vagy afro-kubán elemek át- és átszőtték a jazz különféle irányzatait a swingzenekaroktól kezdve Dizzy Gillespie bebop nagyzenekarán és a bossa nova hullámon át napjaink fúziós irányzatáig.

A tangót kortárs zenévé emelő Astor Piazzola tangóharmonikas, az ellenpont nagy­mestere és a modem jazz sokoldalú vibrafonosa, Gary Burton találkozásából 1985-ben turné és közös lemez született. Piazzola művészete halála óta reneszánszát éli, egymást érik az életműve előtt tisztelgő felvételek. Gary Burton is indíttatva érezte magát ahhoz, hogy sze­mélyes érintett­sé­gét kifejezésre juttassa, ennek eredménye az Astor Piazzola Reunion (Újabb találkozás A.P.-val) című CD. A cím átvitten értelmezendő, jóllehet az utolsó, eredetileg 1970-ben harmoni­kás által szólóban rögzített darabban rájátszással ismét létrejött a randevú a két muzsikus kö­zött. Piazzola szelleme távolléte ellenére is átsüt a lemezen, nemcsak azért, mert egy kivétellel valamennyi szám az ő szerzeménye, hanem elsősorban azért, mert az elő­adók többsége az egykori együttesében játszott. A hangszer-összeállítás (hegedű, gitár bőgő, tangóharmonika, zongora) is az eredeti felállás szerinti, a vibrafon tiszte, hogy a jazzvonalat életben tartsa. Bur­ton hol a dallamot játssza, hol díszítéseivel, hol a harmóniai kereteket tágító virtuóz hangszer­kezelésével veszi ki részét a zenéből. A tangó feszes szerkezetét oldó improvizatív jelenléte a megtermékenyítő forrás révén új érzelmi töltést kapott, és a két zenei világ találkozásának gyümölcsöző lehetőségeit példázza. (Concord)

A magyar roma Snétberger Ferenc a nyolcvanas évek elején tűnt fel nemzedékének ki­emelkedő tehetségű gitárosaként. A latin, elsősorban brazil zene iránti érdeklődése az első perctől meghatározta pályáját, az jelenik meg legújabb, Obsession (Megszállottság) című CD-jén is. Snétberger azon kevés magyar jazzmuzsikusok közé tartozik, akiknek csillaga egyre magasabbra ível a jazz nemzetközi égboltján. Ennek persze feltétele volt, hogy néhány évvel ezelőtt Berlinben költözzön, és kapcsolatba kerüljön a kortárs profilú Enja kiadóval, amely tehetségét felismerve felvállalta felvételeinek kiadását. Az Obsession egy zenei állapot tükre, ugyanakkor személyes vallomás is: a gitáros vonzalmainak és választásainak lenyomata. A latin (E-Bossa) és az indiai (Song to the East) elemeket a jazz improvizációs technikájával elegyítve a lemez az előadónak a modern jazzhez (I Remember), a roma (Gypsy) és a magyar (Páva – Lovász Irén énekével) zenekultúrához fűződő kötődését is kifejezésre juttatja. Ava­tatlan kéz esetében a sokféle szál a végtelenben találkozna, hangszeres tudása, zenei alázata és személyiségének diszkrét varázsa révén azonban Snétberger képes egységbe fogni az irá­nyo­kat. Nem véletlen, hogy ehhez magyar partnereket, a ma talán legösszeszokottabb ritmus­szek­ció tagjait (Egri János – bőgő, Balázs Elemér – dob) hívta segítségül. Az ötvenpercnyi anyag kifinomult technikájú, bensőséges hangvételű, meleg zeneiséget sugárzó gitármuzsika, amely úgy van megkomponálva, hogy magán hordozza a pillanat ihletettségének jegyeit is. (Enja)

(Napi Magyarország, 1998)