A múlt már nem kötelez LXII.
A fiatalok álltak a 42. Debreceni Jazznapok középpontjában
Volt egyszer egy fesztivál - emlékeznek a jazz hívei az 1980-as években világsztárok sorát felvonultató, nemzetközi rangú rendezvényre, amely mára aprópénzből szervezett, kis létszámú magyar együtteseket szerepeltető, lokális eseménnyé vált. A szűk költségvetést új belvárosi helyszínek bevonásával igyekeztek ellensúlyozni a nagy hagyományú fesztivál szervezői.
Újabban a város minimális támogatást nyújt az eseménynek. A program jelszavát is – Arccal a fiatalok felé! – bizonyára költségvetési szempontok indokolták, mindenesetre rokonszenves vállalás a tehetséges ifjú nemzedék felkarolása. Sok helyen oktatnak jazzt Magyarországon, az elméleti vértezettség és a magas fokú hangszeres tudás azonban a jazzben csak kiindulópont: ez az egyéniségek zenéje, melynek lényege a saját hang, játékmód és zenei világ kimunkálása. A bevett minták és formulák követése az önálló elképzelések hiányáról árulkodik, amit nem pótol a hangszeres virtuozitás. Mégis általános tünet, hogy hazai és nemzetközi versenyeken díjnyertes muzsikusok, mint például a Finucci Bros. szólistái, káprázatos technikájukat lejárt szavatosságú, mechanikus jazz-rock előadásának szolgálatába állítják – pedig Thelonious Monk Round Midnight című szerzeményének feldolgozásával bizonyították, van képességük magasabb rendű zenei megnyilatkozásokra is.
Négy nap alatt négy helyszínen tizenhat együttes mutatkozhatott be a fesztiválon. A zsinagógában két kiemelkedő produkciónak tapsolhatott a nem feltétlenül jazzérdeklődésű közönség. A Csepregi Gyula (szaxofon) – Rátonyi Róbert (elektromos zongora) duó többek között Seress Rezső Szomorú vasárnap című világhírű szerzeményének érzelemgazdag előadásával az elmélyült kamarazenélés mintapéldáját nyújtotta. A tíz éve a közép-európai zsidó népzene és a jazz ötvözésének programjával indult, újabban a kortárs jazz nyelvén megszólaló Nigun Kvartett (Párniczky András – gitár, Bede Péter – szaxofon, Ajtai Péter – nagybőgő, Jeszenszky György – dob) sokrétű, kompozíciós gondolkodásra épülő, kitűnő szólókkal dúsított produkciója a törekvés érvényességét igazolta.
A magyar jazz sokszínűségét tükrözte Jász András szaxofonos Kulturfunk együttesének oldott, lendületes zenéje, a remek muzsikusokból álló Fusio Group professzionális előadása, Bacsó Kristóf szaxofonos Triad elnevezésű együttesének koncepciózus programja és a Monamo trió rögtönzésekre épülő, nyitott zenéje. Külön kell szólni a Dresch Mihály (fuhun, szaxofon) és Lukács Miklós (cimbalom) duó magyar népzenében gyökerező, bensőséges játékáról és a hozzájuk csatlakozó Cserta Balázs (tárogató, szaxofon) kiemelkedő hangszeres teljesítményéről, illetve Tóth Viktor triójának a fesztivál legnagyobb sikerét arató, megannyi stíluselőzményre utaló, a jazz spontaneitására és életerejére lehengerlő példával szolgáló jelenéséről.
És még valakiről: a fesztivál zárónapján köszöntött 75 éves Gyarmati Zoltán szaxofonosról, a debreceni jazz doyenjéről, aki a Debreceni Jazzegyüttes és a Debrecen Dixieland Jazz Band szólistájaként aktív részese a város zenei életének.
(Magyar Nemzet, 2013)