Nem világrengető, öntörvényű (Teddy Edwards, Gerry Mulligan-Chet Baker)

A lézerlemez, illetve a 20 bites átíró technika feltalálása új korszakot nyitott a jazzle­mezek újrakiadásában. A hangminőség javulásának köszönhetően egyes felvételeknek már CD-n is a második nyomata jelent meg, hogy csak Miles Davis hatvanas évekbeli híres kvintettjének vagy John Coltrane nem kevésbé fontos kvartettjének összkiadására utaljunk. Az ezüstlemez előnye, hogy az egykori 30-35 perces anyagoknak a duplája fér rá, a hallgatónak viszont cserébe hozzá kell szoknia ahhoz, hogy új, esetleg eddig nem hallott darabokkal kibővült összeállítást vesz a kezébe.

A Blue Note kiadó korlátozott példányszámú West Coast Classics sorozata az Ame­rika Csendes óceáni partján az ötvenes években kialakult stílus kiemelkedő, vagy ma már kevésbé ismert képviselőinek a felvételeit kínálja. A keleti parton hódító, lázas hevületű bebop majd hard bop stílus ellentéteként létrejött West Coast-előadásmódot kifinomult, intellektuális játékfelfogás jellemezte. Teddy Edwards tenorszaxofonost a negyvenes évek második felében Dexter Gordon és Wardell Gray mellett a legígéretesebb ifjú szaxofonosként tartották számon, ám, talán mert pályája egy helyhez kötődött, a mind­máig aktív muzsikus soha nem kapta meg a megérdemelt figyelmet. A most újra meg­jelent Sunset Eyes (Alkonyszemek) fiatalkori lemeze, két különböző kvartettel készült. A 35 éves Edwards ekkorra már kiforrott, egyéni hangú előadó, aki a balladákban és a gyors tempójú számokban egyaránt hajlékonyan, nagyszerű rögtön­zőkészséggel kezeli hang­szerét. Ha nem is világrengető, de öntörvényű, ma is élvezetes zene szól erről az 1959-60-ban rögzített, eddig nem ismert felvételekkel bővített korong­ról. 

A stílusteremtő Gerry Mulligan - Chet Baker kvartett egykori felvételei az ötvenes évek óta megszámlálhatatlanul sok kiadásban hozzáférhetőek. A legújabb, kettős CD a Gerry Mulligan Quartet: Original Quartet with Chet Baker címet kapta. Az első számok még 1952 nyarán, Baker nélkül, trió felállásban kerültek lemezre, és még erős bebop-hatást mutatnak. A kvartettnek a trombita-baritonszaxofon visszafogott, érzékeny, egy­mást átszövő szólamaira épülő kezdeti változata a Bernie’s Tune c. kompozícióban szólal meg először, majd következnek a klasszikussá vált számok: a Freeway, a Nights at the Turntable, a Walkin’ Shoes, a Jeru. A két korongon összesen 42, stúdióban és koncer­ten rögzített szerzemény kapott helyet, az utolsó felvételek 1953 nyarán készültek. Máig titok annak nyitja, hogy miközben Mulligan és Baker személyes kapcsolata mindennek volt nevezhető, csak felhőtlennek nem, együttesük ilyen páratlanul harmonikus, csiszolt zenét hozott létre. Ahogy mondani szokták: innentől kezdve ez már (jazz)történelem.

(Napi Magyarrország, 1998)