Húsz év zene a gyulai várban (XX. Gyulai Vár Jazzfesztivál)

 

Jazzfesztivál szervezésének ötletével kopogtatott be egy fiatalember 1992-ben a Gyulai Várszínház akkori vezetőinek ajtaján. A terv kedvező fogadtatásra talált, az improviza­tív zene azóta a várjátékok programjának szerves része lett.

Az egykori fiatalember, Gedeon József ma a Várszínház igazgatója, a kezdetben magyar zenészeket bemutató koncert mára világsztárokat felvonultató rendezvénnyé izmosodott. Két évtized alatt több mint nyolcvan formáció lépett fel a fürdővárosban, s a koncertek immár az ország minden részéből, sőt a határon túlról is vonzzák az érdeklődőket. A jazzfesztiválhoz évekig dixieland-fesztivál társult, egy ideje bluesfesztivál kapcsolódik hozzá. A szervezők a huszadik évfordulót nemcsak zenével, hanem a történteket bemutató fotókiállítással, illetve az eseményeket kronologikusan dokumentáló, fényképekkel gazdagon illusztrált Jazz a várban című könyv kiadásával is igyekeztek emlékezetessé tenni. Minden adva volt tehát az ünnep­léshez, kivéve a jó időt: a szakadó eső miatt fedél alá kényszerült a rendezvény.

Az estet hagyományosan a Kepenyes Pál vezette, kitűnően felkészült Gyulai Big Band nyitotta, amely Zakar Zoltán hangszereléseiben a jazz több oldalát is bemutatta. A fesztivál programjának gerincét az a húsz magyar muzsikus adta, akik az évek során többször felléptek Gyulán. A hazai jazz ilyen gazdag színképével kivételes alkalom egy este keretében talál­koz­ni.

Nagy alázattal, magasra szárnyaló lélekkel idézték meg a magyar népzene és a jazz szintézisét megteremtő, nemrégiben elhunyt Szabados György alakját a vele korábban játszó muzsikusok: Dresch Mihály, Grencsó István, Borbély Mihály szaxofonosok, Kovács Ferenc hegedűs-trombitás, Márkos Albert csellista, Benkő Róbert bőgős és Geröly Tamás ütő­hangszeres. A magyar zeneiségben mélyen gyökerező, szabad rögtönzésen alapuló játékuk bizonyság volt arra, hogy bennük és általuk (is) tovább él a Mester szelleme. Ezt a Dresch Kvartett (Lukács Miklós – cimbalom, Hock Ernő – bőgő, Baló István – dob), illetve a Binder-Borbély duó nagy sikerű fellépése is alátámasztotta.

A jazz main streamjének, azaz főáramának tekinthető hazai vonulatát olyan kipróbált előadók képviselték, mint Szakcsi Lakatos Béla, Vukán György, és Oláh Kálmán zongoristák, Berkes Balázs és Egri János bőgősök, Balázs Elemér dobos, Winand Gábor énekes és Fekete-Kovács Kornél trombitás. Különböző formációkban – szólóban, duóban, trióban, kvintettben - léptek a színpadra, és a jelenlévők ismét meggyőződhettek arról, hogy milyen magas szinten van jelen ez a zene Magyarországon.

A fesztivál szárvendége a jazz őshazájából érkezett. Victor Bailey basszusgitáros és remek erőkből (David Gilmore – gitár, Peter Horvath – billentyűsök, Poogie Bell – dob) álló csapata a jazz kemény ritmusalapokra épülő, funkys vonulatát képviseli, amely a magyaros és világzenei irányzatok mellett állandóan jelen van a gyulai fesztiválokon. Bailey nevét jó két évtizede a stílusteremtő Weather Report együttes tagjaként ismerte meg a világ. Pattintásos technikájával, virtuóz játékával ma is a basszusgitározás vezető személyiségei között tartják számon. Az együttes dinamikában és hangerőben is lehengerlő játékát vastapssal köszönte meg a monstre este végére némiképp megfogyatkozott közönség.  

(XX. Gyulai Vár Jazzfesztivál. Erkel Ferenc Művelődési Központ, július 23.)

(Magyar Nemzet, 2011)

http://mno.hu/migr_1834/husz-ev-zene-a-gyulai-varban-887751