Jazz egyenesen a rezervátumokból (XI. Újbuda Jazzfesztivál)

Tizenegyedik alkalommal adott helyet az Újbuda Jazzfesztiválnak a MU Színház és az A38 Hajó vasárnapig. A programban a jazz kísérletező irányzatai mellett elektronikus és táncos produkciók is helyet kaptak.

A szemrevaló, de szűkszavú műsorfüzet csak a fellépőkről közölt információkat; a háttér, így a műsor összeállítóinak neve rejtve maradt. De ha van jazzfesztivál Magyarországon, amely kezdettől fogva a jazz radikális, avantgárd vonulata mellett kötelezte el magát, az éppen az újbudai. Ami pedig a MU Színház egyediségét illeti, az szeptember 4-én leginkább az afri­kaihoz hasonló, olvasztó hőségben öltött testet, ami ugyan fürdőzésre kiválóan alkalmas, de komoly megpróbáltatások elé állította a teljes erőbedobással játszó muzsikusokat és a (vélhe­tően emiatt is) fogyatkozó közönséget.

Az öt napon át zajló rendezvényen összesen tizenhárom formáció mutatkozott be, köztük az euró­pai kortárs improvizatív zene Magyarországon többször megfordult reprezentánsai csak úgy, mint erre­felé még ismeretlen, feltörekvő fiatal együttesek. A vendégek olykor vegyes alak­zatokat formáltak, amelyeket magyarok egészítettek ki, így nemcsak a nemzetközi trendekről, hanem a hazai törekvé­sekről is képet kaphattak az új zenék hívei.

A szóban forgó estén két magyar és egy német formáció lépett színpadra. A sort a kortárs zene­szerzőként és zongoraművészként ismert Dukay Barnabás és a Franciaországban élő Gadó Gábor gitáros duója nyitotta, a hangok, hangzások és effektusok tág dimenzióit tárta fel két egyéni látásmódú előadó szabadon bontakozó párbeszéde.

Az őket követő nyolctagú Rezervátum Orchestra (ön)ironikus elnevezése arra utal, hogy a szabad zenélésnek az a gyakorlata, amely mellett a tagok elkötelezték magukat, már csak fol­tokban, zárt közösségekben létezik; Magyarországon is jó, ha egy-két tucat muzsikus műveli. Köztük a veteránnak számító Grencsó István szaxofonos és Benkő Róbert bőgős, akikhez az utóbbi időben immár önálló hangon is megszólaló fiatal hangszeresek társultak. A négy fúvósból, két bőgősből, zongoristából és dobosból álló együttes Grencsó és Miklós Szilveszter dobos három hosszabb, a kötött és a szabad részek összhangját kitűnő dramaturgiai érzékkel és hatásos zenei ötletekkel megteremtő kom­po­zícióját adta elő tiszteletet parancsoló komoly­ság­gal, elhivatottsággal és technikai felkészültséggel. Az újszerűséget piedesztálra emelő intel­lek­tuális kalandozások és az érzékeket megcélzó talmi meg­nyi­latkozások korában kivételes al­ka­lom, hogy ilyen belülről jövő, totális rögtönzésekben kicsúcsosodó, az egyén és a közösség termékenyítő kapcsolatára épülő zene hangozzék fel koncerten.

(Forrás: Újbuda Jazzfesztivál)

Az estet záró Bauer 4 fellépésére már kevesen maradtak a teremben, holott kiemelkedő technikai képzettség, invenció és csiszolt összjáték jellemezte játékukat. Három testvér és egyi­kük fia alkotja a különleges hangszer-összetételű kvartettet: az Európa-szerte ismert Conny és Johannes harsonán, Matthias bőgőn, Louis Rastig zongorán játszott benne a német együt­te­sek­től megszokott intelli­gen­ciával és pallérozottsággal. A kortárs zenéhez közelítő, meg­le­hetősen absztrakt műsoruk magas szintű zenei gondolkodásra vallott – csak éppen a közlésvágy és erő hiányzott belőle, ami a Rezervátum Orchestra zenéjében a székéhez szögezte a hallgatót.

(Magyar Nemzet, 2015)