Nagy Fekete Zene (Videoton Interdzsessz Fesztivál)
A HÁROMÉVEKÉNT ismétlődő Alba Regia napok programsorozata az idén is helyet adott a dzsessz-zenének: május 26-27-én a székesfehérvári Vörösmarty Színházban rendezték meg a Videoton Interdzsessz Fesztivált, amely egykori múltjához méltóan újra szenzációt kínált a zenekedvelőknek. Az Art Ensemble of Chicago hangversenye a kortárs dzsessz egyik reprezentáns, vezető együttesével nyújtott személyes találkozási lehetőséget, rendkívüli élménnyel megajándékozva az ország minden részéből összesereglő, szerencsés jelenlevőket.
A Chicagóban a hatvanas évek közepén a kreatív muzsikusok támogatására szerveződő társulásból (ACM) kinövő, és annak zenei törekvéseit, ideológiáját legszemléletesebben képviselő öttagú Art Ensemble fennállásának másfél évtizede alatt az új dzsessz jellegzetes, programadó csoportjává vált. Jóllehet tagjai Amerika különböző városaiból származnak, a közös zenei nyelven túl összefűzi őket bőrük színe, az amerikai négerség helyzetével vállalt sorsközösség, valamint az egyenjogúság, a szabadság, az önazonosság eléréséért zenei és társadalmi síkon folytatott küzdelem. A dzsessz fogalmához korábban társított pejoratív tartalmaktól elhatárolva magukat, zenéjüket „Nagy Fekete Zenének" nevezik, amivel egyrészt a hagyományok sajátos értelmezését, másrészt a zene hatalmába vetett hitüket kívánják jelezni.
Jelszavuk – „ősit a jövőnek" – pontosan körvonalazott zenei programot takar. Kultúrájúik eredetéhez, az afrikai gyökerekhez visszanyúlva koncertjeik látványos szcenikai, dramaturgiai és zenei megoldásaival azt az egyetemességet igyekeznek érzékeltetni, amikor a kommunikáció különböző formái még egyek voltak. Nem kötődnek kizárólagosan egyetlen meghatározott zenei idiómához sem: afrikai, amerikai, európai, ázsiai etnikai elemeket és a kortárs avantgárd zene eszközeit szintetizálva, a szabad kifejezés, az alkotó jelenlét szerepét hangsúlyozva egyfajta átfogó, stilizált zenei világkép megteremtésére törekednek. Színpadi gesztusaik a tudatosság és az ösztönösség, az eltervezettség és a pillanatnyi rögtönzések erővonalai mentén rendeződnek átütően kommunikatív, egységes jelrendszerré, amelyben a mozgás, a maszk és a hangszerpark gazdagsága éppoly jelentéses szerepet kap, mint maga a zene.
A SZÉKESFEHÉRVÁRI KONCERTEN szállítási nehézségek miatt csak az alapvető hangszerek álltak az együttes rendelkezésére; hiányoztak azok az afrikai és nyugati instrumentumok, amelyek az Art Ensemble hangversenyeire jellemző dramatikus rituálé előidézését lehetővé tették volna. A színpadszerűség érzékeltetésére maradt a maszk, amely az afrikai törzsi hit szerint felszabadítja az emberi lényt, és láthatóvá teszi a dolgok lelki oldalát. Ez a lelki oldal ezen az estén a zenében nyilvánult meg mindenekelőtt.
A zene pedig az Art Ensemble világképéből következően különböző stíluselemek sorozatából építkezett. Elvontabb kortársi hangzás, modern swinges alap fölött lüktető „hagyományos'' improvizációk, spanyol „bikaviadalzenéből” kiinduló free textúrák váltották egymást valóban rendkívül magas szintű szervezettségben és összjátékban. Az együttes tagjai ismerik egymás minden rezdülését és gondolatát; ennek köszönhető, hogy minden zenei megoldásra, ötletre azonnal képesek alkotó módon reagálni. A kiindulópontul választott témákat, hangulatokat teljes tartományukban bejárják, mielőtt továbblépnének, de kezelésükben egyetlen motívum sem azonos eredeti önmagával, hanem stilizált formában az azonosság és különböző állandóan vibráló ambivalenciáját hivatott, érzékeltetni. Ebben a zenei folyamatban nincs helye üres, értelmezhetetlen mozzanatoknak: a tematikus vagy motivikus fejlesztés újabb és újabb megoldásai minduntalan módosuló viszonyrendszert teremtenek az egyes részek között. Ez a kreatív zenei gondolkodás a világ jelenségeivel való folyamatos szembesülés belső késztetésének az eredménye, és természetében, eszköztárában, utalásainak tartományában valóban meghaladja a hagyományos dzsessz idiómát.
Univerzális zene, amely koncepciózusságával. feszülő energiáival bűvkörébe vonja a hallgatót, és meggyőzi igazságáról.
(Magyar Nemzet, 1984)