Nemek és igenek (V. Mary Lou Williams Women in Jazz Festival, Washington DC)
(Washington) Nők a színpadon. Fehérek, feketék, szőkék, barnák, csinosak, teltek. Főszereplők: az V. Mary Lou Williams női dzsesszfesztivál művészei a washingtoni Kennedy Központban. Három este háromszor öt együttes. Nevek, amelyeket Európában, Magyarországon is ismernek a beavatottak; és nevek, amelyekről Amerikában is kevesen hallottak.
Mindenekelőtt a névadóé, a 90 éve született, 19 éve halott zongoristáé, hangszerelőé, zeneszerzőé, akit szülőhazájában a dzsessz méltatlanul mellőzött személyiségei között emlegetnek. A fesztivál előkoncertjén a Smithsonian Múzeum big bandje az ő szerzeményeit keltette életre a Kennedy Központ 2400 személyes hangversenytermében Geri Allen vendégszólistával. Az oldott hangulatú, meglepetésekkel teli est a pályáját a swingkorszakban kezdő, majd beboppal folytató, végül misékkel és kantátákkal kiteljesítő Williams sokszínű életművének hatásos, a kivételes tehetséget igazoló keresztmetszetét adta.
Alighanem csak Amerikában jut eszébe valakinek nőket főszereplővé avatni egy dzsesszfesztiválon, s a műfajhoz előítéletekkel közelítő férfihallgató késztetést is érezhet arra, hogy kézlegyintéssel elintézze a kezdeményezést. Ám az ötletadó Billy Taylor zongorista, a Kennedy Központ dzsesszműsorainak tekintélyes igazgatója tudta, hogy mire vállalkozik. A dzsessz élvonalában jegyzett előadónők (Marian McPartland, Joanne Brackeen, Jane Ira Bloom, Sheila Jordan, Flora Purim) meghívása minden estére garantált neves közreműködőt, s a művésznők – különösen Bloom, az erőteljes formabontó zenével előrukkoló szopránszaxofonos, Jordan, az elbűvölő egyéniségű énekesnő és Brackeen, a fantáziadús zongorista – a várakozásnak megfelelően, sőt azon felül hozták formájukat. Izgalmas, szellemes, nagy intenzitással előadott dzsesszt játszottak,, mintegy illusztrációjaként annak, hogy a zene nem ismeri a nemek közötti határokat.
A sok dzsesszkoncertet megért férfinéző nem hallgathatja el, hogy tátva maradt a szája három olyan, soha nem hallott nevű együttes játéka közben, amelyek kizárólag nőkből álltak. Ilyen volt a sokoldalúan képzett dobos, Sherrie Maricle kvintettje, a fergeteges hard bop zenével előrukkoló Five Play. A remek hangszereseket felvonultató zenekar két szaxofonszólistája, az osztrák Karolina Strassmayer és az izraeli Anat Cohen egymást harmonikusan kiegészítve, hatalmas tempóban fújta hangszerét – szárnyaló zenéjük tűzbe hozta a gyúlékony hallgatóságot. Nem kevésbé kidolgozott, de bonyolultabb hangszerelésű szerzeményekkel jelentkezett a Sharp Five Quintet, amelynek két fúvósa, Jamie Baum és Virginia Mayhew ugyancsak kitűnő hangszeres erényeket mutatott. A két együttest összekapcsolta a bőgős, a rendkívül muzikális és magával ragadóan swingelő ausztrál Nicki Parrott személye. Utolsóként lépett a színpadra Anne Patterson szaxofonos 16 tagú nagyzenekara, a Maiden Voyage, amely egységes hangzásával, változatos hangszereléseivel és nem utolsósorban kitűnő hangszerszólóival a koncertsorozat méltó záróakkordja lett.
A gondos tervezésnek, a leleményes műsorválasztásnak és a színvonalas zenének köszönhetően a dzsessz ünnepévé nemesedett ez a női fesztivál. A gyengébbik nem képviselői alaposan kitettek magukért, teljesítményük és elhivatottságuk a teremtés koronáinak is dicsőségére vált volna. A fellépők műsorát kamerák rögzítették, a gmn.com internetes műsorszolgáltató jóvoltából így az erősebb nemhez tartozóknak az óceán túloldalán is lehetőségük nyílik arra, hogy bizonyos, politikailag nem kifejezetten korrekt képzeteiktől megszabaduljanak.
(Magyar Nemzet, 2000)