Tehetségbörze fiataloknak (Jazz showcase)

 

Három napon át fiatal jazztehetségekkel ismerkedhet a magyar főváros. Az ötödik al­ka­lommal megrendezendő seregszemle az idén regionálissá bővül: a magyarokon kívül cseh, lengyel és szlovák előadók is a remélhetőleg világot jelentő deszkákra lépnek

Jazz showcase – a fogalom nem magyar eredetű, de egy ideje a hazai nyelvhasználatba is bevonult. Öt évvel ezelőtt rendezték meg először a Művészetek Palotájában a fiatal jazz­mu­zsikusok tehetségbörzéjét, és a rendezvény azóta a hazai zenei élet fontos eseményévé vált. Nem véletlenül: a magyar jazz bővelkedik kiváló képességű muzsikusokban. Része van ebben az egyre szélesebb körben ható jazzoktatásnak, a rögtönzései előadási gyakorlat vonzerejének és annak is, hogy a hagyományos cigányzene kihalásával a muzsikusdinasztiák leszármazottai közül sokan a jazzben keresik az önkifejezés lehetőségét.

Az ilyesfajta bemutatók természetesen nem öncélúak: céljuk, hogy a szereplőket hazai és külföldi fellépési lehetőségekhez juttassák. A rendezők eddig ezt nyugat-európai és amerikai szakemberek, fesz­tivál­szervezők, klubvezetők meghívásával igyekeztek elősegíteni, de a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával ezúttal Közép-Európa kerül reflektorfénybe. Ma­gyarországról, Csehor­szágból, Lengyelországból és Szlovákiából tizenkét pályakezdő előadó és együttes mutatkozik be, esténként pedig a már nemzetközi nevet szerzett „nagyok" adnak műsort.

A program abban is különbözik az előző éviektől, hogy a közönség a jazz több színével, áramlatával találkozhat a koncerteken. A legifjabb nemzedék tagjai lépnek a pódiumra, kö­zöttük azonban máris vannak olyanok, akik díjak vagy ösztöndíjak nyertesei. A magyarokat erős mezőny képviseli: Csemer Boglárka (ének) kvartettje, Karosi Júlia (ének) kvartettje, Ávéd János (szaxofon) Balance triója, Meleg Tamás (szaxofon) kvintettje, a The Vera Jonas (ének) Experiment és Pozsár Máté (zongora) kilenctagú együttese kap lehetőséget a bemutatkozásra.

A szomszédos országból érkező közreműködőkről keveset tudunk, de hát éppen azért van a találkozó, hogy megismerjük őket. Csehországból a Sato-San To és az Infinite Quintet, Lengyelországból a Nikola Kolodziejczyk Trio és a Maciej Obara Quartet, Szlovákiából a Pink Horse Trio és a Martin Uherek Quartet kapott meghívást az eseményre.

A délutáni koncertekhez angol nyelven folyó műhelybeszélgetések kapcsolódnak, amelye­ken a kelet-európai térség jazzéletének jövőjét és a jazzoktatás aktuális kérdéseit vitatják meg az említett országokon kívül Nagy-Britanniából, Észtországból és Horvátországból érkező szakemberek.

A háromnapos program esténként gálaműsorral egészül ki, amelyen a részt vevő orszá­gokhoz kötődő nemzetközi hírű együttesek lépnek fel. Ilyen a korábban Tomasz Stanko trombitás kísérő-csapataként megismert, az ECM kiadó révén önálló karriert befutó lengyel Marcin Wasilewski triója, a mindössze 14 éves révkomáromi csodadobos, Hodek Dávid nem­zetközi együttese és a seregszemlét záró két formáció: a László Attila vezetésével, Miroslav Vitous Amerikában élő cseh bőgővirtuózzal fellépő Senior Big Band, illetve a Nicholas Payton (trombita) és Tim Ries (szaxofon) amerikai szólistákkal kiegészülő Balázs Elemér Kvintett hangversenye.

(Magyar Nemzet, 2012)