Új hangok régi környezetben (XIX. Gyulai Vár Dzsesszfesztivál)

Tizenkilencedszer rendezett dzsesszfesztivált a Gyulai Várszínház. A műsorban magyar muzsikusokon kívül amerikai sztárvendég is fellépett.

Lent középkori hangulatot árasztó bensőséges tér, fent esőszagú, sűrűsödő felhőréteg. A gyulai vár széksorait megtöltő közönség hol a színpadot, hol az eget kémlelte, de a gond­viselés kegyeibe fogadta az estet: az égi áldás elmaradt. Így zavartalanul léphetett a színpadra a Montreux-ben énekversenyt nyert, lemezeket Japánban kiadó Szőke Nikoletta, a néhai Syrius együttes számait érdemlegesen megszólaltató Frank Zappa emlékzenekar és az etno­zenét játszó Balogh Kálmán Gypsy Cimbalom Band. Igényes program, de aligha számított volna ilyen érdeklődésre, ha nem szerepel benne a Chicagoból érkezett Patricia Barber.

Patricia Barber

A zongorista-énekes öt éve, a Debreceni Jazznapokon járt először Magyarországon. Neve a dzsessz szűkebb körein kívül kevéssé ismert, pedig zenéje - mint műsorválasztása is mutatta - több ponton érintkezik a kor populáris kultúrájával. José Feliciano Light My Fire vagy a Beatles Norwegian Wood c. számának lassú, átformált interpretációja persze csak kiindu­lásként kapcsolódott a közkeletű irányzatokhoz. Barber öntörvényű előadásmódjának véd­jegye a harmóniákat szabadon kezelő zongorajáték és a suttogó énekbeszéd. Ő a dzsessz posztmodern dívája, akinek művészete nem a hangszeres és énekes képzettség, hanem az egyéniség eredetisége alapján értelmezendő. Ha egyáltalán van ilyen szempont, ő a modern dzsessz legintellektuálisabb előadója; mindenesetre nem tudni másról, akit pl. Ovidius dal­cik­lusa ihletett volna zenei anyag komponálására.

Gyulai fellépése repertoárjában kevéssé, hangulatában jelentősen eltért a debrecenitől. Ott fekete nadrágkosztümöt, itt farmert és pólót viselt, s az öltözetbeli különbség a zenében is megmutatkozott. Mintha hazai törzshelyén, a Greenmill klubban játszott volna: laza, jókedvű koncert részesei lehettünk. Mivel a zongora mellé helyezett konyakos pohár minden fellépé­sének kísérője, vélhetően a habitusától évszázados távolságra lévő középkori környezet in­spirálta a fesztelen, mégis koncentrált és elmélyült játékra.

Szőke Nikoletta

Ha már a műsorszerkesztés úgy hozta, adódik az összevetés Szőke Nikoletta produk­ciójával. Míg a jobb hangi adottságokkal rendelkező, technikailag felkészültebb magyar elő­adó a dzsesszéneklés main stream, azaz törzsvonalát igyekszik követni – bár ő is feldolgozott egy Beatles-dalt, a Two of Us címűt –, chicagói kollégáját ez a lehetőség szemmel láthatóan hidegen hagyja. Végül is, képzett dzsesszénekesből elég akad Amerikában és másutt, a hall­gató nem az ismert formulákra, hanem az egyéni megnyilatkozásokra kíváncsi. Barber part­nerei - Neal Alger gitáros, Eric Montzka dobos és az új bőgős, Larry Kohut - semmivel nem különbek Nikoletta muzsikustársainál; a zene felfogásában és a személyiség kisugárzásában mutatkozó különbség azonban az amerikai muzsikus jelenlétét láttatta modernnek, érvé­nyes­nek. Van mire figyelni.

(XIX. Gyulai Vár Dzsesszfesztivál, július 24.)

(Magyar Nemzet, 2010)