Az Electric Circus hangversenye
Nem telt meg november 5- én a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ színházterme Toto Blanke és az Electric Circus dzsesszegyüttes koncertjén. Hiba lenne azonban ebből arra következtetni, hogy nincs Debrecenben négyszáz ember, aki szívesen meghallgatná a neves nyugatnémet gitáros műsorát.
A mérsékelt érdeklődés magyarázata inkább a meglehetősen borsos jegyárakban (40, 60, 80 forint) keresendő. Ebből viszont, akár tetszik, akár nem, az a tanulság, hogy lassan hozzá kell szokni az ilyen árkategóriákhoz, különösen, ha külföldi előadókról van szó.
Kérdés az, hogy megtérült-e azok befektetése, akik mégis rászánták magukat erszényük kinyitására. Felerészben: ugyanis tanulságos este volt, mégis alatta maradt a várakozásnak. Az együttes úgynevezett fúziós zenét játszott, amely napjaink dzsesszének egyik divatos áramlata. Lényege, hogy a műfaj legkülönfélébb korszakainak stíluselemeit ötvözi a rock ritmikai és szerkesztési elemeivel. Ez a „különös keverék” kétségtelenül populáris és egyfajta átmenetet képez a kortárs dzsessz és a tömegesen elterjedt rockzene között, de kötöttségei miatt a dzsessz eszköztárának csak töredékéből építkezik. Kevés olyan együttes akad, amely a fúziós egyenruhát magára öltve képes azt eredeti tartalommal telíteni; sokkal gyakoribb az, hogy egyes stílusjegyek alkalmazása helyettesíti az egyéni mondanivalót.
Nos, az Electric Circus muzsikája sem újdonságával érdemelt figyelmet, hanem inkább az együttes játékra tett erőfeszítéseivel. Annak ellenére, hogy felállásuk alkalminak tűnt – hiszen a magyar Lakatos Antal volt a szólistájuk szaxofonon –, mégis egyértelműen érződött a jó értelemben vett profi felkészültség. A trió technikailag rendkívül magas fokot képviselt – abban a zenei környezetben persze, ahonnan jöttek, ez alapvető és természetes feltétel. Mindenesetre a magyar muzsikusok csak okulhatnak ebből a példából.
Ugyanakkor arra is bizonyosság volt műsoruk, hogy pusztán technikai biztonsággal nem lehet zenei élményt nyújtani. Maga Toto Blanke is kissé mereven, az előre megírt kompozíciók pontos interpretálására törekedett elsősorban. Izgalmasabb lett volna, ha jobban magába feledkezik, s szabadjára engedi fantáziáját, no, meg ujjait. Egyedül akusztikus gitárszólója ragadott meg. Ebbe a szigorúan strukturált zenébe Lakatos Antal játéka hozott életet. Improvizációi átlépték a rájuk szabott kereteket, hajlításai, csúsztatásai pedig szakmai előrelépésről vallottak. Javarészben neki köszönhető, hogy kis izgalom keveredett az Electric Circus precíziós muzsikájába.
(Hajdú-bihari Napló, 1979)