Dzsesszkoncert (Evan Parker, Manfred Hering-Günther Sachse)
Sajnálatosan kevés: mindössze egyetlen dzsesszkoncertet rendez az idei őszön a Kölcsey Művelődési Központ. November 26-án Evan Parker angol szaxofonos mutatkozott be a debreceni közönségnek két NDK-beli zenész, Manfred Hering (szaxofon) és Günter Sachse (gitár) társaságában. Fellépésük bizonyos értelemben szenzációkkal szolgált.
Evan Parker nemcsak egyike a számtalan kitűnő angol dzsesszmuzsikusnak, hanem páratlan technikájú, sajátos világot építő művész. Egyes népzenékben általános gyakorlat, s a dzsesszben sem új keletű megoldás a cirkulációs technika, amellyel fúvós hangszereken hosszú perceken át, megszakítás nélkül képezhető a hang. Parker a szoprán szaxofonon alkalmazta ezt a módszert, teljesen eredeti hatásokat keltve. A lassú mozgások elméletét kutatja: egymás mellett, egymás ellen futó, több irányban továbbfejleszthető vegyes skálákat játszott látszólag monoton sorrendben; valójában azonban rendkívül izgalmas szekvenciákat keltve a bőven áradó hangfürtökkel.
Szinte hihetetlen, hogy szólóhangszeren ilyen harmóniai hatásokat érjen el valaki; ebben Parker kétségkívül egyedül áll. Produkciójának értékét csupán az mérsékelte, hogy kellő érzelmi töltés hiányában játéka néha puszta absztrakt logikai folyamatként hatott – s a zene elsősorban mégis érzéki jelenség volna.
Az NDK dzsesszéletének progresszivitását példázta Manfred Hering és Günter Sachse duójának műsora. Zaklatott, free-jellegű témával keretezték az ironikusan előadott blues-betétet; ez az ambivalens viszony a hagyományokhoz, az új formák és új hangzások keresése (a gitárosnak például szinte egyetlen „szabályos" fogása nem volt) biztosítja a keletnémet dzsessz szinkronitását a kortárs európai törekvésekkel. És ébreszti rá újfent a hazai hallgatót, hogy a magyar dzsessz-zenészek attitűdje mily távol áll ezektől a törekvésektől.
A tanulságos koncert a három muzsikus közös improvizációjával ért véget.
(Hajdú-bihari Napló, 1981)