Dzsessztavasz, legendás nevek (David Murray, McCoy Tyner, Oláh Kálmán)
Zajlik a (dzsessz)élet, egy héten belül három világsztár Magyarországon. Győr és Budapest, Mediawave és Dzsessztavasz a Művészetek Palotájában – David Murray, McCoy Tyner, Jack DeJohnette, legendás nevek; no és egy másik, Oláh Kálmán, hogy ne feledjük: a Kárpát-medencében is terem dzsessz.
David Murray, a tenorszaxofon egykor zabolátlan, mára konszolidálódott bajnoka 2001-es vendégszereplését követően most Black Saint elnevezésű saját kvartettjével érkezett Győrbe, hogy a mintaszerűen felújított, de visszhangos és biztonsági őrökkel védett régi zsinagóga közönségét dolgainak jelenlegi állásába beavassa. A dolgok pedig úgy állnak, hogy az avantgárd korszakán túllépő Murray megbékélt a struktúrákkal; már nem veti el, csak feszegeti a kereteket a lázadás nyughatatlan szellemétől vezérelve. Main stream fogantatású, azaz a dzsessz fő sodrába illeszkedő zenéje remek társai – Lafayette Gilchrist (zongora), Jaribu Shahid (bőgő), Andrew Cyrille (dob) – intenzív jelenléte ellenére is kevés izgalmat váltana ki, ha nem töltenék meg élettel a szaxofonos kiszámíthatatlan, szenvedélyes, impulzív hangszeres kitörései.
David Murray, Jaribu Shahid
A hatvanas években McCoy Tyner a nagy úttörő, John Coltrane oldalán, olyan magaslaton kezdte pályáját, hogy onnan már aligha vezetett felfelé az út. A perkusszív billentyűkezeléséről és robosztus akkordjairól ismertté vált zongorista mégis képes volt önálló életművet létrehozni, a modern dzsessz meghatározó személyiségévé válni. Betegségét követően 2006-ban új akusztikus kvartettel jelentkezett, ami új fejezetet nyitott pályáján. A négyesből Joe Lovano szaxofonos tartott vele a budapesti koncertre, bőgőn Gerald Cannon, dobon a csapat motorja, Eric Gravatt játszott. Az 1987-eset követő újabb nagy találkozásra váró közönség alapvetően a lemez anyagát hallhatta számos hangszerszólóval, amelyekben mindenki derekasan kitett magáért. A varázslat mégis elmaradt, a 70 éves Tyner fáradt öregember benyomását keltette, a main streambe hajló zenéből hiányzott a késztetés radioaktív sugárzása. Csak a két, magas érzelmi hőfokú és lendületes ráadásszám engedett arra következtetni, hogy milyen tartalékok rejlenek ebben az összeállításban.
Jack DeJohnette, a modern dzsesszdobolás nagymestere Oláh Kálmán miatt jött Budapestre, csakúgy, mint honfitársa, Ron McLure bőgős és az angol Gerard Presencer trombitás. A Liszt-díjas zongorista pályájának fontos állomása volt ez a szerzői est, amelynek első felében a Concerto szimfonikus zenekarra és dzsesszegyüttesre című ötven perces műve hangzott el Kovács László vezényletével, a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a szerző és az említett jeles vendégek közreműködésével. A két eltérő zenei világ egybeolvasztását célzó művek sorába illeszkedő Concerto sikerén túltett a koncert második felében színre lépő dzsesszkvartett játékának fogadtatása. Különösen Oláh Always és Polimodális blues című, harmóniailag új irányokba nyitó szerzeményei ragadták magukkal a hallgatóságot, nem véletlenül: világszínvonalú muzsikálásban volt részünk.
(David Murray, Győr, Mediawave, április 26., McCoy Tyner, Budapest, MŰPA, május 1., Oláh Kálmán, Budapest, MŰPA, május 2.)
(Magyar Nemzet, 2008)