Elektronika, jazz és más (Mehliana)
Új programmal mutatkozott be Budapesten az akusztikus hangszerét elektromosra cserélő Brad Mehldau amerikai zongorista.
A kortárs/alternatív előadóművészetek első számú otthonának számító Trafó kitartó makacssággal hozza el Magyarországra a jazz új utakat kereső amerikai és európai muzsikusait. Olyan előadók fordultak meg a Liliom utcai épületben, mint Chris Potter, Dave Binney, Brian Blade, Dave Douglas, Joe Lovano, Steve Coleman, Sex Mob, Joey Baron, Medeski Martin and Wood, Evan Parker, Bugge Wesseltoft. E sorba illeszkedik az akusztikus zongoristaként a világ élvonalába tartozó Brad Mehldau fellépése, akit 2010 őszén Joshua Redman szaxofonos oldalán a MÜPÁ-ban hallhatott a magyar közönség.
Az arc ma is ugyanaz, de a muzsikus mintha személycserén esett volna át: egy szál akusztikus zongora helyett szintetizátorok és Fender Rhodes zongora mögött foglalt helyett, sőt korunk új fétise, a tablet sem hiányzott eszköztárból. A színpad másik oldalán Mark Guiliana viszont hagyományos, bár különlegesen hangosított dobfelszerelést vett kezelésbe – de, hogy ne nagyon maradjon el neves társától, időnként ő is laptopjához fordult szövegmintákért és hangeffektusokért. (Együttesek elnevezése – Mehliana – kettejük nevének összevonásából ered.)
Egy régi kép Joe Zawinul 1985-ös magyarországi koncertjéről. Az akkori idők legjobb elektronikus billentyűse a Weather Report együttes felbomlása után szólóban járta a világot, egyszemélyes zenekarként működtette szintetizátorokból és hangkeltő/moduláló eszközökből álló hangszerparkját. A Debreceni Jazznapok közönsége azonban diadal helyett drámát élt át: ember és technika küzdelméből az utóbbi került ki győztesen. Zawinul az idő tetemes részét a billentyűk, gombok, pedálok, hangszínek, ritmusalapok keresgélésével és beállításával töltötte, s eközben kevés érkezése maradt értelmezhető zene létrehozására.
Azóta eltelt csaknem három évtized, az elektronika beépült a mindennapok világába, és a digitális technika szele Brad Mehldaut is megcsapta. Budapesti koncertjén másodszor léptünk ugyanabba a folyóba: visszaköszönő szintetizátor-hangzások, hangszőnyegek, be- és elúszó sutyorgások, zörejek, zajok, szövegbejátszások töltötték meg a teret. Hamar világossá vált azonban, hogy Mehldaut az elektronika nem önmagáért érdekli, a hangszereket eszközként használja a mai világ jelenségeire reagáló hangképek és környezetminták festésére. Az ismétlődő motívumokból fokozódó dinamikával és hangerővel lassan kibontakozó rögtönzött folyamatokban meghatározó szerepet játszottak az ütőhangszerek által keltett alapvetően rockos, tördelt ritmusok. Jazzes elemek csak időnként, Mehldau virtuóz jobbkezes improvizációi révén árnyalták az inkább űrzeneként vagy alternatív rock-ként ható produkciót, amibe elsősorban Guiliana ötletes hangszerkezelése vitt egyéni színeket.
Azok a nézők, akiket az elektronika tobzódása idő előtt távozásra késztetett, vélhetően továbbra is az akusztikus zongorán varázslatos játékra képes Mehldau képét őrzik magukban.
(Mehliana, Trafó, március 9.)
(Magyar Nemzet, 2013)